please don't lie to me/-Isaac Lahey (Befejezett)

2.

Új nap virradt Portland lakosaira. Igen, a híres Portland-ben lakok, mely tele van természetfölötti jelenségekkel. Én eddig egyet se láttam, vagy éltem át, tekintve, hogy nem is járok el itthonról. Ez is csak egy rossz pletyka, a természetfölötti nem létezik. Állítólag Baecon Hillsben is volt ilyen jelenség, azt se hiszem el. Biztos néhány hülye tini drogozott és beképzelték, hogy vérfarkasok.
Baromság.

Az olyanok számára, mint én, az iskola minden nap egyenlő magával a Pokollal. Ezért is ébredtem reggel a szokottnál is nyűgösebben. Valamiért nagyon rossz hangulatom volt.
- Jó reggelt ,haver! - köszöntem halkan Zeusnak, aki az ágyam mellett fekve figyelt. Morgott egyet, én pedig kényszerítve magamat kimásztam a meleg ágyamból.
A farkas nyugodtan feküdt a helyén, figyelve mit veszek fel ma. Általába segít a ruhak választásában bólogatva, ami jó lesz és nemlegesen rázza a fejét, ha hagyjak valamit azonnal. Ma reggel elsőre kiválasztottam a tökéletes szettet. Fekete szaggatott farmer, egyszerű lenge, fekete póló és egy kardigán. Meg kabát, mert október eleje van, reggelente pedig elég hűvös van.
A reggeli rutinom elvégzésével Zeusszal a nyomomban lementem a konyhába. Szerencsére anya még itthon volt, így tudtam vele beszélni egy kicsit.
- Jó reggelt! - mondtam anyunak, és leültem az asztalhoz. A munkája miatt elég keveset beszélünk, és csak reggel tudunk találkozni. Apáról meg nem is mondok semmit. A héten összesen kétszer láttam, mindkettő az ablakomból volt. Néztem, ahogy kihajt a főútra és munkába megy. Ennyit a szüleimmel való kapcsolatomról.
- Szia, minden rendben a suliban, kincsem? - kérdezte kedvesen, s elém tolta a reggelit, ami egy árva szendvicsből állt. Majd a suliban veszek ennivalót.
Elhúztam a szám és enni kezdtem, közben elgondolkodtam a válaszon. Nagyon szívesen mondanám, hogy minden szar, de úgyse hinné el. Azt mondaná, hogy azért van mindez, mert nincsenek barátaim. Érdekes lenne úgy barátokat szerezni, hogy mindenki utál, meg mellé dilisnek tartanak. ha valaki esetleg tud így barátokat találni, akik nem játszák meg magukat, az kérem jelentkezzen.
Végül sóhajtva, minden mindegy alapon ezt feleltem:
- Persze - mosolyt erőltettem az arcomra, aztán befejeztem a reggelit.
Ezután a hűtőhöz mentem, ahol kivettem Zeus reggelijét. Nyers báránycomb. Nem valami guszta, de ha neki ízlik, akkor nincs semmi gond.
Egy ideig néztem, ahogy a farkas jóízűen falatozik, aztán jobbnak láttam indulni. Az órára pillantva láttam, hogy késésben vagyok. Összeszedtem a cuccom, felvettem a kabátom és az ajtóhoz rohantam.
- Szia, anya! - köszöntem el tőle kiabálva.
- Szia! Vigyázz magadra! - kiabált vissza a nappali felől. Kirontottam a bejárati ajtón, hangosan becsapva magam mögött.

