𝐓𝐡𝐞𝐫𝐚𝐩𝐢𝐬𝐭 ʲⁱᵏᵒᵒᵏ

ㅡ 𝟘𝟛 ㅡ

Ha nem ébredtem volna fel a reggeli kávémtól, akkor a hűvös, késő őszi szellő biztosan a lehető legmesszebbre fújta fáradtságomat, mert szokatlanul úgy érzem, a lehető legéberebben tudom kezdeni a reggeli ügyeletet.

Tucatnyi gyerek érkezik, ahogy ez megszokott, s mindük olyan fáradtnak tűnik, mintha évek óta egy szemhunyásnyit sem aludt volna, mégis kénytelen vagyok a feladatok megoldásával zargatni őket, hiszen egyrészt; ez a dolgom, másrészt; lassacskán csak megtanulják, jobb otthon elkészíteni ezeket.

Nincs pontosan megszabva, hányra kell a diákokat hozni, ám a rutinnak hála megjegyzi az ember, általánosságban egy-egy csöppség mikor szokott betoppanni, így nyilván észreveszem, ha valaki hiányzik, ahogy most is, de időm nincs elmélázni azon, hol késhet a kislány, mert nyílik az aprócska terem ajtaja, s rajta egy kisangyal rohan be, elbűvölő mosollyal az arcán - na igen, rajta többnyire nem szoktam látni a fáradtság jeleit.

ㅡ Hova ilyen sietősen, Kisasszony?

Fejemet talán Soyeon-nál is hamarabb kapom az alak irányába, kinek hangja ismerősen cseng, és valójában, ha akarnám, akkor sem tudnám összetéveszteni egyetlen emberével sem, hiszen Jeongguk áll a küszöbön, kezében lóbálva a lány táskáját.

ㅡ Mesélnem kell Mr. Park-nak! ㅡ heves bólogatás kíséretében kobakját felém fordítja, terapeután pedig csupán ekkor vesz észre.

ㅡ Ó, szép jó reggelt! ㅡ Jeongguk fogait megvillogtatva, széles mosolyra húzza ajkait, miközben közelebb merészkedik hozzánk, Én pedig köszönés gyanánt csak bólintani tudok, mert a torkomban keletkező gombóc aligha engedne jelenleg többet. ㅡ Angyalom, beszélhetek előtte Mr. Park-kal? ㅡ méretes kacsójával a kislány fejére simít, aki heves bólogatással jelzi igenlő válaszát, majd gyors léptekkel a többiekhez siet.

A férfi fekete inget visel, egy hasonló színben pompázó bőrdzsekivel és egy világoskék, szakadt farmerrel, ami őrületesen hozzátapad kidolgozott combjaihoz. Bűnösnek érzem, holott semmi kivetnivaló nincs abban, ha feltűnik, a hétköznapokbeli ruhadarabjai valamelyest eltérnek az eddigi munka során látottaktól.

ㅡ Már értem, miért ilyen okos Soyeon! ㅡ bazsalyogva oldalra biccentem kobakomat, s így mustrálom a férfi arcát.

ㅡ Jó géneket örökölt, az egészen biztos! ㅡ futólagos pillantást vet a lány felé, aki már réges-rég a füzete felett körmöl.

ㅡ Valóban okos, de nem túl szorgalmas ㅡ számat elhúzva adom tudtára. ㅡ Talán néhány biztató apai szó jó hatással lenne rá!

ㅡ Tessék? ㅡ szemeit lehunyva, fejét megrázva próbálja eldönteni, jól hallotta-e, amit mondtam. ㅡ Soyeon nem a lányom, hanem a húgom, Jimin.

Szavai hallatán meglepettségemben néhány másodperc erejéig csupán csak tátogva nézek rá, akár hal a szatyorban, közben pedig ezerszer tarkón vágom magam a képzeletbeli kezemmel.

ㅡ Ilyen idősnek nézek ki? ㅡ alsó ajkát szomorkásan lebiggyeszti, így számomra összeférhetetlen a terapeuta imázsával.

ㅡ Dehogy, jól nézel ki! ㅡ a másodperc töredéke alatt lever a víz, a fejem pedig teljesen elvörösödik. ㅡ Vagyis fiatalosan ㅡ hebegve bólogatni kezdek, ezzel is megerősítve mondandómat ㅡ, hiszen az vagy ㅡ szemöldökömet összevonva közlöm a tényt ㅡ, szóval emiatt ne aggódj!

ㅡ Egyéb észrevétel? ㅡ somolyogva felvonja szemöldökét, miközben az egyik szabad székre helyezi húga iskolatáskáját. ㅡ Ha nincs, akkor mennék ㅡ kezét széttárva hátrálni kezd, majd az ajtóban megáll. ㅡ Találkozunk délután! ㅡ bazsalyogva int egyet, nekem pedig már ezt viszonozni sincs időm, olyan gyorsan eltűnik.