𝐓𝐡𝐞𝐫𝐚𝐩𝐢𝐬𝐭 ʲⁱᵏᵒᵒᵏ

ㅡ 𝟙𝟛 ㅡ

Jeongguk úgy csókol, mintha nem lenne holnap, s mintha létezése elképzelhetetlenné vált volna ajkaim érintése nélkül. Nem tudok parancsolni a szívem eljegesedett földjébe gyökeret vert, makacs érzéseimnek, melyek a szerelem tavasza után kívánkozva virágot hoznának már, mik új életet lehelnének testem teljes egészébe a fájdalmak átszűrésével.

Mihelyst nehézkesen ugyan, de erőnek erejével elszakad párnácskáimtól, végtelen hosszúságúnak tűnő másodperceken át csillogó szemekkel mustrálja pirospozsgás arcomat, majd hosszú csókot nyom homlokomra, és közben oly' óvatosan érinti bőrömet, mintha attól félne, szirmaimat lehullajtva porrá válok karjaiban.

ㅡ Park Jimin ㅡ reszketeg sóhaj szakad fel Jeongguk torkából ㅡ, teljesen elveszed az eszem ㅡ szája szegletében apró mosoly bújik meg, miközben lassacskán beterelget a kinti hűvösről.

Méretes kacsóját testem mágnesként vonzza magához, s az éjszaka leple alatt nem kell magát távolságtartásra kényszerítenie. Egészen a szobánkig egyetlen árva szót sem szólunk, a minket körülvevő némaságot pedig csupán szapora szívverésünk és az imént történtek felidézésére törekedő fogaskerekeink zaja töri meg.

ㅡ Olyan különös ez a helyzet ㅡ alsó ajkamat fogaim közé csippentem és ezzel egyidőben lehuppanok a pihe-puha franciaágy szélére.

Néhány röpke órával ezelőtt a hátam kellős közepére sem kívántam őt, jelenleg viszont a közelségén kívül másra sem vágyom. Nem tudhatom, mit hoz a holnap, de egyben biztos vagyok: mindig is egy embert akartam, ki megmenti a lelkem, s betölti a fájdalom vájta űrt a szívemben; megtaláltam őt, ezáltal önmagamat is. Most pedig elindulok a sanyarú sors magjából kiinduló, ezernyi könnycseppem öntözése által hatalmasra nőt labirintusból kifelé vezető úton, és azt remélem, nem fogy el erőm a legsötétebb zsákutcákban sem.

ㅡ Különös ㅡ aprót bólintva leguggol elém, mancsaimat pedig kezeibe fogja ㅡ, de azon a kellemes érzetet adó módon, nem? ㅡ apró csókot nyom tenyerembe, melytől jóleső borzongás fut végig testemen.

ㅡ Persze, hogy úgy! ㅡ széles mosolyra húzom ajkaim a mellkasomat megtelítő, kellemes érzésre gondolván, eztán arcához emelt kacsómmal orcájára simítok. ㅡ Mi lesz velünk ezután? ㅡ noha, habozom néhány szekundum erejéig, mégis kimondom, mi fúrja az oldalamat.

ㅡ Természetesen nem sietünk el semmit ㅡ határozott bólintással erősíti meg szavait, miközben két lábra áll. ㅡ Udvarolni fogok neked ㅡ fogsorát kivillantva felém dob egy mosolyt ㅡ, ha Te is egyetértesz ezzel!

ㅡ Miért akarsz udvarolni, mikor már elcsavartad a fejem? ㅡ ajkamba harapva lesütöm a szemeim, s majd' porrá égek zavaromban, mit látva levakarhatatlan vigyor ül ki szemtelenül sármos képére. ㅡ Jungoo!

ㅡ Jungoo? ㅡ halk kacaj bukik ki ajkai közül, miközben közelebb hajol vöröslő arcomhoz. ㅡ Tetszik, többször is hívhatsz így ㅡ kacsint egyet, eztán közelségét nem csók lopására használja fel, hanem az egyik párna eltulajdonítására. ㅡ Gondolom, nem szeretnél egy ágyban aludni velem ㅡ a vánkost szorongatva felegyenesedik ㅡ, még.

A közénk leülepedő némaságra válaszként tekint, ám ezt nem teszi jól, mindössze annyi meg annyi gondolat férkőzik kemény kobakomba, képtelen vagyok eldönteni, melyikkel kellene kezdenem. A csókja és érintése, maga Jeongguk valója fényt visz az emlékek sötétségébe, ennek ellenére mégis meg-megbújik belsőm legrejtettebb zugai sarkában némi bizonytalanság, mely nem hagyja nyugodni zaklatott belsőmet, hisz' tudom, akárhogy cselekszem, valakit elveszítek.

ㅡ Aludhatunk együtt ㅡ aprót bólintva az ágy felé biccentek ㅡ, de csak semmi tapi!