Alíg fél óra múlva, teljesen kifulladva léptem be az oktatási intézmenynek nevezett borzalomba. A diákok csoportokba verődve mászkáltak, vagy csak a szekrényeknél állva beszélgettek. Az én szekrényem előtt ma szabad terep volt, nyugodtan kivehettem a könyveimet.
Fogalmam sincs ki tette be a matekot első órának, de nyugodtan kiugorhat a másodikról helyettem is.
Unottan kerülgettem az embereket. Összesúgtak, kuncogtak a hátam mögött, kilencedik óta megtanultam kizárni minden idegesítő tényezőt, ezért nem foglalkozok velük és nem hagyom felhúzni magam. Majd abba hagyják.
Beléptem a négyes terembe, elfoglaltam a helyem szokásosan leghátul és bedugtam a fülest a fülembe.
"But you will remember me
Remember me for centuries..."
Nagyon belemélyedtem a dalba, ezért csak néhány másodperc múlva esett le, hogy valaki megkocogtatta a vállam. Összevont szemöldökkel fordultam körbe az illetőt keresve. Bal oldalamon Isaacet pillantottam meg, amint mosolyogva figyel. A mellettem lévő padot foglalta el.
- Te mindenhol ott vagy? - kérdeztem köszönés nélkül.
- Neked is szia, Raven -nevette el magát. - És mivel osztálytársak vagyunk, igen.
- Honnan is tudod a nevem? Nem emlékszem, hogy megmondtam volna - gondolkodtam el hangosan, nem is figyelve a válaszáa. Ezt már tegnap is meg akartam kérdezni, de hamar kiment a fejemből. Túlságosan lefoglalt az, hogy idegesítő.
- A többiektől érdeklődtem meg.
- Aha - bólintottam. - Csoda, hogy tudják az igazi nevem - morogtam az orrom alatt. Egy percig összevont szemöldökkel nézett, vagyis konkrétan végig mért. Tetőtől talpig. Ha nem kapnék ilyen pillantásokat minden nap, egész biztosan elvörösödtem volna.
- Miért van ilyen szagod? - kérdezte pár pillanat múlva.
Elképedve néztem a szemébe. Szagom? Büdös vagyok? Nem, biztos nem. Azt én is érezném.
- Ezt parfümnek hívják, te kretén! - mondtam mérgesen.
- Ki használja ma még a kretén szót? - röhögött fel hangosan eltekintve a beszólásom mellett.
- Én. És azt kell, hogy mondjam, nagyon illik rád - összehúzott szemöldökkel figyeltem. Nem sok fiúval beszéltem ennyit. Ez fura.
- Rád meg tudod mi illik? - kérdezte vigyorogva.
- Ó, tudom én! Sokminden! - mosolyodtam el, aztán vissztettem a fülest, jelezve, hogy ne zavarjon a továbbiakban.
Persze, ezt várhattam. Amint visszakerült a fülhallgató, ismét megbökte a vállam.
- Most akkor nem is akarsz beszélgetni velem? - biggyesztette le az alsó ajkát.
- Lássuk csak... - szóltam elgondolkodva, aztán elvigyorodtam. - Nem.
Az eddigi mosolya eltűnt, helyette ismételten végig nézett rajtam, majd az arcomat fürkészte.
Fogalmam sincs mi járhatott a fejében, mikor előre fordulva folytattam a zene hallgatást. Biztos olyasmi, hogy miért vagyok bunkó. Akit annyi bántás ér tizenöt éves korában, mint engem, pusztán azért mert más "háziállatom" van, az bizony nem mer kedves lenni senkivel, mert a végén úgyis mindig kigúnyolják, vagy pletykákat terjesztenek róla ismeretlenül. Mert mind tudjuk, hogy az ilyen embereknek nincs annyi merszük, hogy a szemünkbe mondják.
Valaki azzal vádol, hogy felvágós vagyok, mert egy vadállatot tartok, és hogy ez milyen menő. Nem. Az a menő, hogy sikerült elérnem, hogy megbízzon bennem, hogy ebben a falkában ketten vagyunk alfák, ő is irányit meg én is. Senki nem tudja, de Zeust az erdőben találtam a házunktól tíz kilóméterre sárba, vérbe fagyva, mert az édesanyja otthagyta.
Ez a baj az emberekkel. Mondják eszetlenül a rizsájukat, de nem gondolnak bele a dolog hátterébe.

~~~

- Rendeződjetek két csapatba. Ma kiesős kidobót játszunk! - közölte üvöltve Mr. Johnson, a tesitanárunk a hatodik órában.
A hatalmas tornateremben, ami egy külön épületben volt, tökéletesen elfértünk. Én felálltam az ajtóhoz közelebblévő térfélen és vártam. Velem volt még három kigyúrt srác, három lány és egy kocka gyerek. A többiek a másik oldalt foglalták el. Megláttam Isaacet, aki vigyorogva rámkacsintott, amint észrevette, hogy figyelem. Megforgattam a szemem, majd elvettem a labdát, amit Mr. Johnson felém nyújtott.
