please don't lie to me/-Isaac Lahey (Befejezett)

10.

Au!
Határozottam fájt mindenem. Beletelt pár percbe, mire feleszméltem. Ütések hangja ütötte meg a fülem, aztán fájdalmas nyögés, ezt követte egy borzalmas, győzedelmes hörgés.
Kinyitottam a szemem, s lelöktem magamról a törmelék darabokat. Fájt a mellkasom, ahogy beszorult a levegőm. A portól köhögnöm kellett.
Felültem és a küzdő párosra néztem.
- Mi a szar? - kérdeztem halkan.
Nem hittem a szememnek. Isaac arca teljesen átváltozott: éles fogai éppúgy villantak ki, mint Zeus-nak. És a szemei... Sárgák voltak. Soha nem láttam még ehhez hasonlót. Az a pasi, akivel éppen harcolt, ugyanúgy nézett ki, mint ő csak tűzpiros volt a szeme és nagyobbak voltak a fogai.
Ekkor vettem észre, hogy Zeus is ott harcol. Amíg Isaac az arcát karmolta (igen karmolta, ugyanis karmai is voltak), addig a farkas a lábát célozta meg.
Bénultan, sokkos állapotban néztem, ahogy Isaac a földre teríti azt a valamit, majd Isaac mondott valamit Zeus-nak, aki ekkor rám nézett. Odaszaladt hozzám és felsegített.
- Mi az isten folyik itt?! - kérdeztem ezúttal hangosabban.
Zeus morgott valamit, és most először nem értettem mit akar mondani. Megragadta a karom, s az ajtó felé kezdett ráncigálni. Ezután már nem nagyon emlékszem, miért és hogyan, de valahogy kiszabadítottam magam Zeus szorításából. Felháborodottan fújtatott. Isaac-re néztem, csupa vér és karmolás volt mindenhol, de nem hagyta magát, folytatta a harcot. Ekkor az a valami felemelte a fiút és átdobta a szobán. Isaac egyenesen a falnak csapódott.
- Isaac! - kiabáltam, majd rohantam is hozzá.
Letérdeltem mellé és segitettem neki felülni. Nagyon féltem tőle meg ettől az egész helyzettől, de nem tudtam csak úgy elmenni.
- Raven! Fuss! - nyögte fájdalmasan, s láttam, ahogy vér folyik ki a szájából.
- Nem! - ráztam meg a fejem. - Nélküled nem megyek el!
Mélyen a szemembe nézett azokkal a sárga szemeivel, s idegesen rám üvöltött: Azt mondtam menj! - azzal a lendülettel ellökött magától és ismét harcba állt.
Zeus megint megpróbált kivezetni a lakásból, de nem engedtem neki. Közbenéztem. Nagyon gyorsan kellett cselekednem, mert azaz izé közel volt ahhoz,  hogy megölje Isaac-et.
- Zeus! Elég legyen! Nem fogok elmenni, és azt te is jól tudod! Csináljuk azt, amit legutóbb az erdőben, oké?! - magyaráztam kétségbeesetten a fekete farkasnak. Először úgy bámult, mintha kételkedne az ötletemben, de végül egy morgással beleegyezett.

Amíg a piros szemű szörny felsöpörte a nappalit Isaac-el, addig én és Zeus elkezdtük a tervünk végrehajtását. Ő jobbról, én pedig balról közelítettük meg őket. Lopakodás közben eszrevettem egy kis, párnázott széket, aminek fából voltak a lábai. Gondolkodás nélkül felborítottam, s a lábammal letörtem az egyik lábat, így lett egy rögtönzött karóm. Bólintva jeleztem a farkasnak, hogy menjünk tovább. Erősen kételkedtem a saját erőmben, de ha ez kell, hogy megmeneküljünk innen, akkor muszáj megtennem.
- Hiba volt idejönnötök kis béta! - hörögte a piros szemű. Megragadta Isaac-et a gallérjánál fogva és közel húzta magához, de mivel Isaac magasabb volt nála, fel kellett néznie rá. - Először téged öllek meg, aztán a kis barátnődet! - morogta olyan mély hangon, mintha tényleg morgott volna. Kis gondolkodás után azonban elvigyorodott és hozzátette. - De meg is fordíthatom a dolgot, nemde?
