please don't lie to me/-Isaac Lahey (Befejezett)

16.

"Figyelem, felkavaró riport következik!
Egy túrázó tegnap előtt egy tucatnyi meggyilkolt állatot talált az erdőben. Az elkövető az állatok fejét levágta és minden bizonnyal magával vitte, testüket viszont egy kupacban ott hagyta. A túrázót annyira felkavarta, amit látott, hogy nem tudott nyilatkozni nekünk. A helyszínen Dr. Alan Deaton állatorvos megvizsgálta a holttesteket és megállapította, hogy mind farkasok.
Dr. Deaton röviden annyit mondott, hogy a rendőrséggel együtt megpróbálnak az ügy végére járni és megbüntetni az elkövetőt! Úgy gondolom mindannyian egyet érthetünk Dr. Deaton-nel.
A kérdés már csak az, hogy mégis ki képes ilyen barbár dolgot művelni szegény állatokkal?"

Nem szoktam híradót nézni, de mikor bemondták ezt a riportot ott ragadtam. A szüleimet nem rázta meg különösebben, viszont Zeus meg én idegesen néztünk egymásra. Nem elég, hogy délután egy vérrel írt szöveget címeztek nekünk, de még amiatt is aggódnom kell, nehogy Zeust is elkapják. Anya meglepedten nézett rám és megjegyezte, hogy nagyon sápadt vagyok.
Ó, valóban?!
Apa is érdeklődve méregetett. Mondtam, hogy nincs semmi bajom, aztán felmentünk Zeusszal a szobámba. Hiába akartam megfogadni Isaac tanácsát, még nem volt alkalmam beszélni velük. Vagyis... nem mertem. Ilyen szar helyzetben nem akartam még a szüleimmel is vitát generálni.
Amint elterültem az ágyamon, rezegni kezdett a telefonom. A képernyőn Isaac neve világított. Zeus felmordult a helyén, jelezve, hogy vegyem már fel. Sóhajtva elhúztam az ujjam a képernyőn és a fülemhez emeltem a telefont.
- Láttad a híreket? - kérdezte köszönés nélkül.
- Igen. Deaton miért nem szólt róla?
- Fogalmam sincs, de holnap utána kell járnunk! Van szagmintánk szóval hamar rátalálunk a tetthelyre - magyarázta elszántan. Valahogy mindig mosolyt csalt az arcomra, ha ilyennek hallottam a hangját.
- Rendben! - egyeztem bele. Néhány percig mindketten hallgattunk, majd én szólaltam meg elsőnek. - Jó éjt, Isaac!
- Várj! Nézd, én... - akadt meg. Hallottam, ahogy vesz egy mély levegőt, majd kifújja. - Mindegy. Holnap találkozunk! - aztán lerakta
Értetlenül meredtem magam elé. Sosem értettem azokat, akik belekezdenek egy mondatba, aztán abbahagyják. Most egész éjjel kattoghatok azon, hogy mit akart nekem mondani.
De minek? - kérdezte a belső hangom (tudjátok, azaz idegesítő valami ami folyton beszél a fejedben).
Életemben először fordult elő, hogy nem tudtam aludni, mert pörgött az agyam. Rosszabbnál rosszabb verziók jutottak eszembe, szinte láttam a lelki szemeim előtt Isaac-et.
Míg végül hajnalban a fáradtság győzött.

~~~

Másnap ebédszünetben Isaac és én a szokásos asztalunknál ültünk. Magunk előtt valamilyen kotyvalék gőzölgött... Sajnálom, más szó nem jutott eszembe, ahogy a tányéromra néztem.
- Miért nem eszel? - kérdezte kíváncsian.
- Nem tetszik nekem ez a kaja. Nem ilyet szoktunk kapni pénteken. - feleltem. És ez valóban így volt. Péntekenként mindig valami könnyű ételt adnak, múlt héten például spagetti volt.
Meg aztán étvágyam se volt, valahányszor eszembe jut a tegnapi híradó összeszprul a gyomrom. Barbárok, azok, akik képesek voltak így végezni szegény állatokkal.
- Tudom, mi jár a fejedben - szólalt meg engem figyelve. Észre se vettem, hogy néz. - Engem is aggaszt a tegnapi dolog. De nyugodj meg! Azzal, hogy idegeskedsz nem fogunk előrébb jutni. Délután elmegyünk Deaton-höz, és kikérdezzük. Aztán kitaláljuk mit kezdjünk a vére ponyvával. - magyarázta, de én még mindig elkeseredve meredtem a tányéromra.
Issac kinyújtotta a karját és megfogta a kezem. Érintése a megszokott módon villámcsapásként ért, aztán nagyon kellemes lett, ahogy a hüvelyk ujjával simogatta a kézfejem.
- Raven! Megoldjuk, rendben? -kérdezte nyugtató hangon, halvány mosolyra húzva a száját.
Bólintottam. Megvártam, amíg megeszi az én adagomat is, aztán elindultunk. Út közben, nagy nehezen rábeszélt, hogy vegyek valamit a büfében, úgyhogy átsétáltunk az ebédlő másik oldalába. Beálltunk a sor végére, s vártunk.
