Az utolsó könnycseppem se elég? (Harry Potter ff.)

3. 2. (20) Rész

Az elmúlt pár nap arról szólt, hogy Draco sajnálatta magát és emiatt a rá játszás miatt ennek biztos, hogy lesz következménye.

Ma éppen a nagyteremben ettünk és én csak azt hallgattam ahogy Draco ismét arról beszélt, hogy mennyire fáj a karja... De ezt Pansynek mesélte...féltékeny lennék rá? De hisz... Utálom Dracot...
Hirtelen meg jelent Seamus üvöltve és felénk futott.
-Lattak őt! Látták őt! Sirius Blacket! - vágta le az asztalra az újságot mire mind köré gyűltünk. El kezdtem olvasni a hírlapot de azon megakadt a szemem, hogy hol látták őt utoljára.
-Dufftownban?
-Az nincs messze! - nézett rám Hermione mire én csak bologattam.
-De a Roxfortba nem tud be jönni ugye? - nézett ránk ijedten Neville.
-A sulit dementorok őrzik! - vágott vissza Lee.
-És? Azokat egyszer már kijátszotta! Most is lehetséges! - könnyített Seamus Neville lelkén.
-Ez igaz, Black minden hova be jut és elillan mint a füst.
-Nagyon megnyugtattatok! - ijedezett Neville.

A nagyteremben megfagyott a hangulat és ezután mindenki rohant be a terembe, hogy legalább tanár legyen nálunk, én pedig a sorból ki állóan vidáman ballagtam az órámra hisz ez az első, hogy Lupinnal lesz órám. Be mentünk a terembe és egy szekrény elé állított minket és elmondta, hogy egy mumus van benne ami azt mutatja amitől a legjobban félünk. Sóhajtva dőltem neki a falnak és akkor vettem észre, hogy Draco a hátam mögött van és az arcán láttam, hogy oly annyira élvezi az órát, hogy ha lehetne ő inkább az ágyában aludna.
-Comiculissimus! - mondta Remus nekünk pedig el kellett ismételni.
-Az óra komikulus... - hallottam a hátam mögött és ezen csak elmosolyodtam.
-A neheze még csak most jön. A varázsige egymagában nem elég, ha félsz tőle akkor az ront a helyzeten. Rá kell bennetek, hogy egy nevetséges külsőt öltsön. Gyere Neville kezd te. - a fiú lassan ki ment és ijedten nézett a tanárra. - Mitől félsz a legjobban?
-Piton professzortól... - mondta halkan de épp elég hangosan, hogy mindenki hallja és mindenki el kezdett röhögni mire én csak elmosolyodtam... Az apám nem is annyira borzalmas...
-Érthető. - kuncogott Remus. - És ugye nagyanyádnál laksz.
-Igen. De ő se legyen mumus! - rázta a fejét ijedten.
-Nem lesz. Képzeld magad elé nagyanyád ruháját és azt pedig Piton processzorra. Ki nyitom a szekrényt. Egy, kettő, három. - ekkor ki lépett az "apám" a szekrényből és régi női ruha lett rajta amin hangosan fel nevettem, Remus be rakott egy zenét és mi mind sorba álltunk és a bohocokon át és a kígyókon, a pókokon aztán jöttem én... Oda álltam elé és a mumus el kezdett azzá formálodni de én nem tudtam, hogy mitől félek így kissé kíváncsivá is tett a tudat, hogy mi is lesz előttem... És akkor megjelent... Egy hatalmas vértócsa lett előttem és mindaz aki számít nekem ott hevert holtan de akkor Harry előrébb lépett és engem elfelejtett a mumus és újra elkezdett alakot ölteni míg én épp, hogy csak észre vettem, hogy a holtak között maga Draco is ott hevert és csak imádkoztam, hogy más ne vegye észre, mire észhez tértem egy hatalmas dementor állt Harry előtt de Remus elő ugrott és a dementorból egy fényes gömb lett... Azaz telihold amiből egy lufi lett és Remus vissza zárta a szekrénybe.
-Ennyi lett volna mára! Az órának vége! - mindenki ki ment és ez után mentünk volna a Roxmortsba de én inkább nem mentem mert inkább Harryvel maradtam mert ő nem mehetett el mert senki nem írta alá neki, egyedül bolyongtunk egészen addig ameddig a hídon nem találkoztunk Remussal.

