Mérgező csók (Befejezett)

🕯Első🕯

Igor pov.
Milyen gyönyörű, milyen kecses. Akár egy  földreszállt angyal, kinek vonasáit Botticelli festette. A templomi fátyolt egy csodaszép virágfűzér tartja a meseszép fejét és a hosszú, szőke haján. Most a gyógyfüveket tette ki száradni egy vékony kötélre, majd elővette a jegyzeteit és tanulmányozni kezdte.
– Hm! Értem... – motyogta és feltett egy üstöt forrni. Ekkor megláttam a két favágót, akik távolról nézték őt, még nálam is távolabbról, de így is hallottam őket:
– Nézd! Ott a boszorkány! Vajon miféle mérget kotyvaszt most? – morogta az egyik.
– Nekem nincs vele bajom. Az ő gyógyfüvei mentették meg a fiamat, amikor beteg volt. Amíg távol marad a várostól engem nem zavar. – mondta a másik. Megingattam a fejemet, nem tudják miket beszélnek. Vladimir nem boszorkány.

Az én nevem Lord Igor Djurava és a vámpírok királyi családjának tagja vagyok. Immár 300. életévemet töltöm és ebben az évben megtaláltam azt, amiről mindenki álmodik a mi fajtánkban. A lelkitársamat. A neve Vladimir Rikiva, a családja immár négy generáció óta gyógyfüvekkel és gyógyítással foglalkozik. Vadásztam, amikor az áldozatom meglógott és ahogy utána eredtem láttam, hogy egyenesen hozzá rohan. Akkor láttam, őt először. Fiúhoz képest csodaszép és elképesztően kedves, annak ellenére, ahogy a falusiak bánnak vele. Ezért is él kint az erdőben. Én pedig immár egy éve figyelem őt. Az illata megbolondít, a hangja igazi muzsika és a szépsége minden festményt leköröz. Szebb teremtést még sohasem  láttam, érzem, tudom, hogy ő a lelkitársam. Ha egy vámpír megtalálja a lelkitársát, akkor nem ereszti el, mellette marad a végzete napjáig. Én is ezt tenném, mellette lennék, átölelném azt a karcsú derekát miközben az ajkaink vad táncot járnak a holdfényben. Egyszer meg fogom érinteni őt, a bőrére fogok simítani és elmondom neki, hogy mennyie gyönyörű. Ő lesz a mindenem. Szerencse, hogy láthatatlan vagyok mert most rám nézett, azokkal a sugárzó fekete szemeivel. Megrázta a fejét és visszatért a gyógyfüvekhez.