Megláttam Mike-ot, amint sietősen távozik a nagyajtón. Kérdőn tekintettem utána. Ebben a pillanatban Isaac megköszörülte a torkát.
- Mi az? - pillantottam fel rá, ujját felmutatva jelezte, hogy várjak, amíg köhög. Hát, a köhögés jó hosszúra sikeredett. Megragadta a karom és húzott maga után. Szinte alig tudtam lépést tartani vele, olyan gyorsan futott. A legközelebbi takarítószertárt foglaltuk el. Bezártam az ajtót, és a lassan fulldokló Isaac-et figyeltem, amint elterül a földön. A pulzusom, az egekben volt, azt se tudtam mit csináljak. Mégis mi képest ezt tenni egy vérfarkassal?
Isaac intett, hogy menjek mellé. Letérdeltem hozzá és aggódva pillantottam vörös arcára.
- Tarts ki, hallod? Jézusom, mit csináljak? - kérdeztem magamtól körbe pillantva.
A göndör ekkor lenyúlt a zsebébe és kivett egy összecsukható kést. Kapkodva elvettem tőle.
-Mégis mit csináljak ezzel? - kérdeztem furán, mire feltűrte fehér pólóját. Ismét láthatóvá vált előttem izmos felsőteste.
- Húzz... e-egy csíkot... itt - szavait alig értettem, de ujjaival mutatta, hova szúrjam a kést 
- Nem foglak leszúrni! -jelentettem ki azonnal. Megfogta a kezemet, a fájdalomtól teljesen eltorzult az arca, szeme sárgán villogot, s tekintete könyörgő volt.
A francba!
Szabad kezemet a mellkasára hekyeztem. Bőre tűzforró volt, érintesemre rögtön libabőrös lett. A kés hegyét odatettem, ahova mutatta aztán húztam egy pár centis mély csíkot. Kicsit füstölt ugyan a bőre, de nem nézett ki vészesen. Nem tagadom, kis híján felfordult a gyomrom. Isaac fájdalmasan mordulva a combomba markolt. Miután végeztem a vágással sárgás valami szállt ki Isaac mellkasából. Abban pillanatban pedig megkönnyebbülten fellélegzett. A vágás pillanatok alatt begyógyult.
Isaac mellkasa szabálytalanul emelkedett, s süllyedt. Beletelt pár percbe, mire lenyugodott és meg tudott szólalni.
- Farkasölő méreg volt a kajában - válaszolt a fel nem tett kérdésemre, majd ahogy felült lecsúszott a pólója is.
Még mindig aggódva figyeltem őt. Féltem, hogy a semmiből megint el kezd fulladozni.
Talán megérezte, de védelmezően karjaiba vont.
-Már jól vagyok, neked hála! - motyogta a nyakamba.
- Ki a franc tette ezt? - kérdeztem, miközben hozzá bújtam. Nem kellene átöleltem, és biztosítanom róla, hogy minden rendben lesz. Nem? De! De túlságosan ledöbbentem és megijedtem.
- Talán Mike - szólt egy kis idő után hezitálva.
Elhúzódtam tőle. Arcunk csak pár centire volt egymástól.
- Mike?
- Igen, hisz látta, hogy világít a szemem.
- És gondolod, egész éjjel keresgélt, hogy mi öl meg téged? - eléggé sántított a dolog. Mire beszerzi a mérget, és az sem kis idő, hogy beletegye Isaac kajájába.
- Nem csak az enyénbe tehetett...Hanem az összes diákéba. Rátok emberekre semmilyen hatással nincs, még csak meg sem érzitek. Nekem viszont...
- Kis híján megfulladtál! - akadtam ki. Olyan nyugodtan beszélt, mintha teljesen természetes lenne errő beszélni.
- De nem haltam meg, mert itt voltál te. Én hősöm! - mosolygott szélesen. Gödröcskéi előbukkantak, olyan jól áll neki, mikor így mosolyog. Én se tudtam megállni egy halvány mosoly nélkül.
- Nem vagyok hős, mert te mutattad meg hogyan vágjam beléd a kést. - magyarátam halkan.
Válasz nélkül ismét magához húzott, és szoros ölelésbe vont. Nem tudom megmondani miért esik jól, ha így ölel meg. Egyszerűen megszűnik a világ és csak mi vagyunk.
Percekkel később ő húzódott távolabb, de csak annyira hogy a szemembe tudjon nézni. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy ajkaink majdnem összeértek. A szívem vadul vert, szinte kiugrott a helyéről, a légzésem akaratlanul is felgyorsult.
- Raven - suttogta a nevem, miközbrn folyamatosan a számat nézte.
Nem tudom, hogy én hajoltam-e közelebb, vagy ő, de ekkor megszólalt a csengő.
Isaac bosszúsan beszívta a levegőt, majd hajába túrva kiengedte.
Én mindeközben felálltam, s zavartan kinyújtottam neki a kezem, amit elfogadott és feltápaszkodott. Ujjainkat összekulcsolta, mire nehezen tudtam elfojtani a vigyorgást.

