Krampusz

A hívatlan vendég - MIKULÁS

Krampusz félt. Ezt Mikulás azonnal érezte, amint kinyílt az ajtó. Attól félt, ami vagy aki a házban volt vele. Mikulás elmosolyodott.

– Szervusz, Krampusz komám! Áthoztam a varázsgömbömet, ahogyan megbeszéltük! – Azzal a riadtan ellenálló Krampusszal mit sem törődve berontott az ajtón.

Egy másik, magasabb és öregebb krampusz nézett rá vissza. Most már értette, mit sutyorogtak a manók. Mikulást kirázta a hideg, ahogy Krampusz apjának szemébe nézett. Óriási volt a különbség és Mikulást elöntötte a hála, hogy nem az öreg krampusszal kell együtt dolgoznia.

Az öreg krampusz egy fejjel magasodott a fia fölé, szőre a szépen csillogó fekete helyett foltokban megőszült. Szeme feketesége dühösen örvénylett, a testtartásából visszafojtott erő és harag vágott Mikulás felé.

– Családi látogatás? – mosolyodott el Mikulás. Minden erejére szüksége volt, hogy bátornak és magabiztosnak látszódjon.

– Örvendek – bólintott Krampusz apja. – Éppen arról a sajnálatos balesetről beszélgettem a fiammal, ami itt történt.

Mikulás összevont szemmel figyelte, ahogyan Krampusz apja körbemutatott a nappaliban, majd a kagylós lámpához lépdelt. Krampusz a bejárati ajtó mellett halkan felnyögött, amikor az öreg krampusz karmos ujjait a lámpa köré fonta.

– Például ez itt. –  Felemelte a lámpát, meglódította a feje fölött, és nekivágta a falnak, majd elégedetten felusszanva nézett vissza Mikulásra.

– Nem hiszem, hogy bármilyen probléma történt volna – mondta bátran Mikulás. – A manók nem követnek el hibákat, Krampusz azt kapta, amit kért.

– Ez lehetetlen – bődült fel az öreg krampusz. – Fiam, mondd, hogy hibáztak. Elrontották, igaz?

Mikulás szívét mintha satuba fogták volna, olyan fájdalmas volt nézni, ahogy Krampusz küzdeni próbált az apja ellen. Riadtan pillantott körbe, kapált a lábával, de a patája a plüss szőnyegen nem adott ki hangot. Végül felsóhajtott, lehajtotta a fejét és Mikulás tudta, mi következik.

– Igen. Elrontották.

– Akkor intézkedem, hogy történjenek meg a javítások – felelte Mikulás. Amíg nem ismerte eléggé Krampuszt és a kapcsolatát az apjával, semmiképpen sem akart belekeveredni az életükbe, legfőképpen nem akart dönteni helyettük.

Krampusz szemében szégyenkezés hullámzott.

– Köszönjük – mordult elégedetten az öreg krampusz.

– Eszembe sem jutna kiebrudalni – kezdte óvatosan Mikulás Krampusz apjára mosolyogva, miután percekig senki sem szólalt meg –, de nyakunkon az ünnep, és Krampusszal rengeteg elintézni való szakadt a nyakunkba. Ráadásul még a házzal is dolgozni kell, ezért...

– Értek én a szóból – bólintott az öreg krampusz. – Fiam, emlékezz arra, amiről beszéltünk.

Krampusz bólintott. Az apja erre megveregette a vállát. Mikulás legnagyobb meglepetésére aggodalmat és szeretetet látott a szemében. Ez jó, ezzel lehet kezdeni valamit.

Amikor az apja becsukta maga után az ajtót, Krampusz lerogyott a plüss díványra. Mikulás mellé ült, és megpaskolta a térdét.

– Mit mosolyogsz? – nézett rá Krampusz.

– A helyzet jobb, mint hiszed.