✖Nem utoljára láttuk egymást✖

✖13th✖

....
Apám vészesen közeledett felém, miközben én próbáltam hátrálni.
Ahogy lépkedtem, a hátam neki ütközött a falnak. Ekkor tudatosult bennem hogy az út elfogyott mögöttem
Nincs hova menekülnöm..

Nagyot lendített az éppen kezében tartó bottal.
Védekezésképp összeszorítottam a szemeimet, hogy ne lássam mit tesz velem.

Mégis, testem reagált az ütésekre. Minden egyes ütés, olyan volt mintha késsel szúrkálnának.

-Ha még egyszer feleselni mersz, én kinyúvasztalak! -üvöltött apám

Még egy utolsót rám vágott, majd elsietett.
A testem minden pontján éreztem hogy valami meleg folyadék bukkan ki a bőröm alól.

Ahogy összeszedtem magamat elém tárult a hatalmas vértócsa amiben jelenleg szenvedek.
Már meg sem kéne lepődnöm rajta.

A bőrömön rengeteg új sebet és foltot fedeztem fel.
A fájdalom egyre jobban eltöltött.
Úgy éreztem mintha a mély sebek belém marnának újra és újra.
A fájdalom elviselhetetlenné vált.
Azt hiszem végem van..

Lihegve riadtam fel.
Kezeim megállás nélkül remegtek, homlokomon izzadság cseppek jelentek meg.
Csak egy álom volt.. pedig olyan valóságosnak tűnt.

A kezeimről elemeltem a tekintetemet és körbenéztem.
Rettenetesen sötét volt, viszont még így is meg tudtam állapítani azt, hogy a szoba eléggé ismerős.
A körbelengő illatok, az ágy puhasága, illetve maga a közérzet.
Várjunk csak..
Hiszen én otthon vagyok!

Ahogy hozzászoktam a sötéthez, máris jobban kitudtam venni az engem környező tárgyakat.
Lelkem mélyén diadalittas táncot jártam, de mégis furcsálltam a szituációt.

Hogy kerültem én ide?