Se veled, de nélküled °befejezett°

21

NORTH

Fáradtan tekintettem ki az ablakon. A Nap már lement és teljes sötétség borult az egész utcára. Csak pár lámpa világította az üres teret. Miután megszereztünk mindent, Tristannel visszajöttünk a kollégiumba és több-kevesebb sikerrel követtünk vissza bonyolult számlaszámokat.

-Feladom. – sóhajtott fel mögöttem Tris. – Majd holnap újra megpróbálom. – felé fordultam. Könyökölve ült az íróasztalánál, előtte rengeteg papír hevert. Míg én a bankban a mosdóba voltam, valahogy elérte Britneynél, hogy megmutassa neki az anyukája adatait. Tris lefotózta azokat, majd felnagyítva kinyomtatta őket.

-Előbb-utóbb csak találunk valamit. – mosolyogtam rá bíztatóan.

-Igen, a telefon beszélgetéseivel is olyan sokra mentünk. – mondta cinikusan a fiú. Nem válaszoltam, némán ültem le az ágyára. A múltkor találtunk egy telefonszámot, ami Tris anyukáját hívogatta halála előtt, de nem tudtuk kinyomozni, hogy kihez tartozik.

-Scott merre van? – kérdeztem.

-Szüleinél. – mormogta a fiú, miközben a papírokat rendezgette, majd mikor végzett felém fordult. – Ma is jók voltunk. – mosolygott rám. – Leszámítva a reggelt.

-Ne is mondd! – nyögtem fel. – Ki is ment a fejemből, hogy én ma összevesztem Jasonnel.

-Tartsunk egy kis szünetet. – pillantott rám. – Leugrunk egy kávéra?

-Naná. – virultam fel és felpattantam az ágyról. Pár perccel később egymás mellett haladtunk a kihallt utcán a bisztrónk felé.

-Hogy tudtál összejönni azzal a Britneyvel? – törtem meg a köztünk beálló csöndet.

-Azt mondtad nem vagy féltékeny. – incselkedett Tris. Megforgattam szemeimet.

-Csak kíváncsi vagyok te nyomi, nem féltékeny. – dünnyögtem.

-Aha, biztos. – mondta vigyorogva. – Amúgy nem tudom. – felelte. – De jól éreztem magam vele. Bár, csak párszor randiztunk. – pillantott rám. – Pontosabban...-nevetett fel a fiú, mire elfintorodtam.

-Pfujj.

-Te kérdezted. – vont vállat szórakozottan.

-Igen, és még így sem értem. Nem a te esetednek tűnt. – mondtam. – Készlet kisöprés volt a Tinderen vagy mi? – fordultam felé, mire Tris felnevetett.

-Te totál féltékeny vagy. – vigyorgott le rám.

-Nem! – tiltakoztam.

-De igen. – tekintett rám vidáman. – Tetszek neked, mi? – vonta fel szemöldökét, és közelebb hajolt hozzám.

-Max akkor tetszenél, ha felhagynál a hülye szokásaiddal. – pillantottam fel rá.

-Mikkel? – kérdezte.

-Tudod. – néztem szemeibe. – Lélegzés meg ilyenek.

-Haha, nagyon cuki vagy. – forgatta meg szemeit. Elmosolyodtam, mire ő is követte példámat. Kellemes csendben folytattuk utunkat, mikor Tristan felém fordult.

-Kérdezhetek valamit? - vonta fel szemöldökét, majd megtorpant.

-Van más választásom? – álltam meg vele szembe. A fiú elengedte füle mellett a cinikus megjegyzésemet.

-Miért segítesz nekem? – pillantott rám kérdően.

-Hogy érted? – ráncoltam szemöldökömet.

-Miért segítesz nekem a nyomozásban? – fürkészte arcomat.

-Barátok vagyunk. – vontam vállat.

-És biztos csak ezért?

-Mi ez a faggatózás? – kérdeztem nevetve, de Tristan továbbra is komolyan bámult le rám.

Jajj ne.

-Ugye nem hiszed el azt, amit ma Jason a fejemhez vágott? – pillantottam fel rá kérdően.

