Sarah halála

411 21 1
                                    

- Jay, add ide az algát! - utasította Ash a fiút.
- Nem mondtad, hogy hozzak! - háborodott fel Jay, vigyázva nehogy meghallják a szüleim.
- De mondtam! - suttogta duhosen a lány.
- Nem akarok kozbeszolni bájos csevegesetekbe, - szólt közbe Gary - de kezd égni a karom.
- Mi? - ijedten meg.
- Nyugi - mondta rögtön Gary. - Ez csak a boszorkánykard által okozott sebek hatása - magyarázta.
- Ami abban az esetben következik be, ha nem rakunk rá algát - nézett Ash Szűrös szemmel Jayre.
- Elhozzuk - vágtam rá.
- Jó - biccentett Ash. Jasonnel az oldalamon halkan kiosontunk a bejárati ajtón.
- Nem kéne, hogy engedjem, hogy velem jojj. Holnap suli.
- És?
- És hajnali négy.

Ezen vitatkoztunk egész úton, amíg a Mester kunyhojahoz nem értünk. Jason felkapott egy uvegcsét, amiben algalé és egyéb gyógynövények neve díszelgett a rá ragasztott cetlin.
- Tényleg hátráltattalak volna benneteket - ismertem be, miközben hazafelé sétáltunk.
- Valószínűleg nem - suttogta Jay.
- Ezt, hogy érted?
- Téged akartalak védeni. Nem tudod használni, de érezni képes vagy az erődet, így segithettél volna nekünk - mondta halkan, sétálás közben. A szavai különösen jól estek. Mindketten hallgattunk, aztán folytatta. - Én vagyok a hibás Sarah haláláért - csuklott el a hangja és bár nem láttam, tudtam, hogy igyekszik visszatartani a könnyeit. - És nem akarom, hogy mégegy ártatlan ember miattam haljon meg! - nézett rám. Egy hang sem jött ki a torkomon, de nem is kellett, mert tovább beszélt remegő hangon. - Leülünk? - mutatott egy padra. Csendben bólintottam és elhelyezkedtünk egymás mellett. - Tudod, erről nem szívesen beszélek, mármint Sarah elvesztéséről - bámulta a földet. - Bő egy éve történt. Szinten ugyanaz a boszorkány annyi szövetségest gyűjtött, hogy megpróbálta megkaparintani a követ. Sarah épp egy gyökeret bújtatott ki a föld alól, amin elesett a vérfarkas és megölte, viszont a banya Sarah háta mögé osont használta a boszorkánykardot, ami... - csuklott el a hangja ismét, és láttam az utcai lámpa fénye alatt, hogy legördül egy könnycsepp az arcán. Jay erőszakosan letörölte, majd folytatta. - ami pont szíven találta, mert az kis hülye tű, amilyen pici, olyan halálos. Ezalatt én egy egyszerű vámpírnak láttam el a baját, de ezt a pillanatot pont láttam. És soha nem leszek képes elfelejteni! Rögtön oda siettem hozzá, de már nem lelegzett. Ezen annyira begozoltem, hogy tucatjával öltem meg a különböző szornyetegeket. A többieket is meg megviselte Sarah távozása. Végül a banya visszavonulót rendelt el, én meg akkor fogtam fel, hogy mi történt. Napokig ki sem mozdultam a szobambol. És a legrosszabb, amikor elmondtam a szüleinek. A szülei mindketten tudtak erről a világról. Nem hibáztattak, de összetörtek, az egyetlen lányuk elvesztése miatt. Volt olyan pillanat, amikor megpróbáltam öngyilkos lenni - fordította felfelé a csuklojat, amit meg nem láttam. Elremultem a látványtól. Sok vágás nyom ektelenkedett a csuklóján. - A többiek nagyon aggódtak értem, de én még csak fel sem fogtam, amit értem tettek. Nem láttam, hogy milyen sokat segítettek. Akkoriban az egész világra dühös voltam, de legfőképpen magamra - fejezte be. Most már megszolaltam.
- Nem a te hibád! És ezt komolyan gondolom. Amit meg tettél, ugye nem...?
- Nem, nem szándékozom újra megvágni magam - rázta meg a lehajtott fejét. Nagyon sajnáltam, és nem tudtam, hogy hogyan tudnék neki segíteni. Hirtelen ötlettől vezérelve atoleltem. Nem tolt el magától, sőt a fejet az enyemre hajtotta. Úgy ültünk mi, az erdő szélén, egy padon, és nem szóltunk egymáshoz, csak néztük a napfelkeltet.

Egy vérfarkas társának naplójaWhere stories live. Discover now