The Big Red Number One -Haikyuu fanfiction -Kuroo Tetsuro x OC (SZÜNETEL)

9.rész

Újra a válogatón vagyunk, a fiúk átöltöztek, és elkezdtek melegíteni. Úgy voltam vele hogy ráköszönök Aoba-s ismerőseimre, de Oikawa-kunt szokás szerint körbeugrálták a rajongói, Iwazumi-kun pedig szokásosan próbálta elrángatni a lányoktól a kapitányt.

A meccs előtt voltunk pár másodperccel...

Mindenki készülődött, míg én Shimizu-san mellet ültem, és a telefonomon pötyögtem, történetesen Yumie-val irogattam.

A meccs elkezdődött, mind torokszakadva szurkoltunk a fiúknak, de Oikawa nyitásaival nehezen tudtak megküzdeni a srácok. Tobio teljesen elvesztette a koncentrációját, ezért Sugawara váltotta őt le. A játék jó irányba fordult, ám a végére a csapat mégis összetörve rogyott földre.

Hiába küzdöttünk, ezt a meccset elvesztettük...

A csapat összes tagja teljesen megviselt volt. Legszívesebben sírtam volna, de nem azért mert nem tudok veszíteni. Sokkalinkább fájt a gondolat, hogy a fiúkban már csak Daichi és mi tartjuk a lelket. Ám tudtuk hogy Daichi is üvölt legbelül.

Haza indultunk. Ryu hozzám se szólt egész úton. Maga után becsapta a szobájának ajtaját, én pedig szintén a szobámba gubóztam.

Szar kedvemen már csak egy ember volt képes segíteni, akinek a hívásba megváltás volt számomra.

-Szia Kuroo...-szóltam a telefonba, egy keserű mosollyal, amit a fiú nem láthatott.

-Veled meg mi van Drága, nem ilyen szoktál lenni...-állapította meg egyből.

-Szar napom volt...rohadtul.-sóhajtottam.

-Na mesélj.

Elmondtam neki mi volt ma, magához képest csendben hallgatott végig.

-Ugyan Drágám, ezen ne legyél elkeseredett, ha nem lennél olyan kibaszottul messze, akkor simán azt mondanám fussunk össze, és holnap már nevetsz az egészen...de a világ végén vagy, szóval csak telefonon át boldogíthatlak!-kuncogta a készülékbe.-Most jön az a rész hogy megköszönöd hogy ilyen jó barát vagyok...akarom mondani férj.-váltott drámai hangnembe.

-Istenem de hülye vagy... - kezdtem el halkan nevetni, mire ez az idióta még több hülyeséget hordott össze, hogy fokozza a jókedvem.-Amúgy veletek mi van? Sose mesélsz semmit.

-Meg vagyunk, a fiúk egész szépen fejlődnek, igazából sajnálom hogy az idei velük az utolsó évem.-hallatszott egy kis szomorúság a nagy macska hangjában.

-Most akkor én vígasztaljalak?-kuncogtam halkan.

-A faszt, engem nem kell ilyenek miatt vígasztalni, mint egy kisgyereket.-szemtelenkedet.

-Ja mert te ilyen öreg vagy Kuroo-kun...várjunk, most ezzel azt állítod hogy gyerekes vagyok?-kérdeztem nevetve.

-Nem én mondtam ki.-hallottam a hangján hogy vigyorog.

Még egy ideig beszélgettünk, majd jóéjszakát kívánunk egymásnak, és letettük a telefont. Leálltam játszani az egyik online játékon, amin egy szintet már rohadt rég óta nem tudtam kivinni, ám a következő game over után rájöttem, hogy nekem biza van egy kocka barátocskám.

Szóval előkerestem Kenma névjegyét messengeren, és kikönyörögtem tőle, hogy segítsen a puding power-el.

Igazából jól kijövök a kis puding fejűvel, annak ellenére hogy elég csendes srácról van szó.

