✖Nem utoljára láttuk egymást✖

✖THE END✖

Halántékomat odanyomtam a fegyver csövéhez, ezzel is tetőzve az eddigieket.
Válaszul csak egy gúnytól csöpögő mosoly húzódott a szája sarkára.

-Ég veled! -hallottam meg az utolsó szavakat, majd a fegyver éles hangjára szorítottam össze a szemeimet.

A gyilkos hang után intenzív sípolás járta át minden porcikámat. Éreztem ahogy a vér egyenletesen folyik lefelé az arcomon, majd tovább halad a testem többi pontjára.
Az áhított fájdalom mégsem töltött el.

Hunyorogva kinyitottam a szemeimet. A bekönnyesedett pilláim miatt még homályosan láttam, de a vérrel áztatott padló még így is tökéletesen kirajzolódott.
A kezeimről megállás nélkül csöpögött a szinte már fekete nedűből.

Aztán felpillantottam.
Biztosra veszem, hogy a szívem kihagyott egy ütemet amikor megláttam őt.
Acet és a vállán tátongó lyukat.
Tekintete olyan üres volt, hogy még jobban belém folytotta a szavakat.
Ahogy feleszmélt, a még ép kezét rátapasztotta a sebre, majd bosszúvággyal eltöltve a mögöttem lévő sötétségbe meredt.
Eközben az eddig minket körbe állók egyre jobban hátráltak.

Fejemet elfordítottam és Ace példáját követve a mögöttem lévő sötétséget kezdtem el bámulni.

-Valaki van ott -suttogtam, miközben le nem bírtam venni a szememet a tőlem alig pár méterre mozdulatlanul álló alakról.

-Van még töltényem amit rád parazolhatok, te beteg rohadék -zengett az ismeretlen hangjától az egész épület.

-Ne aggódj, nekem is - ragadta meg a vérrel áztatott kezével a földre került fegyvert, majd a fájdalomtól alig megremegve felé emelte azt.

Mind a ketten eszeveszett lövöldözésbe kezdtek. Egyre hangosabb és hangosabb dörgésekre rázkódott meg az épület.
Négykézláb próbáltam meg elkúszni egy biztonságosabb helyre. Ki akartam zárni az előbb történteket. Sőt, ami most történik, azt is. Mégis, a magam után húzott vörös foltok, amik valószínűleg még a kezeimről származtak, újra és újra lejátszották az egy perccel ezelőttieket.
Egy viszonylag rejtett doboz mögé bebújva szorítottam a még mindig mocskos tenyereimet a fülemhez.
Az arcomon maradt vörös folyadék egyenletesen folyt a könnyeimmel, amik egy tócsát alakítva hullottak a lábaim elé.

A tócsa egyszercsak pirossá, majd kékké vált és folytatta megállás nélkül a két szín cserélését.
Felkaptam a fejemet, egy kisebb ablak irányába, ahol ugyan ezek a fények szűrődtek be.
A füleimről lassan levettem a kezeimet. A fegyverek dörgésével vegyített szirénák hangjára egyből kitágultak a szemeim.

A könnyeimet letöröltem a pólóm ujjával, majd a térdemre támaszkodva felkeltem a doboz mögül. Habár féltem, de megindultam lassan a raktár ajtaja felé, majd ezt felváltották az egyre gyorsabb lépteim.

Még oda sem értem, de már egy hatalmas csattanás múlta felül az eddigi zajokat.
Látva azt, hogy az óriási bejáraton keresztül egy csapatnyi rendőr ront be pisztollyal a kezében, kissé megtorpantott.
Az ajtón még többen szállingóztak be és kutatták át a területet.
Rám, illetve Ace néhány segédjére rátaláltak. Bár a megtaláltaknál ők jóval több létszámmal rendelkeztek, a rendőrség mégsem kívánt az elő kutatásukkal foglalkozni.

Kivezettek mindenkit a raktárból.
A fények megvilágították az eddig sötét arcokat, beleértve az idáig ismeretlen megmentőm alakját is.

-Isaac! -kiáltottam, majd kitörtem az egyik engem kézenfogó rendőr karjai közül és testvérem nyakába ugrottam.