The Big Red Number One -Haikyuu fanfiction -Kuroo Tetsuro x OC (SZÜNETEL)

35.rész

Éppen öltözködtem, készültem a megbeszélt találkára Tsukishima-val, amikor a telfonom rezegni kezdett. A képernyőn Yamaguchi neve villogott.
Felhúztam a pulóverem, majd a zöld ikont megnyomva felvettem a telfont.

-Szia Yamaguchi!-köszöntem a fiúnak.

-Szia Tanaka-san. Nem tudom, mennyire készültél már el, de lehet nem a legjobb ötlet most Tsukki-val találkoznod...-mondta aggodalmasan.

-Miért, történt valami?-ráncoltam a szemöldököm és helyet foglaltam az ágyamon.

-Az előbb hívtam fel őt, és hát...elég dühösnek hallottam, szóval én ejtettem a mai találkozót inkább, nem szeretném hogy esetleg még idegesebb legyen.-mesélte az előzőleg történteket.

-Én attól még átmegyek hozzá, hátha tudok neki segíteni, vagy ilyesmi...-vakartam meg a tarkómat, és elindultam a földszintre.

-Sok szerencsét Tanaka-san, de figyelmeztetlek hogy Tsukki mérgesen elég csúnya dolgokat tud az ember fejéhez vágni.-tájékoztatott, majd miután elköszöntünk letette a hívást.

Zenét hallgatva battyogtam a Tsukishima ház felé. Azon agyaltam mindeközben, hogy vajon min húzhatta fel Tsukki-t annyira.

Megállva a bejárati ajtó előtt becsengettem, pár másodperc múlva pedig Tsukki testvére nyitott nekem ajtót.

-Szia, Kei itthon van?-mosolyogtam az idősebbik Tsukishima-ra, aki egy aggódó mosolyt mutatott felém.

-Igen, fent van a szobájában, de nincs valami jó kedve...-fogta a homlokát.

-Majd én megoldom, hogy jobban legyen, megbeszéltük, hogy ma találkozunk. Látni akart még a meccsek előtt.-mondtam, kicsit reményt adava neki, mire beengedett.

Egyenesen Tsukki szobájához indultam, az ajtón pedig bekopogtam...amire válaszként annyit kaptam hogy valamit hozzádobtak az ajtóhoz. Végül viszon mégis csak benyitottam.

-Menj haza...-utasított a szőke, miközben rám se nézett.

-Neked is szia.-mondtam majd a földön heverő plüss dínóra néztem, valószínűleg ezt dobta az ajtóhoz.-Mit ártott ez a T-Rex, hogy dobálod?-vettem fe a figurát a földről, és leültem az ágy szélére.

-Mit nem értettél abból, hogy menj haza?-mérgelődött.

-Mitől vagy ennyire magad alatt?-fordultam teljesen felé, a plüsst átölelve.

-Semmi közöd hozzá, nem akarok veled beszélni.-vette elő a telefonját, hogy ezzel is mutassa, hogy nem érdeklem.

-Ha nem akarsz velem beszélni, akkor mégiscsak van hozzá közöm.-pislogtam.

-Fogd már be...-mondta, majd össze préselte az ajkait.

-Tsukishima Kei. Csak segíteni szeretnék. Nem tudom mi a bajod, nem tudom mit rontottam el, de szeretném helyre hozni.-húzódtam közelebb hozzá, ő pedig végre rám nézett.

Egy ideig csak nézett aranybarna szeivel, aztán sóhajtott, és próbált minél higgadtabban kezelni a dolgokat.

-Nem te rontottad el, és nem is tudod helyre hozni, mert nem tehetsz róla. Megnyugodtál?-kérdezett vissza a mondandója végén.

-Azt tekintve, hogy nem az én hibám igen, de azt még nem mondtad el mi a baj...-halkultam el a végére.

-Nem szeretnék beszélni róla és örülnék ha most haza mennél.-nézett engem, az ajkai pedig kissé lefelé görbültek.

Tisztában vagyok azzal, hogy Tsukishima nem egy mosolygós ember, de látszott rajta, hogy most valami nagyon nyomja a lelkét. Segíteni szerettem volna neki.

-Tsukki...nem szeretnélek kifaggatni, de haza menni sem szeretnék. A nemzeti előtt nem hiszem, hogy szerencsét hoz ha az ember szomorú...-néztem végig a szemüvegest, aki csak megforgatta a szemeit.

Egy pár másodpercig csendben voltunk, nem tudtam mit mondjak, végül úgy döntöttem hogy ha nem is mondja el a problémát, de azért egy kis mosolyt csak csalhatok valahogyan az arcára...és rudom is hogyan.
Megfogtam Tsukishima pót szemüvegét, ami az íróasztalán hevert, és rátettem az ölemben lévő plüss figurára. A T-Rex szája nyitva volt, és a szemei is morcosra voltak mintázva.

-Nézd, most olyan mint te.-fordítottam felé a mostmár szemüveges dínót.

Egy ideig Kei csak nézett, végül felsóhajtott és halványan elmosolyodott.

-Ne légy már ennyire elkeseredett Tsukishima...-ültem hozzá még közelebb, ő pedig a dínó fejére fektette a tenyerét.

-Gyerekes vagy.-jelentette ki.

-Te meg egy mogorva dínó.-öltöttem rá a nyelvem, mire homlokon pöckölt.

-Naaa...-játszottam a sétődöttet, ő pedig még jobban mosolygott.-Keiko Tanaka, pszichológus és a Karasuno csapat menedzsere, hívjon bizalommal.-görbült felfelé az én szám széle is.

-Ha tényleg pszichológus lennél, az emberek a tanácsaid miatt elmennének Ukai boltjába dolgozni, aztán pedig disznófánkba fojtanák a bánatukat...-dőlt a falnak.

-Ez nem is rossz ötlet, menjünk és vegyünk disznó fánkot!-ugrottam fel az ágyról, Tsukishima-t pedig a kezénél fogva kezdtem magam után húzni.

Tsukki egy kis rángatás után pedig hajlandó volt felállni, és eljönni velem a boltba, hogy teljesen egészséges dolgokat vásárolva készüljünk fel a holnapi útra.

Köszönöm hogy elolvastátok, további szép napot! 🌹