The Big Red Number One -Haikyuu fanfiction -Kuroo Tetsuro x OC (SZÜNETEL)

8.rész

A csapat nagyban készül a nemzetire, mindenki nagyon izgul amiatt, hogy kijussunk, és újra játszhassunk a Nekoma macskái ellen. Egy időre én is abbahagytam a fiúkkal történő edzéseim, hogy minden erejükkel a felkészülésre koncentrálhassanak.

A napok gyorsan teltek, a sensei megkapta a csapatok játszmáinak párosításait.

Itt az ideje annak, hogy a Karasuno varjai kitárják szárnyaikat, és repüljenek.

A buszon ülve mindenki izgatott volt, a kora reggeli kelés ellenére is.

-Hinata ugye most nem tervezel belehányni senkinek az ölébe?-néztem kérdően a narancssárga fiúra, aki kissé zavarba jött, és csak lehajtotta a fejét válaszként.

Az első meccsünket a Tokonami High ellen játszuk. Daichi valamiért kicsit másképpen viselkedik, mint általában, és van egy érzésem, hogy ennek okát maximum Sugawara-kun, és Asahi-kun tudják. Nem akartam őket a kérdéseimmel zavarni, főleg nem meccs előtt.

Ám a kérdésemre hamar választ kaptam, amikor Daichi-kun megállt beszélgetni, az első ellenfél csapatunk egyik tagjával.

A fiúk öltözni mentek, amikor az egyik iskola tagjai megállították őket. A Date Tech diákjai voltak. Az egyikük a tekintetével méregette Asahit, majd valamit beszéltek is.

-Az ott a Date vasfala...-mondta Shimizu-san.
-Hm?-fordultam felé érdeklődve.
-Az iskolájuk a védelemről híres. A védőik olyanok akárcsak egy áttörhetetlen fal, eddig mindenkit legyőztek vele.-mondta kissé aggódva.
-Akkor a Karasuno fogja áttörni ezt a falat!-küldtem felé egy lelkes mosolyt, mire a szemüveges lány ajkai is felfelé kunkorodtak.
-Hai!

Az első játszma hamarosan kezdődik, a fiúk már bemelegítenek, ahogy azt az ellenfelünk is teszi.

A kapitányok jó játékot kívánnak egymásnak, majd kezdetét veszi a Karasuno első meccse.

A másik csapat elég gyenge a miénkhez képest. Azok a srácok hiába küzdöttek, a játékosaink ügyessége mellett még kezdőnek is titulálhattuk volna őket. Mindkét szettet könnyedén lehoztuk, a fiúk csak a második körben kellett jobban küzdeniük, mivel a másik csapat, lehet hogy tudásban nem, de összetartásban és akaratban egyenlő volt a miénkkel.

A meccs után pihenni, és enni indultunk, ma még vár ránk egy próbatétel. A folyosón sétáltunk, mikor az előző csapat kapitánya könnyekkel a szemében állított meg minket.

-Daichi!-szólította meg a mi kapitányunkat.

-Ikejiri?-fordult felé a barna hajú röplabdás.

-Nyerjetek helyettünk is! Ha mi nem voltunk rá képesek, akkor kérlek, nyerjetek helyettünk!-szántották fel a fiú arcát a kigördülő könnycseppek.

A csapat egy ideig csak megszeppenten nézte a sírva fakadt fiút, a csendet azonban Daichi törte meg.

-Hai!-mondta feltüzelt hangon.

-Köszönöm!-kúszott egy halovány kis mosoly Ikejiri arcára.

A szünetünknek végeszakadt, kezdődött a mai második meccsünk. Asahi sokkal feszültebbnek tűnt, mint az előző játszma előtt. Nem csodálom, a Date Tech szemöldök nélküli játékosa elég fenyegető tekintettel illette az ászunkat.

A labda felröppent a levegőbe, Kageyama feladásai sorra repültek a többi játékosnak, ám Shimizu-sannak igaza volt. A Date vasfallal rendelkezett, ami szinte áttörhetetlen akadályt jelentett. Asahi egyre inkább elbizonytalanodott. Rossz volt nézni ahogy szenvedések közepette minden támadásunkat sikresen védik.

-Az a védő rémisztő...-mondtam a mellettem ülő Sugawara-kunra.

-Nagyon nehéz átjutni ezen a védelmen, azt harsogják, hogy eddig senki nem tudta legyőzni őket.-nézte gondterhelten ahogy a Karasuno alig tud feltornázni 1-2 pontot.

Nagy nehezen meccslabdához jutottunk, ha sikerül megszerezni az utolsó pontunkat, miénk a győzelem.

-ASAHI!-kiáltott az egész csapat, mikor az ászunk keze a labdát érintette.

A labda nekiütközött a védők kezeinek, de olyan erővel, hogy áttörte a Date Tech által emelt falat. Asahi végre megláthatta milyen a kilátás a fal túloldalán.

Mikor realizálta, hogy lehozta az utolsó szükséges pontunkat, a tenyereit ökölbe szorította, és szenvedélyesen, néhány kósza könycseppel a barna szemeiben, felordított.

A csapatok tagjai kezet fogtak, a szemöldök nélküli srác még meg is állította, a mi kis csalinkat, hogy kezet foghasson vele.

-Sikerült!-ölegettük egymást a fiúkkal.

Fáradtan, de boldogan indultunk haza, hogy kipihenjük magunkat, és a fiúk holnap az Aoba Johsai csapata ellen fognak meküzdeni. Volt szerencsém megismerni a csapat két tagját, ha az ő győzelmi akaratuk, és elszántság alapján ítélem meg a csapatot, akkor bizony nehéz játszma lesz.

Ha jól tudom, Iwazumi és Oikawa is jobban ismerik a csapatunk egyik tagját, Kageyama-kunt.

Éppen Ryu-val sétáltam hazafelé, mikor az agyamon ezeken a gondolatok cikáztak keresztül, ám telefonom megrezdülése visszarántott a valóságba.

Ránéztem a mellettem félig halottként sétáló testvéremre, majd előhúztam a mobilom a zsebemből. A telefonomra egy SMS érkezett, a drága Kuroo-tól.

Kuroo:

Szia drága, milyen volt a mai nap?

Keiko:

Levertünk két csapatot, holnap Aoba...

Kuroo:

Gratula, holnapra kéz és lábtörést, már alig várom hogy megint ellenünk játszatok :)))

Keiko:

Már nem kell sokat várni :D

Kuroo:

Jóéjt Drágaság ;))

Keiko:

Jó éjszakát Drágám :))

Azzal elraktam a telefont, majd benyitottunk a házba.

-Meg jöttünk!-kiabáltam nővéremnek, miközben ledobtuk a cipőinket, Ryu pedig felbattyogott a szobájába, majd a fürdőbe ment.

Nővérkénk valszeg a palijával hívásozgat, ezért nem is válaszolt semmit a köszönésünkre.

Én is felmentem szobámba, és mikor Ryu végzett, elmentem zuhanyozni, majd takarodót fújtam, és lefeküdtem aludni.