-Miért nem engedett a mumus elé? - kérdezte hirtelen Harry.
-Azt hittem egyértelmű. Féltem, hogy Voldemort alakját öltené.
-Először én is rá gondoltam. De aztán eszembe jutott a vonat út és a dementor.
-Dicséretes. Ez azt jelenti, hogy a félelemtől félsz. - itt pedig rám nézett. -Lily... Te pedig különleges vagy... Soha nem láttam még ilyet, hogy valakinek ilyen lenne a mumusa... Ezek szerint te két dologtól félsz a legjobban. - mondta komolyan. - Első sorban, hogy el veszted azokat akiket szeretsz... Másodjára pedig a haláltól félsz... De nem attól, hogy te halsz meg.... Furcsa... - ingatta a fejét.
-Tanár úr... - mondta halkan Harry. - Mielőtt elájultam... Hallottam egy sikítást a vonaton.
-Ahogy én is.
-A dementorok fel elevenítik a legrosszabb emlékeinket a fájdalmumk erőt ad nekik. Arra gyanakszunk, hogy anyánk lehetett az...
-Amikor először láttalak titeket azonnal felismertelek. Nem a sebhely miatt. Kiköpött James vagy a szemed pedig Lilyé. - nézett Harryre majd rám. - Te pedig Lily, talán egy kicsi van benned James szeméből is. - mosolygott ránk.
-Ön ismerte a szüleinket? - kérdezte Harry.
-Igen... Édesanyátok mindig mellettem állt... Akkor is mikor senki más.... És apátok pedig nagyon jó barátom volt... Lily nagyon jó boszorkány volt, és páratlanul melegszívű ember. Meglatta a szépeket másokban... Legyenek akár milyen csúnyák belül... Akkor is ha az illető semmi szépet nem látott magában... - mi csak mosolyogva hallgattuk ugyanis soha nem meséltek nekünk a szüleinkről és csak édesanyámról hallottam néha-néha de apának ez egy túl fájdalmas emlék volt ahhoz, hogy beszéljen róla.
... - És ott volt az apátok. James, aki bajkeverésben volt a bajnok... És ebből mind ketten kaptatok! - nevetett fel. - Rengeteg vonásukat örököltétek, idővel rá jöttök mennyit... - elmosolyodtam és egy kis idő múlva mind fel oszlottunk mert mindenki el ment valahova én a könyvtárat választottam úticélként és ahogy be nyitottam épp akkor csapott az asztalra valaki.
-Ejha de morcos valaki. - dőltem neki az ajtó félfának.
-Áh. - nézett rám és akkor vettem észre, hogy Draco ül ott.
-Netán szeretnéd, hogy segítsek? - lépkedtem felé.
-Animágus vagy... Lehet jól jönne.... Animágiáról van szó... - sóhajtott egy nagyot mire én le ültem mellé és elkezdtem neki magyarázni és néha-néha elhülyéskedtük és ekkor vettem észre, hogy mennyire jó fej is tud lenni ha akar.

