Mérgező csók (Befejezett)

🕯Tizennegyedik🕯

Vladimir pov.
Nem tudom, hogy mi történt Syannel, de Igor azt mondta, hogy többé nem kell félnem miatta. Fred nagyon beverte a fejét, ezert egy napig nem láttam, de aztán ismét az ajtóm előtt állt.
– És fáj még a fejed? – kérdeztem aggódva.
– Nem, Vladimir. Gyorsan gyógyulok, ezért már itt is vagyok. – mosolyodott el.
— Örülök, hogy jól vagy. Sajnálom, hogy sok gondot okoztam neked. – sóhajtottam fel.
– Nem okoztál gondot. — mondta rezzenéstelen arccal. Bólintottam egyet, és elindultam a kastély többi részére. A liftben Dimitri vicceitől majdnem megfulladtam, annyira nevettem. Aztán kirohantam a liftből, de véletlenül neki csapódtam valakinek. Amikor felnéztem egy szőke férfi nézett le rám. Hátra simított haja volt és a bőre hófehér. A szemei vörösen csillogtak.
— Nicsak! Rég láttam embert, elfelejtettem, hogy milyen kis aranyosak. — simította ki az egyik hajtincsem az arcomból, amitől totál zavarban éreztem magamat.
— Ööö...elnézést, hogy önbe botlottam. — motyogtam.
— Semmi baj, kis hópihe. Milyen szépséges név tartozik ehez a szép archoz? – simította az ujját az arcomra.
– Én...Vladimir Rikiva vagyok. – húzódtam el tőle. Kezdett nagyon zavarni, hogy hozzám ér.
— Milyen hangzatos, gyönyörű név. – jött vissza hozzám, mire én automatikusan elhátráltam.
— Vladimir! — jelent meg Roger, aminek most nagyon örültem. Amikor észrevette a másik férfit azonnal átkarolta a vállamat és elhúzott maga után. Megkönnyebbülten lélegzetem fel.
— Viszlát, Tigus! — kiáltott vissza, majd a fülemhez hajolt. — Mázlid volt!
– Valami rosszat csináltam? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
— Te nem, de ha Igor lát meg vele, abból baj lett volna. Ez a férfi nem más mint Tigus Rollans. Igorral gyűlölik egymást mert Tigus folyton elvett mindent tőle. És... mert testvérek. — mondta, mire leesett az állam. Nem is hasonlítanak.
— Hol van most, Igor?
— Téged vár a halban. — mondta és oda kísért hozzá. Igor egy nagy bársony fotelben ült és egy kupából kortyolgatott. Amint meglátott felpattant és hozzám sietett.
– Szervusz, édesem. – mosolygott, rám mire elpirultam.
– Hogy vagy? Fáj még a nyakad? – kérdezte az említett kis felületre simítva a kezét.
— Jól vagyok. Már egyáltalán nem fáj és már nem is szédülök. – mosolyogtam rá.
– Miért van levendula illatod? — kérdezte enyhe morgással, mire megrezzentem.
— A folyósón összefutott Tigussal, ennyi. – lépett közbe Roger.