Mindenki fél valamitől.. ~befejezett~

Part 1-A költözés

1988.augusztus utolsó hete.

-Stella drágám, mindent elpakoltál?-kiáltott fel az emeletre anya
-Ömm.. igen persze- kiabáltam vissza.
-Akkor 5 perc és indulunk. Szólj a húgodnak is!
Anya kérésére elindultam a húgom szobája felé, és bekopogtam.
-El, kész vagy?-kérdeztem
-Igen persze, segítenél?-nézett rám bociszemekkel.
-Segítek-mosolyogtam rá, és megfogtam pár dobozt.
-Száljatok csak be a kocsiba, apa már bent ül.-szólt anya kedvesen.

Elindultam az autóhoz, és helyet foglaltam a hátsó ülés jobb oldalán, tehát az anyós ülés mögött.
-Izgulsz?-kérdezte apa a csendet megtörve
-Kicsit-színleltem a mosolygást. Nagyon nem szerettem volna itthagyni ezt a várost. Derry elég messze van, itt kell hagynom a barátaimat, az iskolát, amit bár nem sajnálok, de akkor is hiányozni fog. De a legjobban az emlékek. Hisz én kb. 3 éves lehettem mikor ideköltöztünk. Rá 1 évre megszületett a húgom. Az emlékek felidéződtek bennem, és egy apró könnycsepp hagyta el a szemem.
-Ne félj kicsim, minden rendben lesz. Találsz új barátokat, hidd el jó lesz.-zökkentett ki a gondolataimból anya mosolyogva, miközben ráeszméltem, hogy a húgom is már mellettem ül, apa pedig már be is indította a kocsit. Hát elérkezett. Elindultunk.

Jut eszembe, be sem mutatkoztam. Stella Clark vagyok, 13 éves. Van egy testvérem, Elizabeth Clark, ő 9 éves. Anyukám Jessica Williams, apum Oliver Clark. Hobbim a festés.. mindenem a művészet. A húgom mostanában tánc szakkörre jár, és szerintem nagyon aranyosan csinálja. Anyukám egy irodában, apukám pedig egy autószerelő műhelyben dolgozik.

Az út lassan telt. Unalmas volt ez a 6 órás út. Zenét hallgattam, azzal tereltem el cikázó gondolataim az otthagyott lakásunkról. Bele kéne törődnöm, hogy nincs többé...
-Mikor érünk már odaaa?-nyafogott El.
-Ami azt illeti-kezdett bele apa.-Itt is vagyunk. Parkolt le egy nagy fehér ház előtt. Emeletes volt, ami nagyon tetszett, és kísértetiesen hasonlított az előző házunkra.

Odamentem a csomagtartóhoz, hogy kivegyem a nagy lila bőröndöm. Olyan nehéz volt hogy alig tudtam megemelni.

-Hát mi a szar van ebbe, hogy olyan nehéz?-motyogtam magam előtt.
-Hagyd csak, segítek-hallottam egy kedves lány hangját mögöttem.
-Óh, köszi, de igazán nem kell. Boldogulok egyedül is.-mosolyogtam zavartan, és ráncigálni kezdtem a bőrönd fülét.
-Hát nem úgy veszem észre.-nevetett-Beverly Marsh, de szólíts csak Bev-nek-nyújtotta oda a kezét.
-Stella Clark-mutatkoztam be énis.
-Fogjuk meg ketten, úgy talán betudjuk vinni a lakásba-ajánlotta fel.
Bólintottam egy aprót, és együtt sikeresen becipeltük a csomagomat.
-Jónapot, Beverly Marsh vagyok.-mutazkozott be a szüleimnek
-Áh, nagyon örülök! Jessica vagyok, ő pedig a férjem Oliver. Stellat már gondolom ismered. Ő pedig a kisebb lányom, Elizabeth-mutatott a húgomra.
-Szia Beverly, jössz velem játszani?-kérdezte csillogó szemekkel El
-Hát persze-ezzel kimentek az udvarra.

Megkerestem a szobámat ami az emeleten van, balra a második ajtó. Haha, itt a pokol.
Tágas szoba volt. Egy nagy ágy volt benne, három tükrös szekrénnyel. Az ágy mellett volt egy ablak ami az udvarra néz, így tökéletesen láttam a két lányt.

Jó volt nézni, hogy El mennyire jól érzi magát. Bev nagyon kedves lánynak látszik, szerintem jó barátnők lennénk.