II. ~ 1. fejezet

243 13 0
                                    

– Jó, már csak az ünnepelt hiányzik - hátrált pár lépést Ash, hogy jobban szemügyre vegye a tisztást. Végignézve rajta, én is széles mosolyra húztam a szám és elégedetten bólintottam. Pontosan tudva, hogy akinek ezt csináltuk nem szereti a puccos, túldíszített akármiket, így csak Gary vadonatúj, legalábbis neki az, amúgy valamikor az őskorban készült, terepjárójával idehozott asztalt állítottunk fel, rajta nassolnivalókkal, innivalóval (megjegyzem, ha Európában lennénk, akkor teljesen legálisan szereztük volna be és nem kellett volna Ash-t küldenünk, tudva, hogy ő megoldja) és persze a tortával, amit Gary-vel szereztünk be egy klassz cukrászdából. Az asztal mellett a tűzrakó hely körül szépen kör alakba rendeztük a farönköket és a tüzet is meggyújtottuk, mivel kezdett sötétedni. Azt hiszem ezzel a tökéletesen egyszerű és minimális "dekorációval" mindhárman meg voltunk elégedve.

– Valaki mondta Jay-nek, hogy ide kéne jönnie? - nézett felváltva ránk Gary, mire lehunyva a szemem, az arcomat az ég felé emeltem. Persze, hogy elfelejtettük. Tulajdonképpen az is furcsa, hogy nem keresett minket.

– Lia - mondta a nevemet Ash. – Menj, keresd meg a pasidat, addig én az enyémmel berúgok - tervezgette Ash. Nevetve ráztam meg a fejem.

– Elviszlek, sötét van - ajánlotta fel Gary.

– Nagylány, tud vigyázni magára - emlékeztette Ash a srácot, aki kérdőn rám pillantottam. Megráztam a fejem.

– Nem kell, köszi. Azt hiszem tudom hol van - mosolyogtam és elköszönve a barátaimtól, eltűntem a fák között. Eleinte nem igazán ismertem ki magam itt, de ahogy telt az idő, egyre jobban otthon éreztem magam ebben a közegben is. És nem csak az erdőben kószálásra gondolok. Mostanra már teljesen elfogadtam és hozzászoktam a tudathoz, hogy én vagyok a föld elem. Már nem agyalok azon, hogy mennyire para, hogy mindig érzem, ha közeledik valaki. Szerencsére a boszorkány terve óta, semmi kivetnivaló nincs a másik világban. Legalábbis, ami a mi hatáskörünkhöz tartozna, így a végzős év hátralévő részét nyugiban töltöttük. Most pedig élvezzük a nyarat. Jay-t pontosan ott találtam, ahová mindig ki szokott menni a gondolataival. Amikor megérkeztem a szokásos szikla tetején, nekem háttal ült, lábait lelógatva róla. Felkapaszkodtam a sziklára és leültem mellé.
— Ennyire nélkülözhetetlen vagyok? - vigyorgott.

— Pillanatnyilag igen - feleltem, mire Jay felhúzta a szemöldökét.

— Pillanatnyilag? Jó tudni, hogy a barátnőm elvan nélkülem - tetetett sértődést.

— Nem úgy értettem - hajtottam a fejem a vállára. — Jól vagy? - néztem rá kételkedve, ugyanis nem ilyen szokott lenni.

— Miért ne lennék? - kérdezett vissza lazán, de engem nem igazán tudott meggyőzni. Úgy voltam vele, hogy a születésnapja után fogom csak ki faggatni. Jó, talán inkább egy nappal utána, mert tuti mérgelődni fog a meglepetés miatt.

— Gyere - álltam fel és megfogva a kezét jeleztem, hogy ő is álljon fel.

— Mi történt? Ash-nek megint meggyűlt a baja a rendőrökkel? - fintorgott. Eszembe jutott a legutóbbi eset, amikor jogosítvány nélkül vezette Gary autóját. A poén az egészbe, hogy Gary simán elhitette a rendőrökkel, hogy csak gyakorolnak és az utcában lakik, azonban Ash vitatkozni kezdett velük, egészen addig, amíg azok be nem vitték. Mit mondjak? Mrs. Parker, Ash anyukája nem repesett az örömtől, mikor felhívták a rendőrkapitányságról, hogy menjen a lányáért.

— Nem - mondtam. — Csak gyere!

— Azért előtte felállhatok? - kérdezte, mivel húzni kezdtem a kezét. A tisztás felé sétálva, Jay végig azzal nyaggatott, hogy mondjam már el, hová megyünk.

— Lia, kérlek! - könyörgött, ami egyáltalán nem jellemző rá. Aztán beugrott neki valami. — Mondd, hogy nem a születésna...

Be sem fejezhette a mondatát, ugyanis a tisztásra érve már beigazolódott a sejtése.

— Mégegyszer boldog születésnapot! - suttogtam a 19 éves barátomnak, aki nem tudta eldönteni, hogy inkább megdöbbenjen vagy mérges legyen.

Egy vérfarkas társának naplójaWhere stories live. Discover now