please don't lie to me/-Isaac Lahey (Befejezett)

3.

- Hallottátok mi történt tegnap?
- Nem. Mi?
- Valaki kirabolt és megölt egy idős asszonyt.
- Megint? Ne már! Milyen gerinctelen ember képes ilyesmire?
Vázolom, mi történt az elmúlt egy hétben. Miután Isaac megjelent, rá három napra egy ugyanilyen eset történt a 22. utcában lévő nyugdíjasotthonban. Ezt követően ismét három nap elteltével megint megöltek egy idős asszonyt, őt is kirabolták. A legutolsó merénylet tegnap történt.
Egyebként nem Isaac-et akarom gyanusítani, nem tudnám kinézni belőle, hogy megöljön valakit. Főleg nem egy idős nénit. De eléggé gyanús, hogy senki nem tud semmit, még a rendőrök se találtak semmilyen bizonyítékot az elkövető ellen. És minden Isaac felbukkanása után kezdődött. Mint egy rossz bűnügyi filmben. Nincs DNS, nincs semmi, ami segítene megtalálni a tettest. Mindenki csak üres találgatásokben van, az pedig fikarcnyit sem segít.
- Szerintem sorozatgyilkosról van szó - gondolkodott hangosan Mike, történelem óra előtt.
Emlékeztek még, hogy Isaac betörte az orrát múltkor? Nos, azóta extra fokozatra kapcsolta a szekálást. Most már nem csak engem, de az új fiút is utálja.
- De okos vagy! Most először hallottam tőled egy értelmes mondatot - szóltam oda neki, aztán meg se várva a reakcióját visszatettem a fülest a fülembe.
- Hé! - bökte meg a vállam valaki.
Unottan Isaac-re néztem.
- Mi az?
- Kijössz délután az edzésre? - kérdezte féloldalasan mosolyogva.
Van valami, amit nagyon utálok Isaac Lahey-ben...az pedig a féloldalas vigyora. Meg az, hogy sokat lóg néhány óráról. Néha tesiről, kémiától, mindig más óráról hiányzik. Aztán valamilyen csoda folytán előkerül hol a könyvtárból, hol az iskolaorvostól. Nagyon gyanús és fura.
- Hogy nagy darab, izzadt fiúkat nézzek, ahogy szétverik egymást? - kérdeztem vissza, és úgy tettem, mint aki nagyon elgondolkodik a válaszon. - Nem, kösz. Inkább elmegyek sétálni Zeusszal - feleltem végül, mire összevonta a szemöldökét.
- Zeus? Az meg ki?
- Az egyetlen olyan élőlény, aki nem utál- válaszoltam komoran.
- Akkor írj fel a második helyre - közölte szórakozottan.
Szóra nyitottam a szám, de nem tudtam mondani semmit, mert bejött Mrs. Anderson, a történelem tanárunk.
A negyvenes éveiben járó asszony fekete ceruzaszoknyát viselt, fekete garbóval és kardigánnal. Rövid, barna haja most is kócosan állt a fején. Úgy néz ki, mint Dolores Umbrigde a Harry Potter-ből, csak a banyával ellentétben, Mrs. Anderson a légynek se tudna ártani. Két éve, minden nap feketében jár be tanítani, mert gyászolja elhunyt fiát.
- Nyissátok ki a könyvet a száznegyvenedik oldalon. A mai órán, Egyiptomról lesz szó - utasított minket elhaló hangon.
Szó nélkül tettük, amit mond. Tavaly valamelyik ostoba osztálytársam megszólalt, hogy nyugodtan haza mehet a tanárnő, mi elleszünk itt. Szegény Mrs. Anderson síró rohamot kapott és egész órán vígasztalhatatlan volt, csengetés után pedig minden cuccát hátrahagyva viharzott ki a teremből.
- Miért ilyen élettelen? - hajolt át hozzám kívancsian Isaac.
Sóhajtva ránéztem.
- Két éve meghalt a fia - suttogtam el neki, majd visszatoltam a helyére.
Két percig csendben maradt. Csak Mrs. Anderson diktálását lehetett hallani. Éppen Egyiptom ókori történelméről magyarázott valamit.
- Az ókor egyik legfejlettebb civilizációja volt az ókori Egyiptom, mely a Nílus völgyében alakult ki...
És csak mondta, és mondta. Szünet nélkül, senki nem kérdezett vissza.
Életem legszebb két perce múlva, Isaac megint felém hajolt.
- Mi történt a fiával?
- Mit érdekel az téged? - kérdeztem fújtatva. Nem akarok lemaradni a vázlatírásban.
- Csak szeretném tudni, kik tanítanak - vonta meg a vállát.
Egy újabb fura dolog Isaac-el kapcsolatban. Miért érdekli a tanárok magánélete? Nincs jogunk kutatni utánuk. Az már más kérdés, hogy ők mennyire avatnak be minket a dolgaikba; a rajztanárunk minden órán elpanaszolja, hogy a férje nem foglalkozik vele, a macskái nem esznek rendesen s a többi. Egyébként nem veszi észre, hogy ez senkit nem érdekel, de mindegy.
- Fura vagy - jegyeztem meg halkan.
- Nálad nem furább, Lewis - kacsintott egyet.
- Fogd be. Egyébként a beteg nagymamája ölte meg. Benne volt a hírekben is. Nagy balhé volt belőle - mondtam el végül. Hátha végre leszáll rólam.
- Mit tudsz még? - nézett a szemembe. Kék íriszeiben izgatottságot és aggodalmat véltem felfedezni.
- Túl kíváncsi vagy. Szünetben elmondom - forgattam meg a szemem, mire ő bólintva előre fordult.
Ezzel legalább elértem, hogy békén hagyjon és csendben is legyen egyszerre. Pár perc elteltével észrevétlenül rá pillantottam. A pad alatt telefonozott, valakivel SMS-ezett, ha jól láttam. Ezt követően magasba emelte az egyik karját es hangosan felbeszakította a tanárnő monológját.
- Tanárnő. Nem kimehetek a mosdóba?
- Persze - biccentett merev tekintettel Mrs. Anderson és folytatta Egyiptom történetét.
Érdeklődve figyeltem, hogy Isaac felpattan és kisiet a teremből. Érdekes!
Ezek után már persze nem tudtam figyelni az óra többi részében. Megmondom őszintén nem is érdekelt már annyira a vázlat.
Isaac sántikál valamiben ez biztos!

