Se veled, de nélküled °befejezett°

14

Tristan

Még soha nem éreztem ennyire bizonytalannak magamat, pedig már rengeteg dolgon keresztül mentem. Magam elé meredve ültem a kerek étkezőasztalnál egy üveg olcsó whisky társaságában. Az utóbbi időben egyre többet lebzseltem ebben a lakásban. A konyha, ahol ültem, kicsi volt, de elég takaros. A vele szemben lévő nappali falára pillantottam, amin egy egyszerű fekete óra lógott. Az őrületbe kergetett a tárgy ketyegése. Egyedül én voltam a helyiségben és a gondolataim, amiktől úgy éreztem menten felrobbanok, főleg a hang idegesítő hatására.

Nagy hévvel kortyoltam bele a piába, majd az asztalra csaptam azt. Hangos koppanással érte a felületet az üveg.

Egy mély sóhajt vettem, próbáltam rendezni gondolataimat és érzéseimet, de nem sikerült.

Miután megtudtam, hogy ki az apám, sokkot kaptam. Már vagy egy órája ültem egyhelyben, a bevillanó emlékektől kísértve. Mintha lassított felvételben láttam volna, azt, ahogy Jason szemében egy pillanat alatt törik össze az apjáról alkotott képe. Scott, Adam és Jake döbbenten álltak a kollégium előtt, egy szót sem mertek szólni. Óriási fájdalom nyilallt belém. 22 évig nem tudtam ki az apám, és most az anyám halála után pár hónappal, mikor már kezdtem belenyugodni az árvaságba, hirtelen előkerült az az ember, aki a legnagyobb hatással volt az életemre. Úgy, hogy a részese se volt.

Nem bírtam feldolgozni a történteket, így sokkosan pattantam be Hank kocsijába. Nagybátyám kétségbeesetten sietett utánam, míg Troy, az apám, a másik fiával próbált szót váltani. 

Az igazi fiával.-futott át zavart elmémen. Másodpercek alatt vett újabb fordulatot az életem. Úgy éreztem menten szétmar a belülről feltörő gyűlölet és harag, amit oly sok évig próbáltam magamba fojtani. Nem is beszélve a rengeteg kérdésről, ami felmerült bennem. Még egyszer meghúztam a kezében tartott üveget.

-Ha az anyád most látna minket.-ült le velem szembe Hank egy nagy sóhaj kíséretében, majd kivette kezemből a whiskyt és ő is belekortyolt.-Nem kéne annyit innod, pláne az én házamban.-tanácsolta a borostás férfi.

-Majd abba hagyom, ha az életem nem lesz egy kibaszott hullámvasút.-mormogtam rekedtes hangon. Tudtam jól, hogy nem az alkoholba kéne menekülnöm, de más kiútat nem láttam. Az életem soha nem volt egy leány álom, de mikor ösztöndíjat ajánlottak nekem az egyetemre, azt hittem, hogy most végre célegyenesbe értem. Végre szereztem barátokat és azt csinálhattam, amit a világon legjobban szerettem, a jégkorongot. Aztán az anyám meghalt. Ő volt az egyetlen élő rokonom, amíg egyik napig fel nem tűnt a temetésén rég elveszett nagybátyám, Hank. És most nem elég, hogy már jó ideje nem haladtam a nyomozással, de még az apám is elő került.  És kiderült, hogy a legjobb barátom a féltestvérem. Ez minden embernek sok lenne, hát még nekem.

-Mikor tudtad meg?-kérdeztem, hangom érzelemmentesen csengett.

-Micsodát?-ráncolta nagybátyám homlokát.

-Azt, hogy ő az apám.-motyogtam halkan, alig akartam elhinni, hogy oly sok idő után végre kiderült az életemet végig kísérő titok.

-Mindig is rá gyanakodtam, még ha az anyád nem is akarta elárulni nekem, hogy kinek a fia vagy.-mondta nagybátyám, sötét barna szemei melegséget sugalva kémlelték engem.-És amikor ma megláttam, muszáj volt kérdőre vonnom.

-Értem.-egy aprót bólintottam és újra gondolataimba merültem. Nem lehetett leírni azt a temérdek utálatot, amit Troy iránt éreztem. Nem csak az enyém, de az anyám életét is tönkre tette. Évek óta ismertem Jason apját, de a férfi csak most, Hank unszolására mondta el nekem az igazat.

Mi lett volna, ha a nagybátyám nem találkozik Troyyal?

