Tragikus igazság

56.

Miután elköszöntem Theo-tól kicsit lelkiismeret furdalásom volt. De barátnőm most is elterelte a figyelmem a sok locsogásával. Imádom, hogy mindig van miről beszélnie meg úgy magát a személyiségét, de valamikor már egy kicsit sok.
-Mia, ha figyelnél rám sokkal jobb lenne, mivel nem kellene mindent újra elmondanom, így fele annyi idő alatt végeznénk és hamarabb haza érhetsz drága Raeken-edhez.
-Ne haragudj! Inkább mesélj mi történt itthon?
-A falka néhány tagja nagyon nem örült, hogy nem tudnak titeket szemmel tartani.
-Kitalálom! Anyáék, igaz?!
-Igen! Képzeld, összehívtunk egy kisebb falkagyűlést és mindenki első kérdése, "Hol van Theo és Zamira?". Úgy, hogy elmondtam nekik. A Dumbar család reakciója az volt, hogy végre, mert nektek is kijár a szórakozás meg a pihenés. Erre anyudék majdnem nekik ugrottak. Elég vicces volt a jelenet. Főleg, hogy Scott, meg se mert mukkanni, mert ő örült, hogy leléptetek picit, és nem értette a szüleitek kifakadását.
-Állj! Scott, nem fortyogott a méregtől?
Kérdeztem éléggé meglepve. Hisz van amikor közli nincs ellenére a kapcsolatunk valamikor elszakít minket és utána megint nincs semmi ellenvetése a párkapcsolatommal szemben.
-Nem! Vagyis azt mondta, hogy " Örülök, hogy leléceltek, s kicsit meg nyugodhatnak körülöttük a kedélyek. De csak amíg nem nem ér egy újjal sem úgy a húgomhoz." Szóval jah, ezt mondta.
Az utolsó mondat hallatán kissé lefagyott a vigyor a képemről, de kit érdekel mit mond a bátyám. Nem vagyok már kislány, tudok magamra vigyázni és képes vagyok relatív döntések meghozására is.
- Na, de ne tereld a témát. Hallani szeretnék mindent.
-Hát, rendben! Amikor megérkeztünk Párizsba, elvileg Theo egyik haverjának várnia kellett volna ránk. De nem volt sehol így el sétáltunk a szállásunkra, és ...
Részletesen elmondtam mindent, töviről-hegyire, de persze pár dolgot azért kihagytam, hátha nem veszi észre, de már most látom, rajta, hogy nem teljes neki a kép és, hogy valamit hiányol.
-Ez mind szép és jó, meg tök romi, hogy ilyeneket műveltetek, de tudod mit vettem észre?
Válasz helyett csak meg ráztam a fejem és értetlen pofával meredtem rá, melyről a "Fogalmam sincs miről beszélsz!" -en kívül semmit sem lehetett leolvasni.
-Valami hiányzik a történetedből. Valami ami fontos.
-Tényleg? Nem tudom mi is maradhatott ki. Jah, tényleg! Volt egy apróbb veszekedésünk, de semmi komoly.
-Örülök, hogy nem veszekedtetek ilyen kis pihentető kiránduláson, de nem erre gondoltam.
Mondata végén egy olyan mindent tudó vigyor ült ki fejére.
-Óh, persze! Beszéltünk, még arról, hogy ő hova megy tovább, fősuli esetleg egyetem.
-Ajj, Mia! Nem erre gondoltam hanem arra, hogy meg történt-e.?
A mondat második felét már olyan közelről és olyan halkan mondta, hogy meg ijedtem.
De a kérdésbe, vagy kijelentésbe, pontosan nem is tudom minek szánta, de annyira bele vörösödtem, hogy a fejem egy érett paradicsom színével vetekszik.
-Hadd halljam a választ.
-Igen!
Mondtam kissé talán túl, halkan.
-Nem értem, hangosabban.
-Igen, de nem vagyok hajlandó többet beszélni erről.
-Akkor igyuk meg a kávéinkat, amiket az előbb hoztak ki és utána vissza megyünk a lovagodhoz.
-Ajj. Oké!
Gyorsan meg is ittuk őket, majd hazafelé indultunk amikor meg csörrent a telefonom. Egy mosollyal az arcomon felvettem és köszöntöttem a másik felet.
-Szia!