Óra végén mindenki az ebédlőbe vonult. Ma Taco-szerda van, vagyis, az ebéd mellé minden diák kap fejenként két darab tacot. Gondolom tudjátok milyen az iskolai menza. Hozzáteszem, a tacot rendelik valamelyik étteremből, így az szerencsére ehetőbb, mint maga az ebéd.
Kikértem a kajám, és már mentem is a szokásos helyemre. Undorodva állapítottam meh, hogy ismét sikerült valamilyen gusztustalan főzeléknek kinéző trutyit főzniük a konyhásoknak. Félretoltam azt és nekiláttam a taconak.
- Anyám! Imádom a Taco-szerdát - ült le velem szemben Isaac vidáman.
Nem válaszoltam. Megint kicsengetés előtt öt perccel ért vissza törin, méghozzá idegesen. Valamitől (vagy inkább valakitől) felhúzta magát, így nem kérdezősködtem.
- Szóval, mi lett Mrs. Anderson gyerekével? - szólalt meg visszatérve az ígéretemre, miszerint szünetben el kell mondanom neki a sztorit.
- Reméltem, hogy elfelejted - morogtam az orrom alatt kínosan.
- Sosem felejtek.
Letettem a tacot, s megtöröltem a kezem.
- Két éve, október 31-én, Mrs. Anderson anyja késsel támadt a srácra és három életveszélyes késszúrással végzett vele - magyaráztam közelebb hajolva.
A kékszemű felhúzta az egyik szemökdökét.
- És a férje hol volt?
- Dolgozott, egy élelmiszeripari raktárban volt munkahelye. Nem sokkal a fiúk halála után elváltak. Egymást hibáztatták.
- Miért?
- Mert úgy döntöttek, hogy átköltöztetik a házukba az öreget. Pedig otthonban lett volna a helye. Szegény srác, ő tudta egyedül milyen veszélyes is a mamája, de senki nem hallgatott rá - sóhalytottam szomorúan. Néha, amikor eszembe jut, megsajnálom a töritanárt.
- De mi kattant be az öreglánynál? Régi trauma? Valami betegség? - Isaac beleharapott a tacoba, s közben elgondolkodva meredt a tálcájára.
- Nem tudom -feleltem vállat vonva.
- De tudod. Csak nem akarod elmondani - javított ki azzal az idegesítő vigyorával.
- Mit érdekel téged ez a téma? - csattantam fel halkan. - És nem dőlök be a "szeretem tudni kik tanítanak" dumát, mert tudom, hogy nem igaz.
- Magánügy.
- Aha. Ch, persze - mondtam gúnyosan mosolyogva.
- Nézd, megkérdezném másoktól is, de annak a köcsög Mike-nak hála mindenki utál. Egyedül te állsz velem szóba - magyarázta. Majdnem könyörgő volt a tekintete.
- Mert nem hagysz békén - röhögtem fel.
- Vagy mert valójában kedvelsz.
- Téged? Ugyan. Az egyetlen jelző, amit tudok rád mondani, az az, hogy idegítő vagy.
- Mégis elviselsz - vágta rá, továbbra is vigyorogva.
Erre nem tudtam mit mondani, ezért visszatértem az előző témánkra.
- Oké, megmondom mi lesz. Elviszlek a könyvtárba, rákeresünk erre az ügyre - feleltem határozottan.
- Mit kérsz cserébe? - hátradőlve a széken.
- Cserébe, te elmondod miért érdekel a dolog.
Idegesen felsóhajtott. Tudtam, hogy nem tetszik neki az ajánlat és elhatározta, hogy soha a büdös életben nem mondta el a valódi okát. De engem nem érdekel, akkor is ki fogom deríteni.
Igen. Én Raven Lewis, a különc lány most belekotnyeleskedik mások dolgába. Talán csúnyán megégetem magam, de ha ez az ára, hát legyen. Egyébként is, Isaac tehet róla.
- Nem. Megoldom egyedül is! - szólt mérgesen, és a tálcájával együtt felállt.
- Isaac. Te kezdted, te rángattál bele, azzal, hogy rákérdeztél. Segítek. Tartozol annyival, hogy
elmondd az igazat - kifejezéstelen arccal bámultam rá, miután én is feltápaszkodtam. - Szerintem ez egy jó ajánlat.
Egy percig farkasszemet néztünk.
Végül nagy nehezen bólintott.
Most rajtam volt a sor, hogy győzedelmesen elmosolyodjak.
- Néha szemét vagy, Lewis - közölte visszaülve a helyére.
Követtem a példáját, aztán szó nélkül csak kacsintottam egyet.
Talán túl jól titkoltam, de nagyon rossz érzésem volt az egész üggyel kapcsolatban.

~~~

Sziasztok! Itt is van a következő rész. Köszönöm, hogy elolvastad! Remélem tetszett! :)