- Miért a dilisnek adja? - kérdezte Mike, ő is kigyúrt fiú. Ebben a suliban rengeteg az ilyen fiú, mert itt a foci a menő.
A lányok vakolatosak, a fiúk pedig kigyúrtak. Mint a legtöbb amerikai iskolában.
- Mert tovább bent marad, mint te! Na! Kezdjétek, mielőtt elásom magam az unalomtól! - belefújt a sípjába, mire én elhajítottam a labdát az ellenfelek csapatja felé, pontosan eltalálva Peter kezét. A fiú idegesen nézett rám a kezét dörzsölve. Innen láttam, hogy bevörösödött. Mint aki legszívesebben felnyársalna. Mosolyogva rákacsintottam, majd kitértem egy felém száguldó labdától.
Isaac árgus szemekkel bámult, majd mikor hozzá került a labda kidobta Mike-ot. A srác sértetten ült le Peter mellé.
Ezután, mintha megszűnt volna a külvilág. Isaac és én sorra ültettük le a csapattársainkat. Pontosan célba vettünk, majd dobtunk. Egyszer sem tévesztettünk. Ezért is történt az, hogy a végén csak ketten maradtunk. Farkasszemet néztünk, mindkettőnknél két labda.
- A két túlélő! - szólt vigyorogva.
- Bizony, és csak egyinkönk fogja végigvinni - mondtam vészjóslóan.
Isaac pedig biccentett. Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg egyhelyben álltunk.
- Isaac! Dobd már ki a ribit! - ordította Mike felállva a padról.
A göndör fiú erre meglendítette a karját és telibe arcon találta Mike-ot. A szám elé kaptam a kezem. Mike az orrához emelte a kezét, ahonnan folyt a vér. Mr. Johnson odalépett hozzá és kitessékelte a teremből. Mindenki néma csendben figyelte az eseményeket. Vagy attól féltek, hogy ha bármit mondanak Isaac őket is célba veszi, vagy esetleg én teszek valami veszélyeset. Bevallom sokszor nem áll messze tőlem, de abban a pillanatban még én is lefagytam.
- LAHEY! ESZEDNÉL VAGY?! - ordította az arcába Mr. Johnson.
- Elnézest tanárúr. Belement valami a szemembe - felelte nyugodt hangon Isaac, én meg kérdőn pillantottam rá. Mégis mi ment volna bele a szemébe?
- Húzzatok öltözni! Es Valaki nézze meg, Wilson életben van-e még! - parancsolta a tanár, mi pedig egyenként indultunk az öltözők irányába. - Lahey! Az irdoámba, most!
Isaac odapasszolta nekem a másik labdát és követte a tanárt. Gratulálok neki, két napja jár ide, de máris bajba került!
A lányöltözőben tapintani lehetett a feszültséget. Minden lány felém pillantgatott, suttogva engem hibáztattak, szidtak el mindennek. Nem vettem zokon, csendben átöltöztem, majd a cuccomat fogva kivágtattam a szürke folyosóra. Mr. Jonhson irodájának ajtaja ekkor nyílt ki és Isaac lépett ki rajta.
- Mit mondott Johnson? - kérdeztem megállítva a fiút. Kék szemével érdeklődve vizslatott.
Oké, miért kérdeztem meg egyáltalán? Nem is érdekel. Szép volt Raven!
- Hogy legközelebb óvatosabban. És beajánlott a focicsapatba - magyarázta. Karjait összefonta a mellkasa előtt, s úgy támaszkodott a falnak.
- Ennyi? Betöröd valakinek az orrát, erre csak annyit kapsz, hogy "ejnye máskor óvatosabban"? Na, ennyire mázlista még te se lehetsz, Lahey - röhögtem fel idegesen.
- Hóhó, a tanár megdícsérte a dobásaim, amik makulátlanul pontosak és gyönyörűek voltak. Nyugodj meg. Te is jó voltál...Csak nem elég jó! - vigyorodott el. Megpaskolta a vállam, aztán kikerülve besétált a fiú öltözőbe.
Várjunk! Hogy micsoda?!
Lefagyva, tátott szájjal álltam egy jó ideig. Egoista barom. Az én dobásaim is pontosak voltak, sőt. Pontosabbak voltak. Egy ilyen...Áh, inkább nem mondok semmit!
Mielőtt jobban felhúztam volna magam, visszamentem a főépületbe. A második emeletig meg se álltam, bementem a nem tudom hányas terembe, ahol az utolsó órám lesz. Levágtam magam a szokásos helyemre és vártam.
  Miközben a szemem sarkából figyeltem, hogy Isaac leül mellém, arra gondoltam, milyen jó lesz majd ez a tanév. Egy idegesítő tényezővel nőtt a környezetemben lévők száma.
Fantasztikus!

~~~

Sziasztok! Itt is van a folytatás! Remélem tetszett! :)