✖3rd✖

10.5K 412 12
                                    

1 hét múlva

1 hét telt el azóta hogy a szüleim meghaltak.
Jelen pillanatban egy koszos szobába vagyok bezárva, ahonnan alig engednek ki. Ha meg ki is engednek, akkor is csak kísérettel mehetek.

Ahogy össze-vissza járkáltam az aprócska szobában, jól szemügyre próbáltam venni.
Volt benne egy eléggé használt ágy.
Mellette egy kisebb fém asztallal.
A szoba fala mára már a maszatos fehér árnyalatot vette fel.
Amint az ajtó felé tekintettem, észre vettem rajta valamit.
Nem éppen azt, hogy koszosabb volt még a falnál is, vagy hogy 5 év múlva már kirohad a helyéről, nem!
Hanem azt, hogy nem volt rendesen bezárva.

Nem voltam valami bevállalos lány, de az igazat megvallva, nem akartam a 4 fal közt megpusztulni, pláne világítás nélkül.
Így hát rávetettem magamat az ajtóra.

A fém szörnyeteg egy kattanással ki is nyílt, én pedig lassan, de nem olyan biztosan a szabadság kapujában álltam.
Kislisszantam az üregemből, majd elkezdtem egy kijárat után kutatni.
Tisztában voltam vele, hogy a rendes kijáratokon nem mehetek ki, mert ott őrt állnak, így más lehetőségek után kellett nyúlnom.
Aztán eszembe jutott az épület kisudvara.
Egyből el is kezdtem az udvar felé vezető úton rohanni, persze ügyelve arra, hogy senki ne lásson meg.

Hála istennek, rá tudtam lelni az udvarra és a épületet elválasztó kapura.
Egy baj volt vele.
Nagyon nyikorgós egy kapu volt, így ha nem akartam volna bajba keveredni, minimum öt percig kellett volna szerencsétlenkednem vele.
Neki is álltam kinyitni, közben pedig a hevesen verő szívem majd kiugrott a helyéről.

-BOO!~ -kiáltott fel valaki mögülem.

Annyira megijedtem,hogy véletlen a kapunak estem, ami hangos reccsenéssel hozta mindenki tudtára hogy szökés zajlik.

Erre az ijesztegetőm határozott mozdulattal maga felé fordított.
Én még nem is tudtam realizálni a helyzetet, időm se volt felfogni, hogy pontosan kivel állok szemben.
Egyedül a szemeiről ismertem fel a támadómat.

Döbbenetemre ez az a srác volt, akit egy hete láttam először.
Az a srác, akinek fal fehér bőre és..
vörös.. szemei vannak..

-Hova-hova csillagom? -szólalt meg
-Tán csak nem szökni próbálsz? -azokkal a vérvörös szemeivel úgy nézett rám, mintha a zsákmánya lennék

-É-én..nem -dadogtam a kétségbeesettségtől

-Akkor mégis miért vagy itt, hm?
Kérdésére nem tudtam felelni. Túlságosan féltem tőle, hogy bármit is mondjak neki.

Éreztem hogy egy könnycsepp folyik le az arcomon.
Már nem bírtam magamban tartani a stresszt, ami ez alatt az egy hét alatt felgyülemlett bennem.

-Aaahj Istenem.. ne sírj már! A lányoknak az nem áll jól - szavaira még inkább elkezdtem zokogni. Úgy festhettem mint valami kis dedós, aki nem kapta meg a játékát.

-S-sajnálom k-kérlek.. ne bánts! -szipogtam neki

-Ugyan már..mégis ki nyúlna hozzád - mondta, majd összeborzolta a már amúgy is kócos hajamat.

Teljesen szótlan maradtam.
Mégis ki a fene NEM nézné azt ki belőle hogy porrá zúz a kis ujjával, majd pedig bele hajít egy cápákkal teli medencébe.
Így van.
Senki.

A már-már kellemesen kínos csöndet a fiú kuncogása törte meg.
-Hidd el, szívesen ácsorognék még itt veled, de sajnos az időm nem engedi -
Mondta, majd azzal a lendülettel megfordult és útnak indult.

-V-várj..! -csuklója után kaptam, ezzel megállítva őt.
Kíváncsi szemei mind lenéztek rám, én pedig nem tudtam megállni hogy ne bámuljam őket.

-Mi az, drága? Csak nem a veszélyes erdőbe akarsz elindulni a nagy gonosz farkassal? -szinte letörölhetetlen volt a csábos mosolya

Elillant a bátorságom. Ami eddig a fejemben volt, az mint egy szempillantás alatt el is tűnt.

Hirtelen, határozott mozdulattal odarántott magához, majd olyan közel hajolt hozzám, hogy éreztem a teste melegét.
Szemeit egyáltalán le se vette rólam, levegőt teljesen nyugodtan vette, velem ellentétben. Én szinte ziháltam az ijedségtől.
Annyira zavarba jöttem mint még soha. Hiszen, ki a franc számít arra hogy annyira odarántja a másik magához, hogy szinte a keze kiugrik a helyéről, a szívéről meg ne is beszéljünk.

-Na mivan, talán kivágták a nyelved? Azért remélem ma még megszólalsz..

-É-én -beszédkészségem mintha elment volna nyaralni abban a pillanatban.

-Figyelj.. az időm kevés, úgyhogy járjon a szád! -Mondta, már egy teljesen unott fejet felvéve, az idegörlő mosolya helyett.

-K-kérlek -zavartságom szinte felül kerekedett rajtam.

-Tik tak, tik tak!

-Kérlek, ments ki innen!

✖Nem utoljára láttuk egymást✖Where stories live. Discover now