𝐓𝐡𝐞𝐫𝐚𝐩𝐢𝐬𝐭 ʲⁱᵏᵒᵒᵏ

ㅡ 𝟙𝟞 ㅡ

A boldogabb jövő reménye életben tarthat, a múlt szörnyű emlékei viszont a szakadék szélére taszítva a halál mélységébe kergethetnek, s hihetetlen, hogy az érzéseim a másodperc töredéke alatt átbillenhetnek egyik oldalról a másikra. Pár perce még a fellegekben jártam, most viszont újra megjárom a Pokolba vezető utat, akármennyire is igyekszem elvonatkoztatni az újra felszínre kerülő gondolataimtól.

ㅡ Na, mi az? ㅡ Jeongguk a hosszas némaság hatására odaslattyog az ajtóhoz, majd mögülem int egyet a barátjának. ㅡ Csak, hogy megérkeztél! ㅡ széles mosolyt villant, miközben erős karjait körém fonja, a királykék esernyőt pedig a kezembe nyomja.

ㅡ Nem akartam a vacsora kellős közepére beállítani ㅡ a férfi a torkát megköszörülve felénk nyújtja jobb kacsóját, ezzel jelezve, vissza szeretné kapni a tulajdonát.

A vérnyomásom az egekbe szökik, a mellkasom egyre hevesebben emelkedik; érzem, a jól ismert légszomj újfent magával készül ragadni, akárcsak a régi,,szép" időkben.

ㅡ Csak ne olyan sietősen! ㅡ a vacsorapartnerem bazsalyogva mellénk lép, eztán pár szóban bemutatja nekem az előttem állót. ㅡ Namjoon, Te pedig végre megismerheted az Én Jiminemet! ㅡ büszke mosoly ül meg szája szegletében, amint kimondja ezt, minek köszönhetően egyetlen röpke másodperc erejéig megfeledkezem mindenről.

ㅡ Akarod mondani: az Én Jiminemet ㅡ Joon kobakját finoman oldalra biccenti, Jeongguk arcáról pedig rögvest lefagy a mosoly, és boldogság helyett már sokkalta inkább zavarodottságról árulkodik tekintete.

ㅡ Hogy mi van? ㅡ a házigazda hol rám, hol Namjoonra emeli tekintetét, de egyikünk sem szól. ㅡ Jimin, legalább Te mondj valamit!

Képtelen vagyok ránézni, szégyenlem magam, holott nem tehet egyikünk sem a kialakult szituációról. Honnan is tudhattam volna, hogy az igaz szerelmeim egymásra találtak legjobb barátokként?

ㅡ Jimin a volt párom, akiről meséltem neked ㅡ a látogató tüdejéből hatalmas sóhaj szökik ki.

ㅡ Menj el, kérlek! ㅡ először azt hiszem, Jeongguk a haverja felé intézi szavait, de tévedek; engem küld el. ㅡ Nem akarok olyat mondani, amivel megbánthatnálak ㅡ orrnyergét indulatosan megdörgöli. ㅡ Beszélnem kell Namjoonnal.

ㅡ Rám is tartozik ez, nem megyek el ㅡ kobakomat megingatva Jungoo felé lépek, de azon nyomban hátrálni kezd.

ㅡ Igaza van Jiminnek ㅡ Joon rövid habozás után az oldalamra áll, ami vitathatatlanul kimondottan jól esik.

A férfi szavai hallatán vacsorapartnerem gúnyosan felhorkant, majd agyalás nélkül megjegyzi, milyen romantikus az, hogy a barátja velem ért egyet, s már csak az egymásra hangolódásunk megújítása hiányzik, mindeközben igyekszem szem előtt tartani a tényt, miszerint Ő határozottan nem ilyen ember, csupán felzaklatták a történtek, de igazán nehezemre esik - akárcsak neki az itt tartózkodásom tudatának elfogadása. Orkánként söpör végig a lakásán cuccaim összegyűjtésének érdekében, majd mindent a kezembe nyom, cipellőimet pedig ledobja elém a földre, ami akkorát koppan, akár lelkem padlóján a reményeimet megtestesített porcelánváza. Nincs mit tenni; amint belebújok a surranóba és a kabátomba, sietősen szelem a lépcsőfokokat fáradt lábaimmal, s már éppen kisuhannék a szakadó esőre, ha Joon nem akadályozna meg ebben, hisz' faképnél hagyja Jungoot, királykék esernyőjét pedig fejem fölé tartva megóv minden hideg csepptől.

