𝐓𝐡𝐞𝐫𝐚𝐩𝐢𝐬𝐭 ʲⁱᵏᵒᵒᵏ

ㅡ 𝟘𝟜 ㅡ

Mintha ismét a tinédzser koromat élném, olyan borzasztóan izgatott vagyok a délutáni kávézást illetően, holott még csak nem is egy randevúról van szó, csupán egy baráti találkáról. Képtelen vagyok az éjszakám és a délelőttöm túlnyomó részében elvonatkoztatni attól, hogy alig néhány órácskán belül a terápián kívül is szóba elegyedhetek Jeongguk-kal, s mindez nyomasztóan kétes érzéseket ébreszt bennem. A szívem gyorsvonatként zakatol a férfi gondolata alkotta sínen, barátnőm viszont újra meg újra mellékvágányra téríti, mellyel lényegesen lelassítja ketyegőmet, az elmémre szálló mámorfelhőt pedig rögvest kettészeli a felismerés fénye. Jobban megmozgat egy egyszerű kávézás a terapeutámmal, mint Minseo-val évek óta bármi más.

Amint az utolsó óra végén megszólal a csengő, még a diákok gyorsaságát is felülmúlva kilibbenek a teremből, majd szapora tempómat megtartva a tanáriba sietek, ahol magamhoz veszem minden cuccomat, néhány röpke percen belül pedig már az iskola előtt várakozom, Jeongguk húgával az oldalamon. Különös és szokatlan helyzet, ennek ellenére könnyedén szóval tartom a lányt, hiszen a reggeli ügyeleteknek hála van bőven közös témánk. A minap is mesélte, hogy ismételten rossz álmok gyötörték az éjjel, de nem akar erről beszélni a bátyjának, mert attól fél, kineveti őt, mert tény s való, felnőtt szemmel nézve nem kimondottan a legrémisztőbb kép az, ha óriás pillangók kényszerítenek fogócskázásra téged, de gyermekként talán még magam is megijedtem volna tőle.

ㅡ Szép jó napot! ㅡ a várva várt Jeongguk egy széles mosollyal az arcán kitekint fekete autójának imént lehúzott ablakán, nekem pedig rögvest eláll a szavam és a lélegzetem. ㅡ Elvihetem Önöket?

ㅡ Nos, jól jönne egy fuvar ㅡ bazsalyogva bólintok, ő pedig válasz gyanánt az ajtó felé biccent.

Az anyósülést ajánlja fel nekem, ám nem szeretném magára hagyni hátul Soyeon-t, így mellette foglalok helyet, aminek ő látszólagosan borzasztóan örül. Nem is vesztegeti az idejét, azonnal mesélni kezd a testvérének, aki készségesen végighallgat mindent és őszinte érdeklődést mutatva vissza is kérdez olykor, ennek ellenére mégis van arra ideje, hogy többször is lopva rám sandítson a visszapillantótükörből, ami miatt akaratlanul is halvány pírba borulnak orcáim, holott tökéletesen tudom, nem szabadna így reagálnom.

Mihelyst kitesszük a kislányt, a kávézó felé vesszük az irány. Semmi érdemleges nem hangzik el társalgásunk közben; egymás monoton napja iránt érdeklődünk, az eközben megtett táv pedig pont elég a téma kivesézéhez, így a kellemes helyiség egyik ablaka melletti asztalánál már más vetődik fel.

ㅡ Örülök, hogy elfogadtad a meghívást! ㅡ Jeongguk heves bólogatás közepedte méretes kacsói közé fogja az imént kihozott poharat.

ㅡ Részemről az öröm ㅡ bazsalyogva derűs arcára pislantok, majd ismételten a kanál általi kevérés következtében létrejött örvényt figyelem ㅡ, habár az vitathatatlan, hogy megleptél.

ㅡ Ez vagyok Én, Jimin! ㅡ fogait megvillagtatva ezer wattos mosolyt küld felém.

ㅡ Előbb néztem volna ki belőled azt, hogy a barátnőmet elhívod, mint engem ㅡ bal szemöldökömet felvonva ismételten arcára szegezem tekintetem, ő pedig kijelentésemnek hála félrenyeli az energiabomba egyik kisebb kortyát.

ㅡ Nem értem, miért gondoltad így ㅡ rövid köhécselést követően kobakját megrázva visszazökken a beszélgetesbe.

Talán ő a feledés mély gödrébe hajította az első találkozásunkkori különös reakciójának emlékét, ám velem közel sem ez a helyzet, ennek ellenére mégis ignorálom a témával kapcsolatos mondandóját.