~~~

Tanítás után beültünk Isaac kocsijába és azonnal Deaton rendelőjébe siettünk. Persze kifogtuk a legnagyobb fordalmat, így tiszta idegesek voltunk, mire leparkoltunk a kis épület előtt. Egyszerre pattantunk ki, majd szinte berohantunk a rendelőbe. Szerencsére egyetlen vendég se volt, így csak simán berontottunk a vizsgálóba. Deaton, mintha számított volna ránk, feltette a kezét.
- Megmagyarázom! - jelentette ki, mi pedig lenyugodva vártuk, hogy folytassa. - Azért nrm szóltam, egyrészt mert el voltatok foglalva, másrészt nem tudtam, hogy bármi jelentősége is lenne...
- Van egy farkasom, már hogy ne lenne jelentősége?! - fakadtam ki.
- Ráadádul tegnap ezt az ünetet kaptuk az erdőben! - vette elő a telefonját Isaac és megmutatta a ponyváról készült képet.
- Te jó ég! - szólt elfehéredve Deaton.
- Mi az? Mi a baj? - kérdeztük szinkronban Isaac-kel.
- Felismerem ezt az írást - szólt lassan. - Egy portlandi falka alfája írta. Mrg akar szerezni téged és Zeust!
Na ne, tényleg?!
- Egy portlandi falka? - kérdezte Isaac, mire az orvos bólintott. - Hű, de nagy szarban vagyunk! - nézett le rám aggódva.

~~~

Sziasztok! Húha, elég gyorsan megírtam ezt a részt!
Raven és Isaac most igencsak közel kerültek egymáshoz! :)
Köszönöm, ha elolvastátok! Remélem tetszett! <3