-Még kicsi koromban tanították nekem. Anyának volt egy barátja, aki orosz volt. Igazából lényegében negyedvérű vagyok. Anyám félvér volt.-rántottam vállat.

Nem tudom, mikor aludtunk el, de reggel arra ébredtem, hogy majd' kiégeti a szemem a Nap. Morgásba és forgolódásba kezdtem, amit  előszeretettel viszonzott.

-Amy, ne mocorogj már, mert le fogunk esni az ágyról.-motyogta morcosan. Abbahagytam a ficánkolást és lassan felültem.

-Mennyi az idő?-fogtam a fejem.

-Honnan tudjam?-kérdezte morcosan a mögöttem fekvő, mivel én kiültem az ágy szélére.-Szerintem olyan nyolc körül lehet, ahogy az eget elnézem.-hallottam, hogy ő is felül. Lassan átkarolta a derekamat és óvatosan magához húzott, majd egy puszit nyomott a fülem mögé.-Amúgy jó reggelt.-morogta a fülembe.

-Neked is.-mosolyodtam el halványan. Elengedett, majd felállt és elindult valamerre.-Mindjárt jövök.-mondta és eltűnt a fürdőszoba ajtaja mögött.

Kopogtak az ajtón, majd az megnyílt és Zaina kukucskált be rajta.

-Betörök!-jött be.-Ash?

-Wc-n.-mondtam tömören, majd ásítottam egyet.

-Hallottam, hogy volt egy kis balhé az éjjel. Jobban vagy?-kérdezte együttérzően. Lassan bólintottam. Ekkor jött ki a fürdőből a szőke fiú.

-Jó reggelt, Zaina.-köszönt nyugodtan.

-Nektek is.-mosolygott ránk, mert közben Ash leült mellém.-Nos, akkor én most megvizsgállak titeket, utána megyek,mert vége a műszakomnak.-csapta össze a tenyerét.

A vizsgálat gyorsan meg volt, a kötéscsere is, majd a nővérke elköszönt tőlünk és ment is.

-Nézd mit találtam a szekrényemben, amikor visszamentem!-mutattam a két palki kártyát, amikor beléptem Ash szobájába, miután visszatettem a számba a kis karikát.

-Oh, remek, legalább nem unatkozunk.-vigyorgott rám ördögien.

Ash már harmadjára vert meg pókerban, mikor benyitott egy nővér.

-Kérem, Golzine kisasszony, fáradjon ki. Meg kell vizsgálnom a fiatalembert.-mosolygott angyalian a nő. Felfordult tőle a gyomrom, de rossz előérzetem is támadt.

-Nem kell kimennie. Maradj.-nézett rám a fiú a második mondatnál.

-Azt mondtam, hogy ki kell mennie!-mondta egyre idegesebben a nővér. Hirtelen előkapott két tűt és minden tétovázás nélkül belénk döfte. Reagálni se volt időnk, már le is szedált.

Hatalmas fejfájással ébredtem. Ugyanabban a kórteremben voltam, mint ahol nyakon szúrtak, de Ash nem volt ott. Kétségbeesetten kezdtem keresni az egész épületben, de nem találtam sehol.

-Dino!-ütöttem a mellettem lévő falba dühömben, ahogy realizáltam, hogy az apám elvitte a fiút. Azonnal lementem a recepcióra.-Kérem a telefont!-mondtam ingerülten a nőnek, aki ott volt. Az ijedten nyomta a kezembe a vezetékes telefont, én pedig tárcsáztam Alexet.

-Halló, itt Garza.-szólt bele a telefonba.

-Alex! Azonnal gyere a Bellevue kórházba, de azonnal!-szinte kiabáltam. Egy pár másodpercig csend volt a vonal másik végén.

-Máris megyek.-jelentette ki, majd megszakadt a hívás.

-Köszönöm.-tettem vissza a helyére a készüléket, majd visszamentem a szobámba és átöltöztem. Éppen kimentem a nagykapun, mikor egy kocsi csikorogva lefékezett előttem.

-Gyere, nagylány!-szólt ki belőle a fiú, én pedig odaszaladva beültem mellé.-Hol van Ash?!

-Dino elvitte!-mondtam idegesen.-Irány a lakás! Add a telefonod! Kellenek a többiek is.-tartottam a kezem, a mobil pedig pár másodperc múlva feloldva landolt a kezemben.-Köszi. Indulás!-jelentettem ki, ő pedig tövig nyomta a gázt. Bekapcsoltam a rádiót, miközben írtam a többieknek. Mindenki azonnal válaszolt. Ekkor figyeltem fel, mit mond a rádiós hölgy.

-...tája, Ash Lynx ma az életét vesztette a Bellevue kórházban, miután tegnap megküzdött egy riválisával, Frederick Arthurral és annak társával, Tyler Morrissal, a korzikai maffiavezér kitagadott lányával, Amy Golzinével az oldalán. Az ütközet után mindkettőjüket kórházba kellett szállítani, a lány hollétéről semm...-kikapcsoltam a masinát.

-Nem halt meg. Elrabolták.-válaszoltam a mellettem ülő fiú fel nem tett kérdésére.

-Tudom.-hallottam a hangján, hogy vigyorog, pedig nem néztem rá.

-Ki fogjuk szabadítani. Minden áron.-tartottam a bal kezemet egy oldalas öklözésre, Alex pedig kezét levéve a sebváltóról koccintotta ökle oldalát az enyémnek.

-Minden áron.-ismételte meg utolsó mondatomat.

Utcakölykök (Banana fish - Ash Lynx ff.)Where stories live. Discover now