11.

888 38 0
                                    

Sziasztok!
Meghoztam az új részt!

Egy órával később mindenki megérkezett a klinikára, de hirtelen suttogást hallottam a fejemben. Hívnak, hívnak valahova. Nem szabadna el mennem de muszáj meg tudnom, hogy hova kell mennem. Ahogy utcáról-utcára haladok a hangok egyre hangosabbak míg végül nem bírom térdre rogyok s muszáj sikítanom különben meg bolondulok a sikolyoktól a fejemben. Majd minden elsötétedik.
Megint hangok, de ezek mások, másmilyen hangok s nem a halált hordják magukkal.
-Már ébredezik!
Egy mély és nyugodt hang szólt a bent lévőkhöz.
-Szólok Theo-nak! 
Jött egy ismerős női hang.
-Zamira McCall, hallod a hangom? Ha igen akkor adj valami jelet.
Hallom amit mondasz, de nem tudok megmozdulni, mert minden egyes sejtem sikít a fájdalomtól.
Párpillanat múlva megérzek két szinte forró kezet az arcomon, szinte éget és az ismerős illat is megcsapott. Tudom ki az, de a hangja még soha nem volt ilyen érzelmekkel teli.
-Nyuszi, itt vagyok! Mikor kezdett ébredezni?
-Most nem rég. De meg sem mozdul.
-Nyuszkó, adj valami jelet arra hogy hallasz. Kérlek.
Na jó talán az ujjamat megtudom mozdítani. De nem oly biztos, mert a fájdalomtól alig érzem őket. -Az ujja! Felemelte az ujját! Miért nem tudom elvenni a fájdalmát?
-Mert még nem éreztél rá. Ez is egy képesség. Mint az átváltozás, ezt is tudni kell irányítani.
-Scott, rajtad a sor.

Két kezet éreztem az enyém köré fonódni majd a fájdalom kezdte átjárni a testem minden ízében, majd elsötétült minden.
Mikor újra felébredtem nem éreztem olyan fájdalmat mint az előbb, most csak a fejem fájt. Fent fekszem egy kórházi ágyon s mellettem  egy számomra fontos ember ül és a vele szemben ülővel folytat halk veszekedést.
-Menj el. Nem hiszem, hogy akarna téged látni.
-Biztos, hogy nem megyek el. Majd, ha Zara kér meg rá akkor elmegyek.
-Én vagyok az anyja és ...
-Jah. Aki annak idején a fiát választotta a lánya helyett!
-Honnan tudsz róla?

-Mr. McCall meg kért, hogy adjak napi jelentést a lányáról. Én igent mondtam neki, és ő meg készségesen el mondta, hogy annak idején választás elé állított és te gondolkodás nélkül Scott-ot választottad.
-Ez igaz?
-Te mióta vagy ébren?
-Az nem fontos, de amit mondtál az annál inkább.
-Ne haragudj, de ...
-Tudod milyen volt anya nélkül felnőni?
  Tudod milyen volt az anyák napja?
  Tudod milyen volt mikor minden reggel az osztálytársaimat az anyukájuk hozta suliba, majd vitte haza, vagy mikor betegek az anyjuk gyógyítgatta őket? És nekem nem volt ilyenem! Éppen ezért nem Theonak kell elmennie hanem neked!

Miután pár dolgot a fejéhez vágtam felállt mellőlem könnyes szemeivel rám nézett, majd elhagyta a szobát.
-Jól vagy?
-Jól leszek csak adj egy kis időt.
-Rendben, de ha valami van csak szólj. Most viszont pihenj egy kicsit.
-Nem szeretnék. Inkább meg akarom tudni, hogy mi vagyok és valahogy vele együtt élni.
-De azt tudnod kell, hogy mi itt vagyunk és ránk mindig számíthatsz. Ha nem is igaz mindenkire akkor is tudnod kell, hogy itt vagyok veled.
-Köszönöm!
-De most tényleg pihenj egy kicsit, hisz ez az egész fárasztó volt.
-Rendben de maradj itt.
-Maradok, hisz hova is mehetnék?
-Nem úgy! Feküdj ide mellém.
-És te úgy gondolod, hogy elférünk?
-Igen!

Pár másodperc alatt elhelyezkedtünk s a szokásos módon aludtunk. Ha az már szokásosnak számít ha ez a harmadik alkalom, hogy így alszunk el. Ez az egy tökéletes ebben a napban.
Miért van az, hogy ez a mai nap csak veszekedésből áll?
Arra ébredtem fel, hogy Scott és Theo vitatkoznak.
-Nem fogom hagyni, hogy meg bántsd akár egy szóval is. Nem érdekel,hogy a bátyja vagy.
-Nem értem miért játszod el, hogy fontos a húgom, de ha megtudom, hogy csak kihasználod akkor megöllek.
-Nem érted, hogy miért fontos nekem? Akkor légy szíves gondolkozzál.
-Nekem el árulhatnád!

Szóltam közbe. Amire mind ketten felém kapták fejüket.
-Szia! Hogy érzed magad?
-Érdekesen! Hisz a mai nap ahányszor felkeltem annyiszor veszekedtek körülöttem. Egyedül csak a reggelem volt nyugis.
-És kinél vagy most?
-Egyik barátomnál!
-Sejthettem volna, el kell költöznöd! Nem hagyom, hogy egy gyilkossal lakj egy fedél alatt.
-Nem értelek!
-Óh, szóval nem meséltél neki?
-Nem volt rá alkalmam és majd én elmondom neki.
-Mond el most!

-Fejezzétek már be! Majd elmondja ha úgy érzi jónak! Én értem, hogy meg akarsz védeni a csalódástól. De attól senkit sem lehet. Ez alól én sem vagyok kivétel. Mindenkinek vannak jó és rossz pillanatai. S az nem igazi kapcsolat amelyben nincs veszekedés.
Páróra múlva újra Theo-nál voltam. Vagyis az új otthonomban. Leültem a kanapéra, mert úgy éreztem magam mint aki lefutotta a maratont.
-Ha aludni szeretnél akkor ne itt.
-Nem szeretnék aludni, csak fáradtnak érzem magam.
-A mai nap után, nem csodálkozom.
-Elég érdekes volt, hogy az egész napom abból állt, hogy elájultam majd mikor felébredtem akkor mindenki veszekedett körülöttem.
-Igaz. De én el szeretném mondani az életem azon részét ami még most is tart.
-Biztos?
-Igen, teljesen.
-Akkor meg hallgatlak. És ígérem bármíly borzalmas is, nem fogok sikítva elmenekülni.
-Ajánlom is! Hát akkor...
Körül belül 9 éves lehettem, mikor...

Ui.: További jó éjszakát!

Tragikus igazságWhere stories live. Discover now