Ha a határok elmosódnak

Ő, más

Elindultunk, de nem a kórház felé vette az irányt. Miért nem oda visz ha szerinte "anyira sok vért " vesztettem, akkor miért nem.. De ettől éltérve, nagyon kényelemes így mindig is vágytam arra hogy ezt érezni tudjam a valóságban. Nem álom volt ami csak fokozta a vágyam. Nem álom annak örülök csak, hogy ezt is amiat teszi mert ő és Scott jóban vannak és Scott elégé nagy csete-patét csapna hogy miért is nem tudot megvédeni. De amúgy is nincs joga számon kérni hiszen mindenki tudja hogy egyedül jöttem.

Vagyis azért ami velem történt és úgye azért erre számítani lehetett. Én amikor egyedül vagyok vagy megsérülök vagy hülye dolgokba keveredem. Így nem meglepő ez az eset sem. Vissza térve Derekre, anyira jó érzés, ahogy izmai körül ölellnek a kezei a mellkasa most mindenem az övé, kár hogy csak az gondolatban. Így olyan védelmet érzek amit eddig még soha, még jobban szeretem hogy lehet valakit ennyire szeretni. Egyre nehezedik a szemem. Lassan mellkasára döntöm fejem majd utata engedek a sötétségnek.

Most persze a fekete árnyak jelenek meg, viszont valahogy most sokkal félelmetesebek. Eddig csak felém nyúltak viszont most el is kaptak. Miért kell álmaimban is ennyi kint állítani magamnak... De ez mégis fura én nem emlékszem hogy valaha is álmodtam volna egy fehér teremről. Ezek a meg csak rángatnak körül próbálok nézni de semmi csak fehérség. Ahogy már egy ideje gyaloglunk lassan tűnek el előlem és egy kissé más öltözékben lévő alakot láttok.  2. Világháborús öltözékben van és furcsa annak a fának a maradványán ül amit keresnünk kellet.

Valami fura fa tábla van előtte kis nyomot kör formájú tárgyakkal kicsit olyan mint a sakk. Vagyis az elmélete szerintem. Hirtelen valaki meglök majd le ültet a fára, azt hittem ezek eltüntek..
Az előttem ülő személyt jobban szemügyre veszem az öltözködést megálapitotam az egész teste fáslival van körbe tekerve. Hirtelen mozdul a keze majd egy bábut eltól a táblán. Azt hiszem nincs választásom játszanom kell.

Minden fekete majd nyílnak a szemeim na jó ez furcsa volt. Nem lepődök meg annyira de tényleg nem a kórházba vitt hanem magához de miért ide..? Próbálok lassan felülni, de fejembe hirtelen erősen belenyilal a fájdalom hangot adok eme fájsalomnak. Hirtelen jelenik meg az ajtóban Derek, elindul felém majd viszatól az ágyra.
-Nem az volt hogy a kórházba viszel? - kérdem tőle, furcsállom hogy nem gúnnyal teli szemekkel néz rám.
-Tudod először oda akkartam indulni, de biztos hogy az előt el mentél volna hogy kérdezhetnék. - meglepett mit akkar kérdezni (ja tudom) de eddig soha nem beszélt velem ennyit és nem ilyen rendesen. De nem maradok itt tovább.
-Köszönöm hogy a sérülésem elláttad de mint látod semmi bajom, vagyis most megyek. - megint vissza nyomot ahigy felültem majd megfogta azt a kezem..
-Elmondanád ez mi? - húza fel pólóm ujját.
-Semmi közöd hozzá. - elkezdek sírni túl sok volt nekem ez a mai nap és még ő is..
Ez az ember ma már sokadjára lep meg magához ölelt. Nem láthatja a gyenge oldalam de képtelen vagyok eltolni magamtól.

Derek szemszög:

Nem viszem a kórházba először tényleg oda akkartam de ami lent történt azt meg kell kérdeznem. A kórházból azelőtt elmene hogy választ kapnék és ott nem tarthatóm. Ezért magamhoz viszem a sérülései annyira nem súlyosak így én is eltudom látni. A sajátomat is mindig én kezelem. Futva veszem az irányt hazáig. Útközben érzem hogy fejét mellkasomra ejti vagyis eddig bírta. Elájult. De amennyit ma át élt és amilyen testileg ez is haladás. Ahogy meg érkeztünk rögtön az ágyra helyeztem majd sérülését kezeltem. A feje készen volt furcsállom hogy közben egyáltalán nem mozdult és fél se ébredt. Lent a amikor a kezét meg fogtam fájt neki és az a vér szag. Utat engedek a kiváncsiságnak. Felhúzom a poloja úját de amit ott láttok. Erre nem számítottam egyáltalán tudja Scott. Vágások miért teszi magát tönkre..? Eddig nem ilyen volt. Tudom én se de ez a gyerek más én se vagyok tisztába magammal..
Telik az idő én addig a konyhába megyek, egy kisebb sikolyra vagy inkább morgásra visza megyek a szobába. Azt látom ahogy éppen fel ülne de vissza nyomom az ágyra. Aztán jönnek a kérdések majd hogy ő jól van és elmegy na meg mit nem. Megint vissza nyomom az ágyra, majd a kézről kérdezek. Elfordul majd közli hogy nem tartozik rám. Arcára nézek amit most könnyek lepik el. Magamhoz húzom és megölelem. Soha nem láttam sírni de nem is akkarom.