ㅡ Hazakísérlek, ha megengeded ㅡ halvány mosoly jelenik meg az arcán, így ezt és magát a kedves gesztust képtelen vagyok egyenesen visszautasítani.

ㅡ Elég messze lakom innen ㅡ amint eszembe ötlik a taxis incidens, minek során minden pénzem elköltöttem, rögtön idegesen tördelni kezdem az ujjaimat ㅡ, de nincs pénzem taxira, szóval gyalog megyek ㅡ aprót bólintva elmagyarázom neki, miközben azt remélem, ezzel le tudom rázni.

ㅡ Szeretek sétálni ㅡ habozás nélkül rávágja ㅡ, de mehetünk taxival is, ha gondolod; és ne aggódj, ennyi pénz nem fog földhöz vágni!

Nagyon kitartó, ennek köszönhetően bő tíz percen belül már egy autóban ülve próbálunk kommunikálni - legalábbis Ő törekszik egy értelmes beszélgetés kialakítására, Én pedig minden kérdésének elhárítására. Gyerekes dolog, legalább olyan jól tudom, mint a másodfokú egyenlet megoldóképletét, mégis lehetetlen küldetésnek tűnik másképp cselekednem.

ㅡ Gyűlölsz, igaz? ㅡ arca higgadtságról árulkodik, de az esernyő nyelét szorongató mancsai lerántják róla a leplet.

ㅡ Nem erről van szó ㅡ tekintetemmel Joon ábrázatát fürkészem; minden eddiginél férfiasabban fest, jót tettek neki az évek ㅡ, nem utállak és nem haragszom rád, jelenleg sokkalta inkább a csalódottság, a fájdalom és a magány érzéseit idézed fel bennem.

Mondandóm látszólag nem érinti jól, de nem áll szándékomban dédelgetni a lelkét - Ő sem tette. Igaz, végeláthatatlan hosszúságúnak tűnő évek teltek már el azóta, de vannak sebek, melyek begyógyulására az örökkévalóság sem lenne elég.

ㅡ Megértem ㅡ amint kiszállunk a kocsiból, kinyitja az esernyőjét ㅡ, de beszéljük meg, kérlek! Jeongguk legjobb barátja vagyok, Te pedig az Ő szerelme. Elkerülhetetlen lesz, hogy találkozzunk egymással, szóval ki kell veséznünk legalább annyira a témát, hogy máskor ne zaklasson fel téged ennyire a jelenlétem.

Ha a történtekre gondolok, összeszorul a torkom, a gyomrom bukfenceket hányva szórakozik velem, ketyegőm pedig világgá szaladna agyammal karöltve, ennek ellenére be kell látnom a férfi igazát. Vannak dolgok, miket nehéz meglépni, de Jungooért vasbeton tömbökkel magam mögött is megmásznám a világ legmagasabb hegyet, ennélfogva beleegyezek Namjoon ajánlatába, s behívom a lakásomba. Arra viszont nem számítok, hogy nem leszünk egyedül. A kanapén a nevelőanyám és az apám ücsörög, míg a fotelből vigyori képpel Minseo néz vissza rám. S ekkor villámként hasít belém a felismerés: a szüleim azzal a férfival látnak, aki miatt megtudták, hogy a fiúk felé kacsintgatok, és aki gyáván magamra hagyott, mikor a legnagyobb szükségem lett volna rá.

ㅡ Mit kerestek Ti itt? ㅡ gondterhelt sóhaj bukik ki ajkaim közül; már csak erre volt szükségem ahhoz, hogy a napom elkönyvelhessem totális kudarcként.

ㅡ Ő mit keres itt? ㅡ apám szemét összeszűkítve Joont kezdi el méregetni, s vörösödő képéről könnyedén leolvasható az egyre közeledő kiakadási szándéka.

ㅡ Szerintem akinek joga van itt kérdezni, az Én vagyok ㅡ próbálok a lehető legmagabiztosabbnak tűnni, de nem vagyok túl meggyőző, hiszen a vállamra nehezedő súly és a szívemet nyomó problémás emlékek egészen apróra préselnek.

ㅡ Egyetlen dolgot kérdezhetsz meg csupán! ㅡ a kanapé jobb szélén üldögélő férfi feláll, megfontolt léptekkel elém sétál, Én pedig legszívesebben meghátrálnék, azzal sem törődve, hogy Namjoonnak ütközök, de nem teszem. ㅡ Azt, hogy a várandós barátnődnek mikor menjünk el gyűrűt venni, Jimin; semmi mást!

·  ·  ·   ·  ·  ·