Krampusz

Misi II. - KRAMPUSZ

Miután beslisszolt a házba, végigosont a nappalin, és egészen a fiú hálószobájáig meg sem állt. Lassan nyitotta ki az ajtót, és hangtalanul csukta be maga után. Szíve hálával telt meg, amikor puha szőnyeg simult a patája alá.

Odalopakodott Misihez, aki egyenletesen szuszogott az ágyában. Krampusz lehámozta a hátáról a zsákját. Készen állt rá, hogy belegyömöszölje a fiút, elvégre ha így beszél vele az apja, csakis rossz gyerek lehet. Ezért nem akarta, hogy Mikulás jöjjön, mert biztosan megakadályozná a munkájában. Hiszen ez volt a dolga, ezt tanulta! Gyerekeket zsákba rakni és elfenekelni.

Csakhogy Krampusz karja szerencsétlenül beleakadt a zsák madzagjába. Erősen megrántotta, de ettől csak megingott. Patájával kalimpálva új helyet keresett a szőnyegen, de egy távirányítós kisautón megcsúszott és elterült a padlón. Krampusz hason fekve hallgatózott puha szőnyegen. Csodák csodájára Misi meg sem moccant. Egészen addig, míg Krampusz el nem tüsszentette magát.

Ekkor felkapcsolódott a kisasztalon álló kislámpa és Krampusz a szőnyegen hasalva, egyáltalán nem krampuszos módon a gyerek álmos szemébe nézett.

– Szia – morogta. – Én vagyok a Krampusz.

Nyögve feltápászkodott, és bosszúból patájával arrébb rúgta a távirányítós kisautót. Majd megint eltüsszentette magát.

– Azért jöttél, hogy elvigyél? – bámult rá a fiú.

Krampusz bólintott és jobb későn, mint soha alapon nekilátott a régóta nem gyakorolt műsorszámnak. Felborzolta a szőrét, morgott, a fogát csattogtatta és már csak a vörös szem volt hátra, amikor megint tüsszentenie kellett.

– A pics... khm. Khmmm. Én vagyok a Krampusz, és most magammal kell téged vinnem – mondta a szöveget, de sajnos maga is tudta, hogy egyáltalán nem ijesztő.

– Miért tüsszögsz annyit? – nézett rá Misi nagy szemekkel.

– Macskaallergia.

– Sajnálom – mondta a fiú, és kidugta meztelen talpát a takaró alól. Krampusz zavartan megköszörülte a torkát. – A miénk elszökött, amióta apa visszajött.

– Nem lehet, hogy inkább azért ment el, mert rossz fiú voltál? – morgott haragosan.

– Én, én csak...

– Halljam, mit csináltál?

Misi lehajtotta a fejét, és a takaró csücskét gyűrögette.

– Felvettem anya magassarkúját.

Krampusz még mindig azon volt, hogy elérje a vörösül világító szemes fázist, de erre mintha jeges vizet zúdítottak volna a nyakába. Misi folytatta.

– Tudom, hogy fiúknak ilyet nem lenne szabad, de...

Misi szégyenkezve elhallgatott, Krampuszban viszont fellángoltak az emlékek. Hiába tudta, hogy vissza kellene fognia a dühét, képtelen volt rá.

– Szokott bántani?

Misi óvatosan bólintott. Krampusz felborzolta a szőrét mérgében.

– Nem viszlek el, csak álmodtad az egészet, ami itt történt. Feküdj vissza, és ha szeretnéd, annyi magassarkút vehetsz fel, amennyit csak akarsz. Apádat bízd rám!

Krampusz ezzel kicsörtetett a szobából, de ahelyett, hogy elhagyta volna a házat, egyből a szülők hálószobájába indult, nem törődve Mikulás integetésével az ablakban.

Dühében elmúlt minden tüsszögése, összeborzolta a szőrét, felmorgott mélyen, a torkából jövő hanggal, összecsattintotta a fogát egyszer, kétszer, háromszor. Erre már Misi apja is felébredt.

– Én vagyok a Krampusz! Érted jöttem, hogy magammal vigyelek. Készülj a legfájdalmasabb szenvedésre.

A férfi remegve bámult Krampusz vörösen izzó szemébe.

– Kérlek, kérlek...

– Megkegyelmezek, egyetlen feltétellel. A fiúnak jó apja leszel, nem bántod, támogatod és elfogadod olyannak, amilyen. Ha ezt nem tudod megtenni, akkor az lesz a legjobb, ha eltűnsz az életéből.

Krampusz az utolsó mondatnál felmutatta a zsákját, hogy egyértelművé tegye, mire gondolt.

A férfi sápadtan, remegve bólintott, mire Krampusz kirobogott a házból.