Ellökte magától a fiút és felém fordult. Még mindig vigyorgott, s lassan lépkedve elindult. A törmelékek csak úgy ropogtak a talpa alatt. A pulzusom az egekbe szökött, a vérnyomás mérő nagy valószínűséggel kiakadt volna, de semmi jelét nem mutattam annak, hogy félek.
- Csinos kis bige, azt meg kell hagyni! - mért végig, s a végén megnyalta a száját, én meg elfintorodtam. Undorító. - Sajnálom, de meg kell halnod, kislány!
- És kimondta, hogy meg kell ölnöd? - kérdeztem. Magam is meglepődtem, milyen rekedt a hangom. Biztos volt valami kivetett szándéka, hogy idejött. Főleg ilyenkor. De vajon mi ez, és ki küldte?
- A főnök, nem szereti, ha nyomoznak utána. Főleg nem taknyos kölykök! - mérgesen kivillantotta hegyes fogait. Még mindig nem állt meg, én pedig nem hátráltam. Volt köztünk még húsz lépés. Zeus a háta mögött, egyre feszültebben várt a jelre. Az idegeim pattanásig feszültek, de várnom kellett.
- Szörnyeteg! Egy büdös szörnyeteg vagy! - köptem a szavakat gondolkodás nélkül, mire felnevetett. Nem olyan nevetés volt, amitől az mas ember is elkezd nevetni...Úgy nevetett, akárcsak egy pszichopata.
Tizenöt lépés...
- Fogalmad sincs, milyen jó érzés lesz átharapni a torkod - mondta halkan. Felfordult a gyomrom ennek hallatán.
Tíz lépés...
- Hát akkor gyere! - kiabáltottam fel, és szorosabban megmarkoltam a karót.
Mintha ő is csak erre várt volna meglódult.
- NEE! - ordított Isaac a padlón fekve. Annyira megsérült, hogy felülni se tudott. Egy lépessel előttem Zeus megragadta és megrántotta a bokáját, mire megbotlott.
- Azt a retkes... - nem tudta befejezni a karomkodását, mert ebben a pillanatban nekem dőlt, én pedig akarva vagy akaratlanul a hasába nyomtam a botot.
- Ribanc! - suttogta a szörny a fülembe, majd elterült a padlón. A karó a hasában maradt, így mereven állt ki a testéből, körülötte hatalmas foltban lepte el a vér.
- Szép volt - pillantottam Zeus-ra, aki két lábra állt örömében. Én is örültem, hogy nem haltam meg.
Aggódva Isaac-hez léptem, a jobb karját átvetettem a vállamon és felsegítettem. - Gyere, menjünk!
- Á, miért nem tudsz rám hallgatni? - kérdezte halkan nyöszörögve. Rápillantottam. Az arca újra emberi lett, a szőr, a hegyes fogak, a sárga szempár, már sehol nem voltak. És ennek kifejezetten örültem.
- Azért, mert egy hímnemű egyed se parancsolgathat nekem! - feleltem elmosolyodva.
Megrpóbált nevetni, de helyette fájdalmasan feljajdult.

Úgy tűnt, mintha senki nem vette volna észre, mekkore hangzavart csaptunk Johnson-ék lakásában, vagy csak egyszerűen nem érdekelt senkit. Minden esetre minél hamarabb elhagytuk az épületet. A kocsi előt még vitatkoztunk egy sort Isaac-el, nem akartam, hogy ilyen állapotban vezessen, de ő azt mondogatta, jól van és tud vezetni. Aggódtam érte, de hagytam, hogy kormány mögé üljön.
A hazafele úton csendben maradtam, de úgy vettem észre Isaac-nek se volt kedve beszélgetni. A város fényeit nézve elgondolkodtam. Miért maradtam ott? Miért nem futottam el, mikor szólt? Egyáltalán miért álltam szóba Isaac Lahey-vel? Majdnem meghaltam miatta. Jó, egyrészt az en hibám is, hisz érdekelt, miért érdekelte őt annyira az öregeket gyilkoló ember. De...Akkor is! Nem kellett volna eljönnöm.