-Szia, hercegnő! Scott össze hívott minket, mert elvileg, valami vagy valaki megint feltűnt itt Bacon-Hills -ben. Arra szeretnélek kérni, hogy menjetek, haza és zárjatok be minden ajtót ablakot. Sötétítsetek be mindent és senkinek se nyissatok ajtó.
-Nem, Theo! Mikor utoljára ezt kérted tőlem, elraboltak, kínoztak és nem szeretném ezt meg ismételni. Oda megyünk, ha tetszik neked ha nem.
-Rendben, De óvatosan közlekedjetek és ne álljatok, meg sehol sem.
-Ne aggódj, minden rendben lesz.
-Ilyet ne kérj tőlem! Ennek nem tudok eleget tenni.
-Tudom, és ne haragudj.
-Semmi baj, pici! De van egy ötletem. Amíg úton vagytok addig telefonon keresztül tartsuk a kapcsolatot és így biztosra megyek, hogy semmi nem történt.
Az egész utat végig beszélgettünk, majd mikor megérkeztünk, én kipattantam és egyenesen a karjaiba vetettem magam. Egy érzelgős csók váltás után bementünk a többiekhez. Senkit sem üdvözöltem külön-külön csak köszöntem egy "Sziasztok!"-kal. Az egész megbeszélés alatt, előtte álltam s a hasamon pihentette bal kezét, míg a másikkal össze kulcsolta az enyémet. Az én balom szabad volt így a kézfejére rajtolgattam apró mintákat. Liam, pont mellettünk állt így nyugodtan, beszélgethetett rég nem látott barátjával.
-Látom, azért a kapcsolatotok mélyebb lett.
Ez kicsit hangosabbra sikeredett, de van egy olyan érzésem, hogy szándékosan csinálta.
-Mit mondtál, Liam?
-Csak a kapcsolatukra tettem egy gratulációs megjegyzést. Nem ilyen hangosra terveztem. Sajnálom, hogy meg zavartam a ...
-Nem-nem! Theo, válaszolj! Te meg fektetted a húgom?
A kérdés hallatán a háta mögé húzott és a gyomromban egy szaggató érzés keletkezett.
-Miért? Talán zavarna?
-Igen! Képzeld, kurvára zavarna! Hisz még kiskorú!
-Igen, kiskorú. Képzeld, még pár hónapig én is.
-Az csak egy dolog!
-De szeretem. Ez meg egy másik dolog? Vagy hogy van ez?
-Nem érdekel! Hagyd, el a házat és soha többet meg ne lássalak, a falkám és a húgom közelében.
-Azt lesheted, hogy itt hagyom.
Mielőtt bárki bármit mondhatna, rákulcsoltam a kezem az övére, hogy lássák, ha ő megy akkor én is.
-Zamira, menj fel a szobádba!
-Nem, anya! Nekem itt már nincs se szobám, se otthonom, se semmim.
A többi mondandóm már mindenkihez szól.
-Hagyjátok, abba! Mért nem tudjátok elfogadni, hogy én Szeretem őt és mellette a helyem?!
-Még gyerek vagy, hogy ilyeneket mondj. Nem tudhatod mit jelent a szerelem szó.
-Lehet, hogy gyerek vagyok, de nekem nem volt anyám aki meg tanított volna dolgokra. Nem volt senkim se. De most, hogy végre boldog vagyok el kell venni tőlem. Méghozzá olyan veszi el akinek semmi köze hozzám, mert elhagyott.
Láttam, hogy a keze ütésre lendül, de nem ért célba. Mikor kinyitottam, a szemem akkor láttam, hogy valaki lefogja  azt.
-Nincs semmi jogod, hogy meg üssed. Az igazság néha fáj. Sajnálom ha pofonként ért amit Zara mondott, de ha egy ujjal is hozzá érsz ...
-Theo, ne fenyegesd az anyám!
-Igaza van. Inkább menjünk haza.
Tudtam, hogy Mr. Dunbar senki oldalára nem fog állni, csak a békebírót játssza.
-Zara, gyere pici!
Össze kulcsolta kezeinket, majd el is indultunk. Hirtelen hátulról valaki vissza rántotta a kezem, elestem, de valahogy  nagyon furán érkeztem és csak egy szúró fájdalmat éreztem a jobbomban meg a fejemen majd minden elsötétült.

Sziasztok!
Egy kis NAGY késéssel megérkezett a rész!
További szép estét és jó olvasást!