Válaszom hallatán csupán elneveti magát, eztán mindent magához véve elsiet zuhanyozni. Tíz perc múlva már alsóneműben flangál a szobában, és nem úgy néz ki, mint aki ezen változtatni szeretne, holott nem túl sokáig tudom türtőztetni magam, s nem filmbeillően adoniszi testét bámulni.

Mire visszaérek a fürdésből, Jungoo már az ágy bal oldalát elfoglalva, bal kezét tarkója alá téve fekszik, miközben buzgón telefonját bújja. Annyira belemerül a mobilozásba, hogy jelenlétemet pusztán akkor érzékeli, mikor szinte fedetlen testére ráhúzom a meleg takarót, mondván, nehogy megfázzon ezen a fagyos téli estén.

ㅡ Majd Te felmelegítesz ㅡ játszi könnyedséggel maga alá fordít, én pedig megszeppent ábrázattal bámulok rá, közben elmélázva azon, álmodom-e vajon ㅡ, a szereteteddel, természetesen ㅡ gyors puszit nyom az orromra és ezzel egyidőben gyermeki mosoly ül ki képére.

Hitetlenkedve megingatom a kobakom, eztán a térfelemre húzódva bebújok a takaróm alá. Pilláimat lehunyva hagyom, hogy szemeim előtt újra meg újra lejátszódjon csókunk jelenete, elmém felett pedig teljesen átvegyék az uralmat Jeongguk szavainak emlékei, melyek a boldog befejezés ábrándjába ringatva megkönnyítik elalvásomat.

-ˋˏ 𝐉𝐄𝐎𝐍𝐆𝐆𝐔𝐊 ˎˊ-

Égetett, mint a tűz, mégsem szólhattam. Az oldalvonalon álltam, de nem léphettem, s aznap, mikor rám pillantott csillogó szemeivel, a szél elfújta az eszem, a szerelem varázsmagját pedig elvetette szívem termékeny földjében, melyből mostanra kiírhatatlan emóció-lombkoronájú fa burjánzott ki. S megvallom, volt, hogy ezt legszívesebben porrá égettem volna, ám jelenlegi boldogságomért megérte elviselni szívem e fa gyökerei általi, folytonos felnyársalását.

ㅡ Máris elaludtál? ㅡ a gyanúsan hosszú ideig tartó csendnek hála suttogva közelebb bújok szobatársamhoz, kinek némasága és egyenletes szuszogása egyértelmű válaszként szolgál kérdésemre.

Nem is jártatom tovább a szám, fecsegés helyett a férfi angyali valóját szemügyre véve elfekszem, ám gyönyörű arca, hívogató ajkai láttán képtelen vagyok türtőztetni magam. Kezem néhány másodpercen belül már Jimin puha bőrét érinti, ujjaim pedig orcáiról hamar húsos párnácskáira siklanak, de csókot nem lopok tőle, csupán egy apró puszit lehelek homlokára.

⥁

A kirándulás a lehető legjobban alakul. Ugyan nehezemre esik tartani a távolságot Jimin-től a közös programok során, mert teljes valómmal közelsége, érintése és varázslatos csókjai után sóvárgok, mégis erőnek erejével képes vagyok erre, illetve a kísérő hölgyek zsákmányszerő pillantásainak, megszólalásainak kizárására is, melyekkel szívem választottját próbálják folyton-folyvást az ágyukba csalni.

ㅡ Igazán nem kellett volna hazakísérned ㅡ kuncogva átveszi tőlem a csomagjait, amint a házához érünk és kiszállunk a kocsimból ㅡ, de köszönöm, Jungoo!

ㅡ Cserébe kaphatok egy puszit? ㅡ méretes kacsómat derekára csúsztatom, s így vonom közelebb magamhoz. ㅡ Egy icipicit?

ㅡ Annál jobbat is kaphatsz ㅡ alsó ajkát fogai közé csippentve elengedi a táskája fülét, karjait nyakam köré fonja, én pedig képtelen vagyok visszafogni mosolyom édes zavara láttán.

ㅡ Mire gondolsz? ㅡ szemöldökömet felvonva rákérdezek, holott tisztában vagyok szándékával.

Szóbeli válasz helyett kissé felpipiskedve közel hajol arcomhoz, tekintetével vigyori képemet fürkészi, majd kívánatos párnácskái táncba hívják enyéimet. A felkérést habozás nélkül elfogadom, s csókunk minden percét kiélvezve oly' közel passzírozom magamhoz, egyetlen vékony papírlap sem férne be közénk.

ㅡ Ne feledd! ㅡ leszakadok ajkairól, homlokomat pedig az övének döntöm. ㅡ Holnap együtt vacsorázunk! ㅡ bazsalyogva mancsaim közé fogom puha arcát, eztán lelkesen egy eszkimópusziban részesítem. ㅡ Nálam!

