Mindenki fél valamitől.. ~befejezett~

S2. 06.

Sokan nem kedvelik az igazságot, mert mocskos, gusztustalan, udvariatlan és bonyolult dolognak tartják.
A. K.

~Richie szemszöge~
-Bill! Ki kell innen jutnunk!-kiáltotta a fiúnak Léna. Én is támogattam a lányt, mivel a szörny egyre erősebb lett, mi pedig egyre gyengébbek. Valamit tennünk kell...
-De... de le k-k-kell győznünk!-dobott hozzá egy követ.
-Mégis hogyan?!-vágtam közbe.
Eközben a szél valahonnan fújt, és sötét volt, csak néha láttunk valamit. Négyen szerintem kurvára nincs esélyünk győzni egy ekkora entitás ellen.

Bill talált egy aprócska búvóhelyet, így egy rövid időre meg tudtuk beszélni a dolgokat.
-El kell vele hitetni ho-hogy nem félünk. Mindenki mondja el a legféltettebb titkát. Vagy hogy mitől fél. És hogy attól már nem.-adta ki a tervet Bill. A fiú nagyon elszántnak tűnt, még nem is dadogott. A szikla mögül egy kicsit kibámultam, és Pennywise akaratos mozdulatai lettek szemtanúi a tekintetemnek.
-Vesztesek gyertek elő! Hol a Stelluska?!-hívogatott minket.
-A kurva életbe! Biztos hogy megtalálja!-idegeskedett Eds.-Biztos.. és akkor az én hibám lesz. Az én hibám...-pánikolt be.
-Hé Eddie nyugodj meg.-fogtam meg a vállát.
-MÉGIS HOGY A FASZOMBA LENNÉK NYUGODT?! EGY KIBASZOTT... ÓRIÁSPÓK-BOHÓC KITUDJA MI AZ, ODAKINT VAN! ÉS MINKET AKAR!-lett teljesen feszült és csak a fejét fogta.
-H-hol va-van?!-kérdezte Bill Eddietől.-Hol van Stella?!
-Egy nagy kő mögött..-ült le a földre csalódottan.
-Mivan?!-akadt ki.-Sz-szerinted biztonságban l-lesz ott?! Eddie.. mé-mégis hogy go-gondoltad te e-e-ezt?!-hibáztatta a fiút.-Ha valami baja esik...-kezdte el volna fenyegetni, ám az eddig végig csendben tűrő lány indulatosan félbeszakította őket.
-Nem lehetne, hogy csinálunk is valamit?! Nem fogok életem végéig ebben a szaros házban,-vagy minek is hívjam ezt-helyen lenni! Stella számít ránk! Egyedül van.. odakint!-mutatott a hátunk mögé.-Szerintetek ezzel most mindent jóvá tesztek, hogy egymást okoljátok?! Mert szerintem kurvára nem!-higgadt le egy kicsit.-És most mindenki, ismétlem mindenki, kitolja oda a seggét, és legyőzzük ezt a faszom bohócot, mégha valakinek az életébe kerül is.-fejezte be a lány a mondandóját. Hárman a fiúkkal egymásra néztünk döbbenten.
-Igaza v-van. Me-menjünk.-csatlakozott Bill Lénához.

-Jól vagy Eds?!-térdeltem le a fiúhoz.
-Azthiszem..-nézett mélyen a szemembe.
-Jólvan, gyere.-segítettem fel.
Mindenki izzadt és feszült volt. Tudtuk, hogy mi vár ott kint, mégis mindenki nagyon eltökélt volt. Főleg Léna. Bizonyítani akart talán, nem is tudom. A vizes ruha, ami fogalmam sincs, hogy mitől vizes, úgy tapadt ránk, mintha a bányatóból ugrottunk volna ki. A homlokunkról ömlött a veríték, nem csak a fáradtság miatt, hanem a rajtunk uralkodó nyomás miatt is. Mindannyian megakartuk védeni a másikat bármi áron. Össze kell tartanunk, vagy valaki meghal. Komolyan.
-Készen álltok?-pillantott mindenkire Léna.-Eddie?-bámult rá kicsit félve. A fiú látszolagosan be volt fosva.
-Persze..-gondolkodott el a válaszon.-Csak nem akarom.. nem akarom, hogy akárki is meghaljon.-csuklott el a hangja a végére.
-I-ilyenre ne i-i-is go-gondolj, Eddie.-ölelte át oldalról Bill.
-Szóval mindenki elmondja a legféltettebb titkát?-nyeltem nagyot.
-Igen. Miért tudsz jobbat?
A fejem hevesen megráztam, majd kifújtam a levegőt.
-Mi a fenéért van ilyen csend?-szólalt meg Eddie, amikor nekünk is feltűnt. Talán visszavonult volna?
-Lehet megunt és itt hagyott minket. Javaslom én is, hogy húzzuk el a csíkot.-nyavajogtam, mire Léna szúrós szemekkel nézett rám.
-Hát.. nézzük meg.-javasolta a lány, majd mindenki elindult. Kicsit hezitáltam, de rájöttem hogy így is kevesen vagyunk, nem rontok a helyze-
-Mi a...-esett ki Bill kezéből a zseblámpa, ezzel megszakítva a saját gondolataimat. Léna azonnal a szájához kapta a kezét, mert...

~Stanley szemszöge~
-Ha minden jól megy, holnap hazamehetsz.-tájékoztatott az orvos.-Ja igen, és ha úgy érzed jól vagy, nyugodtan kimehetsz a szabad levegőre, esetleg sétálhatsz a folyosón is, ahogy neked jó.-mutatott egy biztató mosolyt, ami itt nem megszokott. Hova lett az én hőn szeretett orvosom, aki a monoton hangjával dédelgetett?
Na mindegy, mindenesetre erőt vettem magamon, és úgy döntöttem kimegyek. Egy kis friss oxigén talán nem árt, úgyis elég elcseszett ez a hely.
Vettem egy nagy levegőt, majd erőteljesen kifújtam. A nővér szerint ez jót tesz, hát akkor legyen így. Inkább csinálom azt, amit mondanak, akkor talán előbb el tudok menni innen.
Kiléptem az ajtón, majd a hatalmas folyosón kezdtem el járni. A sok fekvés megtette a hatását. És amikor készen álltam, a körülbelül száz fokos lépcsőhöz baktattam, majd egyenként vettem fokokat.