Vajon előbb-utóbb elárulta volna, hogy ő az apám, vagy magával vitte volna-e ezt a titkot a sírba?

Egyáltalán, hogy lehetséges, hogy pont a legjobb barátommal osztozunk egy apán? A véletlen lenne? Vagy valaki a háttérből irányította a szálakat?

-Mihez fogsz most kezdeni?-nagybátyám férfias hangja rántotta vissza a valóságba.

-Passz.-fújtattam..

-Megakarod ismerni őt?-faggatott tovább. Először gondoltam bele ebbe úgy igazán.

Tudom ki az apám és kiderült, hogy van egy testvérem is. Jason.

Akárhányszor Jayre gondoltam elfogott a düh és az irigység. A legjobb barátom, de féltékeny voltam rá. Igazságtalannak tartottam, hogy Jasonnek megadatott minden. Egy szerető család, békés gyerekkor, gazdag szülők, hírnév és nem elég, hogy kettönk közül nekem szakadt félbe az életem a gyilkosság miatt, így teljesen kilátástalanná téve jövőmet, de jelen pillanatban Jayt vigasztalja North és talán itt telt be nálam a pohár.

Fájt beismernem, de mikor először megláttam a lányt, már akkor elcsavarta a fejemet. Magával ragadó volt  a ragyogó kisugárzásával együtt, már messziről kilehetett szúrni őt.  Hatalmas szőke göndör haja csak még gyönyörűbbé varázsolta. Oda akartam menni hozzá azon a bulin, kedves akartam vele lenni, hisz valami belső hang onnan mélyről azt sugallta, nekem, hogy egész életemben ezt a lányt kerestem és ha ezt az esélyt elszalasztom, soha többé nem fogok olyan különleges nőt találni, mint ő. 

Aztán a következő pillanatban azt láttam, hogy North legjobb barátommal tart fel egy hálószobába csókolózva. Ezért voltam annyira bunkó a lánnyal, már az első találkozásukkor is. Nem akartam Jason kalandjaival kikezdeni, hisz a barátok nem csinálnak ilyet, de a lány annyira vonzott, hogy kétségbeesetten próbáltam eltaszítani őt, így kompenzálva. 

De a sors közbe szólt és Jay is látott valamit Northban. A banda tagja lett, és én az érzelmeim labirintusába kerültem. Láttam Jasonon, hogy kell neki a lány és ez dühített. Főleg azt látva, hogy North viszonozza Jay érzéseit. Már meg sem lepődtem ezen. Úgy tűnt, hogy a világban a legérvényesebb szabály az az, hogy Jason Hill mindig megkap mindent. Aztán lefeküdtem Northal, ami egyre több gondot okozott nekem. Minél inkább kezdtem beleesni a lányba, annál jobban próbáltam eltaszítani őt. De North nem hagyta magát, mindig ott volt nekem valamilyen oknál fogva és most is azt kívántam bárcsak megint itt lenne velem a lány. Bárcsak megint nyugtató ölelésébe vonna és elzárna a külvilágtól. De ő Jasonnel volt.

Miután lefeküdtünk egymással nem tudtam tovább uralkodni magamon, beleőrültem, hogy nem lehet az enyém a lány, de már bele szeretettem és ez megnehezítette a körülményeket. Nem akartam, hogy North a zűrűs életemnek a része legyen, ő ennél többet érdemelt. Így csak egyet tehettem.

Visszaemlékeztem a Scottal való beszélgetésemre, ami pár nappal ezelőtt történt meg. Elmondtam neki, hogy bele szerettem Northba. Az afroamerikaitól vártam a megváltást, az életmentő tanácsot de csak egy elcsépelt hűtőmágnesre való szöveggel tudott szolgálni nekem.

-Ha szereted, engedd el.-mondta Scott, mire először begurultam. Nem egy szaros Tumblr idézettől vártam a megoldást, de ahogy jobban belegondoltam meglátta a helyes utat.

North nem viszonozta az érzéseimet, így elengedtem őt, de túlságosan is szerettem ahhoz, hogy ne valaki olyan karjaiba lökjem, aki nem fog vigyázni rá. Kénytelen voltam mosolyogva végig nézni, ahogy Jason álmaim nőjével van együtt, de legbelül majdnem belehaltam ebbe. Próbáltam azzal nyugtatni magamat, hogy Northnak így a legjobb, Hogy North megérdemli a tökéletes fiút a tökéletes párkapcsolattal. De ez mit sem változtatott azon, hogy újra magamra maradtam, ahogy az elmúlt 22 évben mindig.