Times skip

A srácok éppen edzettek, én pedig Takeda sensei-el, és Kiyoko-sannal néztem át pár dolgot. A sensei magunkra hagyott pár percre, hogy elintézzen egy hívást.

-Tanaka-san.-szólított meg a szemüveges szépség.

-Tessék Kiyoko-san, mit szeretnél?-fordítottam felé a tekintetem.

-Csak azon gondolkoztam, hogy mivel mi harmadévesek jövőre már nem leszünk itt, ezért menedzsert kellene találnom a csapatnak.-sóhajtott.-És mivel te már ismered a fiúkat, ezért rád gondoltam.-küldött felém egy kedves mosolyt, én azonban csak leblokkolva néztem magam elé.

El is felejtettem, hogy jövőre Daichi, Suga, Asahi, és Kiyoko itt hagynak bennünket.

-Tanaka-san? Minden rendben?-fogta meg a vállam a fekete hajú lány, mire visszatértem az élők soraiba.

-Eh... Persze... Csak nem hiszem egyedül el tudnám végezni a menedzseri feladatokat.-vakartam a tarkóm, egy ideges mosoly kíséretében.

-Biztos vagyok benne, hogy menne neked, a srácok imádnak, mellesleg ha kell akkor még Tsukishima-t is rendbe rakod. - mosolygott rám ismét.

-Bízom benned Kiyoko-san, és nagyon remélem hogy igazad van... Vállalom! -vigyorodtam el.

-Lányok, gyertek, megyünk a tornaterembe. - nyitott be nagy mosollyal Takeda sensei.

-Hai.-indultunk el egyszerre.

Beérve a terembe, a szokásos kép fogadott, a fiúk edzettek, Ukai edző pedig kívülről szemlélte őket, és osztotta a tanácsokat.

Mi is megálltunk Ukai mellett, aki éppen meg akarta állítani a játékot, amikor megböktem a karját. Ő csak egy kérdő tekintetét vetett rám.

-Szabad? -kérdeztem boci szemekkel.

-Kapd el...-forgatta meg a szemét.

Meghallva ezt a Szent mondatot, meg vártam a következő lehetőségem, majd Asahi elől eloroztam a labdát, azzal hogy neki futottam, és felugorva elkaptam a gömbölyű sporteszközt.

-Tanaka-saaaaan!-szidott a csapat kórusban, amiért félbe szakítottam őket.

-Inkább figyeljetek Ukai edzőre.-fordultam feléjük, és a labdát pattagtatva lépkedtem vissza Kiyoko-san mellé.

Takeda sensei óriási örömmel kezdett beszámolni, a legújabb fejleményekről, melyek szerint év végén irány Tokyó, azon belül is edzőtáborba megyünk.

Zene füleimnek.-gondoltam magamban.

Lassacskán az edzés véget ért, én bátyám mellett mosolyogva battyogtam otthonunk irányába. Ez a hülye valamit éppen magyarázott, de csak az volt a fejemben, hogy végre újra találkozhat a fura hajúval.

-Keiii!-rázta kezét a szeme előtt Ryu.

-Bocs, elbambultam. Mit akarsz? -túrtam a hajamba.

-Mi van veled, szerelmes vagy, vagy mi? -ekkora már egy hülye vigyor helyezkedett el a kopasz arcán.

-Mi? NEM!-kiabáltam, egyre vöröslő arccal.

-Dehogy nem! Ki az a nyomorék? -kezdte feltűrni pulcsija ujját.

-Senki, mondtam hogy nem vagyok szerelmes...-kezdtem az eget fürkészni, amin már a csillagok is látszódnak, bár elég halványan.

-Ki fogom deríteni! -mondta határozottan.

-Sok sikert.-azzal előkotortam a kulcsom.

Nem... Nem fogom bevallani, még magamnak sem, ha szerelmes vagyok... Mert nem vagyok az!