20.rész

185 6 0
                                    


Ronnal visszabicegtünk a sátorhoz, Draco már távolról hallott minket ezért odajött ő is segíteni. Később megjelentek Harryék is, Hermione bekötötte a bokám és azt mondta ne eröltessem. Szuper. A nap további részében sem Dracot, sem pedig Harryt nem láttam sehol. Egyedül üldögéltem Tappancsal és vártam ,hogy valami történjen. Hermione közben elkészült az órával, így mostmár tudjuk ,hogy melyik napszakban vagyunk, és kiderült, hogy amíg mi azt hittük délután van, addig csak kora reggel hat óra volt. Kezdtünk éhesek lenni, így Hermione hozott valami kenyeret és kolbászt, amíg ettünk Harry és Draco között ízzott a levegő, kicsit félek ,hogy mikor vesznek össze megint. Miután ettünk úgy döntöttem lesétálok a folyóhoz, amit reggel csak futólag tudtam megnézni. Tappancsot felkaptam a kezembe és a bokámra vigyázva lépegettem a sűrű erdőben. Leültem a folyópartra és gondolkodni próbáltam, de hirtelen ropogást hallottam a hátam mögül. Draco volt az.
-Szia - mosolyogtam rá őszintén.
-Szia - mondta elég hűvösen, mire értetlen arcot vágtam,  rosszkedvűnek tűnt.
-Van valami baj? - kérdeztem aggódva mire a fiú kínosan elnevette magát.
-Igen, baj az van - válaszolta, és a következő mondata arcbacsapott - meggondoltam magam - mondta ki kegyetlenül mire könnyek gyűltek a szemembe.
-Tessék? - néztem rá fájdalmas arccal, mire ő elmosolyodott.
-Csak nem fog ez így menni és kész - mondta mire egy könnycsepp végiggördült az arcomon.
-Ha ez Harry miatt van én... - kezdtem de félbeszakított.
-Francba Zoé, csak hagyj békén - mondta és otthagyott. Én meg csak lesokkoltan ültem a fűben és csak potyogtak a könnyeim. Azthiszem soha senki nem tudna annyira megbántani mint amennyire most ő.

Harry Potter FF|Zoe PotterWhere stories live. Discover now