Youth [S.M. ff] +18

11. fejezet

- Még. - teszem hozzá dühtől fűtve, mire bólint. - Mi a dolgom? 

Kérdésem felesleges volt, hiszen már tudtam a választ. Bármit is mondott volna Jane, én akkor is indultam volna.

Jane lemondóan sóhajt.

- Ezért hívott a parancsnok. Azt mondta valamelyikőnknek vissza kéne mennie, és likvidálnia kell a terrorita szervezet vezetőjét. Hivatalosan mi vagyunk a világ két legjobb mesterlövésze, de mindketten tudjuk, hogy kettőnk közül te vagy a tapasztaltabb és benned ég a bosszúvágy. Bennem nem. Én csak a munkámat végzem, próbálom érzelemmentesen csinálni. - megvonja a vállát. - Te viszont minden érzelmedet beleviszed egy-egy akcióba ami néha hátrány, de... Most pont egy ilyen emberre lenne szükségünk, és nálad jobbat nem tudnék keresni. 

Egy darabig még ízlelgetem Jane szavait, de minnél tovább tart a csend, annál jobban felforr a vérem, és lángolok a bosszúvágytól. Inkább megtöröm a köztünk beállt csendet.

- Értem... Mikor kell indulnom? 

A lány együttérzően rám mosolyog.

- A jegyed a reptéren vár, egy óra múlva indul a géped. A parancsnok azt monda hogy semmit sem kell vinned. Ami szükséges, megkapod ha oda értél. Jensen már lent vár rád a parkolóban, szóval bármikor indulhattok. - bólintok, ő pedig kedvesen a vállamra helyezi egyik mancsát, majd az ajtó felé pillant. - Shawn miatt ne aggódj, vigyázok rá. A következő fellépése úgyis csak két hét múlva lesz, szóval simán végzel az üggyel. Addig meg remélhetőleg nem próbálják meg kinyírni. - kuncog, de ezt én egyáltalán nem találom viccesnek. Pár másodpercig csak fapofával bámulok rá, aztán hirtelen felindulásból előhúzok egy zsepit a zsebemből, ráfirkálok egy rövid üzenetet, majd a lány kezébe nyomom.

- Ezt add oda neki. - közlöm, majd sarkon fordulok és köszönés nélkül a parkolóba sietek...

°°°

Augusztus 19. Vasárnap, 4:30 

A parancsnok irodájában ücsörögve dobolok a térdemen, miközben alaposabban szemügyre veszem a kis helyiséget. A falat kitüntetések, elismerések és különböző rangi fokozatok papírjának tömkelege borítja, míg az ajtóval szembe lévő sötétzöld falon egy hatalmas világ térkép helyezkedik el, amin filctollal rajzolt illetve tűvel és fonállal összekötöt pontok vannak. A szoba közepén lévő hatalmas fémasztal szinte üres, de tudom hogy a fiókokban ezernyi papír és adat van. 

Más lassan tíz perce ülök itt, mikor végre kivágódik az ajtó, én pedig azonnal felpattanok, és vigyázzba vágom magam. 

Az idős férfi hűvösen bólint egyet, majd magabiztos léptekkel a széke felé indul.

- Pihenj, katona. - szólal meg végül, mire kifújom az eddig bent tartott levegőt, aztán a parancsnokra nézek. - Foglaljon helyet. - mutat a vele szemben lévő székre, én pedig engedelmesen leülök. 

Hosszú, kínos csend áll be közénk, amit én nem törhetek meg, ugyanis rangban bőven alatta vagyok. Már 3 éve együtt dolgozunk, mégsem alakult még ki az a bizalom kettőnk közt, amire szükségünk lenne egy felhőtlen társalgáshoz, de úgy érzem, erre nem is fog sor kerülni. Az öreg elég zárkózott és gyanakvó de azt hiszem ez érthető, hiszen évtizedek óta a szakmában van.