Fél órával később Isaac leparkolt két saroknyira a házunktól. Pár percig csendben ültünk egymás mellett. Mondani akartam valamit, de egy szó se jött ki a torkomon. Ma láttam valamit, amit eddig csak filmekben talán, ha láttam. Talán nem kellett volna, de nem vagyok vak. Felkapcsolta a visszapillantó melletti kis kapcsolót, így mindketten láttuk egymást.
- Meg tudom magyarázni - szólalt meg egy idő után és rám nézett. A tekintetében megbánást és szégyent véltem felfedezni.
- Kösz a fuvart! - szóltam vissza durván, majd kinyitottam az ajtót. Ki akartam szállni, de ő megragadta a karom.
- Ne! Várj, kérlek!
Vissza se nézve kirántottam magam a szorításából, és kiléptem az októberi hidegbe. Kinyitottam a hátsó ajtót, majd a pórázt megfogva kiengedtem őt is. A farkas hangtalanul ért földet a járdán. Becsuktam mindkét ajtót, és Zeus-szal indultunk el haza.
A hátam mögött hallottam, ahogy Isaac is kiszáll a kocsiból, hogy utánunk jöjjön.
- Raven! Kérlek, várj! - kiabált utánunk, majd ezt követően egy puffanás hangzott fel, aztán idegesen káromkodott.
Ekkor Zeus megtorpant, s kirántotta a kezemből a pórázt.
- Gyere, menjünk már! - szóltam rá, de helyette morogva odasietett Isaac-hez. Megfordulva láttam, hogy a fiú a földön fekszik és próbál felállni, de nem igazán sikerült neki.
Zeus a hóna alá bújt, hogy felsegítse, majd rám nézett és morogva fújtatott. Azt akarja, hogy segítsek neki. Mióta ilyen segítőkész?
- Ezt nem hiszem el! - dünnyögtem az orrom alatt, aztán nagyot sóhajtva melléjük mentem.
Isaac másik karját átvetettem a vállamon. Lenéztem Zeus-ra.
- Remélem örülsz! - mondtam neki, mire mintha elmosolyodott volna.
Az autóhoz vezettem Isaac-et és neki támasztottam. El akartam tőle távolódni, de két keze lecsúszott a derekamra és nem hagyta, hogy elmenjek.
- Ne menj! Kérlek! - nézett a szemembe. Olyam közel voltunk egymáshoz, nagyon zavarba jöttem. Felemelte a fejét, de láttam, hogy még ez is nehezére esett.
- Kórházba kell menned! - mondtam halkan, de azonnal a fejét rázta. - De! Isaac, olyan súlyos sebeid vannak! El is fertőződhetnek!
- Be fognak gyógyulni! Csak egy kis idő kell neki, mivel egy alfa csinálta!
- Egy alfa! Aha jó! Tudod, mit? Hívok egy mentőt! - előkaptam a telefonom, mikor a kezemre tette a kezét, megremegtem, és a pulzusom is felgyorsult.
- Nem kell mentő! Jól leszek, csak...engedd, hogy megmagyarázzam ezt az egészet! Kérlek! - szinte kétségbeesetten kérlelt. Nem tudtam nemet mondani.
Végig néztem rajta. A kabátja szanaszét volt szaggatva, a pulcsiját vér borította, az arcán is egy hatalmas seb húzódott a szemétől egészen a szájáig. Nagyon csúnyán festett. Haragudtam rá, de nem hagyhattam ilyen állapotban az utcán, főleg ha orvoshoz se volt hajlandó elmenni.
Kissé nehezen döntöttem.
- Van egy ötletem, amiért te utálni fogsz - közöltem a göndör fiúval, miközben elhúztam a szám.
Elmosolyodott és olyan dolgott tett, ami jobban sokkolt, mint az, hogy megöltem valakit: megfogott egy kilógó barna hajtincset és a fülem mögé tűrte. Olyan váratlanul ért ez a gyengéd gesztus, hogy először szóhoz se jutottam.
- Téged utálni? Soha! - szólt folyamatosan mosolyogva, majd mélyen a szemembe nézett. Álltam a tekintetét.
- Öhm...menne még egyszer a fára mászás? - kérdeztem meg végül. Amint elért a tudatáig a kérdés, lefagyott az arcáról a mosoly.
- Hogy mi van??

~~~

Sziasztok! Itt is lenne a következő rész.
Köszönöm, hogy elolvastad, remélem tetszett! :)

Mindenkinek kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánok! <3