-Nem tudom, mondd meg te. – felelte. Kezdett megijeszteni.

-Én azt mondom, hogy ne higgy neki! – szólaltam fel erélyesebben. Pillanatok alatt változott meg a hangulat körülöttünk.

-Nem tudom, hogy most nekem vagy magadnak hazudsz. – motyogta Tris. Felvontam szemöldökömet.

-Oh, igen? – hangom szélsebesen hasított bele a csendbe. – Miben hazudok? Mondd már el nekem!

-Mindenben! – csattant fel.

-Mégis mi az, hogy mindenben?

-Azt mondod, hogy csak azért segítesz nekem, mert barátok vagyunk. – pillantott rám feszülten.

-Azért, mert így van! – vágtam bele szavába.

-Az nem barátság, ami köztünk van North! – csattant fel.

-Mégis mi a faszomat tudsz te a barátságról, ha? – kiáltottam. Tristan kezdte nagyon felcseszni az agyam.

-Többet, mint te, az biztos! – pillantott le rám.

-Ja, mert az a barátság jele, ha összevered a legjobb haverod!

-Én legalább nem feküdtem le a baráti köröm felével! – mondta erélyesen.

-Akkora egy segg vagy!

-Én vagyok a segg? – vonta fel szemöldökét. – Te nyomozol a pasid faterja után egy gyilkossági ügyben!

-Csak segíteni akartam neked! – kiáltottam és egy lépést tettem a fiú felé.

-De mégis miért? – tekintett le rám Tris.

-Már mondtam, hogy azért, mert barátok vagyunk!

-Faszság! – vágta rá. – Jársz Jasonnel, és mégis mindig velem lógsz együtt. Ő a barátod, és mégis nekem segítesz. Pár héttel ezelőtt gyűlöltük egymást! Hogy a faszomba jutottunk oda, hogy illegális dolgokat csinálsz a kedvemért? - vonta fel szemöldökét. - Azért, mert barátok vagyunk? - dünnyögte.

-Muszáj mindent megkérdőjelezned? – kiáltottam fel idegesen. – Baszki, itt vagyok melletted és pont. Teljesen mindegy, hogy mi az indokom.

-Nem! – csattant fel Tristan.

-De! – vágtam rá.

-Kurvára nem, mert kurvára szeretlek és kurvára utálom, hogy nem vagy az enyém! – ordította Tristan magából kikelve. Döbbenten álltam a kivilágított utcában, ahol szinte viszhangzottak a fiú szavai. Tris mellkasa hullámzott a kiabálástól, arca vöröslött a dühtől. Ökölbe szorította kezeit, miközben én még mindig a hallottakat próbáltam feldolgozni.

Szeret engem?

-Tessék. – dünnyögte mogorván. – Legalább te most rájöttél, hogy én  féltékeny vagyok.

-Nem tudtam, hogy így érzel. – motyogtam halkan. A fiú hitetlenül nevetett fel.

-Te már ezt régóta tudod. – köpte elém a szavakat. – Csak nem érdekelt, mert én nem Jason vagyok.

-Ez nem igaz. – ráztam meg fejemet. Gondolataim csak úgy cikáztak, teljesen összezavarodtam. Nem tudtam, hogy mi valóság és mi nem.

-Hiába mondogatod ezt, a bűntudattól nem fogsz tudni szabadulni. – pillantott rám.

-Tristan. – sóhajtottam fel.

-Inkább bele se kezdj. – nem törődően legyintett. – Csak szórakoztál velem.

-Ne...

-Hagyd abba! – szakított félbe. – Inkább menj vissza Jayhez, ő neki úgyis van jövője. Velem ellentétben. – motyogta halkan. Tekintetéből sugárzott a szomorúság és a fájdalom, ami az én szívemet csak nehezebbé tette. Utoljára bele nézett szemembe, majd sarkon fordult és ott hagyott egyedül az éjszakában. Nem volt erőm utána szólni, sem arra, hogy győzködjem. Egyáltalán miről kellett volna meggyőznőm? Én sem tudtam, hogy ki iránt mit érzek.

Némán figyeltem alakját és hagytam, hogy ma másodszorra sétáljon ki valaki fontos az életemből.