Az órára néztem fel és akkor realizáltam, hogy lassan három órája ültünk itt.
-Tudsz te jó fej is lenni! - mosolyogtam rá.
-Megjegyeztem azt amit mondtál a gyengélkedőn. - rántotta meg a vállát.
-Ennek örülök. De ha nem bánod vár a kötelességem. - álltam fel mire Draco is és szorosan át ölelt.
-Köszönöm. - suttogta majd fel kapta a cuccait és elrohant.
-Oké... - suttogtam és rohantam volna a Griffendél szobába de akkor hirtelen Remus utánam szólt.
-Lily! Tudnánk beszélni? - meg fordultam és bolintottam, elkezdtem követni őt egészen egy üres termig ahol ő neki támaszkodott a tanári asztalnak én pedig rá ültem az egyik padra. - A mumusodról lenne szó. - nézett rám komolyan.
-Mi benne az olyan furcsa? - ingattam a fejem.
-Nem láttam még olyat, hogy valaki lát valamit és aztán meg változik a környezet... Főleg ilyent. A mumus általában egy valamit tud megtestesíteni de neked több embert... Vagyis inkább hullát mutatott... Azaz' nagyon keményen hathat rád... Főleg, hogy nem tudjuk, hogy mi lett volna ha használod a bűbájt... Lehet, hogy nem is lett volna ennek jó oldala.
-Nem hiszem tanár úr, hogy csak ezért akart velem beszélni. - szólaltam meg mikor be fejezte.
-Igen nem csak erről. Emlékszel, hogy mit mondtam édesanyádról? Nem érdekelte, hogy.... Vérfarkas vagyok és csak a szépet vette bennem észre.
-Igen emlékszem. - bolintottam. - De ebben teljes mértékben igaza van Remus... Lupin tanár úr. - javítottam ki magam. - Egyáltalán nem vagy különb mint a többi varázsló sőt jobb is. - mosolyogtam rá.
-Nyugodtan hivhatsz a nevemen fura is, hogy "tanár úr" lettem... - nevetett fel. - A lényeg pont ez. Ugyan ezt mondta nekem még régen. Olyan mintha vissza mentem volna az időbe és ezt hallanám újra. - mosolyodott el. - A lényeg az, hogy láttán ugyebár a mumusod és ugye több ember volt. Közöttük Draco Malfoy is. - hatalmas szemekkel néztem rá. - Igen láttam, és pontosan erről beszélek. Te látod azt, hogy ő jó ember egy rossz családban, az apja irányítja őt tudom, hisz ismertem az apját Draco pedig azt hiszi, hogy jó irányba megy ha az apjára hallgat.
-Igen tudom... - szakítottam félbe. - Már elsőben tudtam, hogy mi történik vele...
-Oh te jó ég! - nézett nagy szemekkel az órára. - Nekem mennem kell! - állt fel. - Sajnálom Lily!
-Semmi baj! - mosolyogtam rá és ő pedig elviharzott én pedig fel rohantam a Griffendél szobába de hatalmas sor állt előtte így előre furakodtam és meg fogtam Harry vállát.

-Mi történt?
-Nem tudom... - rázta a fejét.
-A kövér dáma eltűnt! - jelent meg előttünk Ginny. Mindannyian el kezdtünk össze-vissza nézni mire Flitch felkiáltott és Dumbledore pedig oda nézett amerre Flitch mutatott, hogy meg van... De akkor olyat mondott amire senki nem számított.
-Itt van ő! Ő akiről mindenki beszél! Sirius Black!
-A kastélyt le zárni és minden diák a nagy terembe! - osztotta ki Dumbledore.

Mind a négy ház le ment a nagyterembe és mindenki kapott egy hálózsákot és le feküdtünk a földre és jól betakartuk magunkat mert mégis csak hidegebb volt mint a hálókba, és mikor forgolodtam akkor vettem észre, hogy kik vannak az oldalamon, az egyik oldalt a testvérem mellette pedig Ron a másikomon pedig Draco ő mellette pedig Pansy ezek szerint össze vissza vagyunk most vagyis a házak keverednek.

Mikor már szinte mindenki aludt be jött néhány tanár és elkezdtek beszélgetni és elvileg sehol nem találják Siriust, viszont van amit még nem mondtak el nekem és Harrynek de nem is óhajtják egyenlőre. Hirtelen egy kéz ért a fejemhez amire meg rezzentem és észre vettem, hogy Draco figyel és kicsit meg rázta a fejét, hogy nincs baj én pedig akkor éreztem meg az illatát... Piton volt az. Kétszer végig simitott a fejemen és el vitte a szememből a hajam.
-Annyira békés. - suttogta.
-Addig jó... - hallottam Dumbledoret. Piton el vette a kezét én pedig egy nagyot sóhajtottam és rá mosolyogtam Dracora és el tátogtam egy "jó éjt"-ot ahogy ő is és végül álomba szenderültem.