Krampusz

Átok - MIKULÁS

Mikulás Krampusz zekéjét figyelte, ahogy minden lépésre rezdül egyet az alja. Krampusz magabiztosnak mutatta magát, de Mikulás tudta, hogy legbelül egyáltalán nem ilyen bátor.

– Mennyit tudsz az emberekről? – kérdezte. A beszélgetés talán eltereli Krampusz gondolatait, és ő is még jobban megismerheti a társát.

– Nem sokat. Még sosem láttam élőben egyet sem, csak képen.

– Nem jártál iskolába? – kérdezte Mikulás, amikor végre leértek a domboldalon és Krampusz mellé húzódhatott.

– Csak egy évet, aztán apám tanított, otthon.

– Hm. Pedig a krampuszoknál is van képzés, nem?

Krampusz megvakarta az orrát, és a patái alatt ropogó havat vizslatta, mintha nagyon fontos néznivaló lenne rajta.

– De, de apám a magántanítványaként nevelt. Azért, mert nem szeretem a mágiát, nehéz lett volna az iskolában boldogulnom.

Mikulás hallgatott. Sosem hallott arról, hogy egy krampusz ne szeresse a mágiát. Különben is, inkább úgy tűnt, a mágia nem szereti Krampuszt.

– Mióta nem vagy jóban a mágiával?

– Gyerekkorom óta. Elvileg egyszer megátkoztak, és nem találták meg az ellenátkot.

Mikulás hallgatagon lépkedett Krampusz mellett a hóban. Meg fogja kérni a manókat, ellenőrizzék le Krampuszt, áll-e valamilyen átok hatása alatt, hátha rájönnek, mi ez az egész, és meg lehet törni.