𝙻𝚘𝚗𝚎𝚕𝚒𝚗𝚎𝚜𝚜 ||𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌|| 𝚋𝚎𝚏𝚎𝚓𝚎𝚣𝚎𝚝𝚝✓

|🆃🆆🅴🅽🆃🆈-🅽🅸🅽🅴|

×3 évvel később×
×Charles szemszöge×

Megőrültél?

Hatalmas taps és üvöltés kíséretében a dobogóra ugrottam, az öröm végigszáguldott testemen. Szinte még hallom fülemben az autók hangját, a hatalmas tapsviharokat, amikor elsüvítek a közönség mellett. Az életem részévé vált évekkel ezelőtt ez az egész, és soha, semmiért sem cserélném le ezt az érzést. Mellettem a második helyen Lando, míg harmadik helyen Seb foglalt helyet. Landoval az évek alatt tökéletes kapcsolatom lett, ha a formula 1-en belül kéne mondani barátságokat, a miénk biztos szerepelne a felsorolásban. Az meg már csak mellékes, hogy lassan napi szinten szívatjuk egymást, legyen az a média előtt, vagy csak baráti körben. Mi így mutatjuk ki egymás iránt a szeretetünket. Danielről meg inkább nem is beszélek, imádom azt a srácot. Vigyorogva néztem le Landora, aki mosolyogva nézett vissza rám.

Lewis 2020-ban visszavonult, jelenleg is tisztázatlan okokból, de megszerezte hetedik világbajnoki címét, ezzel ugyan annyija van, mint Michaelnek. A következő két évben én voltam a középpontban; mind a kétszer az enyém volt a világbajnoki cím. Mercedes mind a két versenyzőjét elvesztette, hiszen Lewis visszavonulását követően Valtteri is visszavonult.

A családom hihetetlenül büszke rám, de Arthur sem marad ki a mókából, hiszen már a formula 2-ben van. Több baleset is történt az évek alatt, de még egyetlen halálos áldozata sem volt egyiknek sem szerencsére.

Apropó baleset. Aurore után egyetlen egy barátnőm sem volt. Habár lehetett volna, és sokan ezt vártak tőlem, nem tudtam másra úgy nézni, mint Rorera. Aurore azon a napon kómába esett, és már 3 éve kómában van. Az orvosok le akarják majd kapcsolni őt a gépekről, ezzel megakarják fosztani őt az utolsó esélyétől, de amíg pénzt adok nekik addig semmit se tesznek vele. Így szól a megállapodásunk. Aurore a Monacói kórházban van, s jelen pillanatban épp itt tartózkodik az összes formula 1-es pilóta.

Hatalmas félelmem az, hogy fel is kel, de hatalmas sokként éri majd az hogy anyukája elhunyt. Ugyanakkor volt szívrohama, mint amikor a repülőbaleset is volt, az orvosok szerint pedig ez nem véletlen. Azóta sem tudtam meg, mit szeretett volna elmondani személyesen, és attól félek nem is lesz rá lehetősége. Amilyen kevés időt töltöttünk egymással olyan gyorsan szerettem belé, és ez az érzés az évek alatt sem változott.

Kiderült az is, hogy Lando gyerekkorából ismerte Auroret, csak elköltöztek Landoék és azóta sem találkoztak. Meglepő, igaz? Mikor megtudta a média, hogy Aurorert repülőbaleset érte, így két héten belül két személyt is elvesztettem végig ezen csámcsogtak, mígnem Lando füléig is eljutott a hír. Ismerős volt neki Aurore neve, így kíváncsi volt arra, hogyan nézett ki. Mikor meglátta, lesokkolódott, hiszen ő volt az. Néha beszokott velem jönni hozzá, és ezt hálásan köszönöm neki.

Nos, Camilleról, Jules volt barátnőjéről azóta sincs semmi hír, de úgy érzem jobb is ez így. Anyával kibékültünk, bár még mindig bennem él az, hogy titkolózott előttem,előttünk.

Arthur és Charlotte összejöttek, bár eléggé hullámvölgyön futó kapcsolatuk van. Már az is nehezen jött össze, hogy összejöjjenek, de az még nehezebb, hogy ne szakítsanak. Charlotte néha egész fura tud lenni, míg Arthur hamar lesz féltékeny, így nem fura, ha a nagy semmin is összekapnak.

A lány, aki megmentette Roret hatalmas árat fizetett azért, hiszen annyira megégett a lába a tűzben, hogy azt le kellett amputálni, annyira súlyos volt. Viszont szerinte ez csak arra emlékezteti, hogy ő ebbe nem halt bele, sőt még egy ember életét is megmentette. Ritkán, de ő is be szokott járni Aurorehoz.

Nos, Aurore családja eléggé meglepett hiszen nem azzal a nagy rendszerességgel, de látogatják őt.

-Gratulálok Charles - nyújtott kezet egy férfi, hatalmas vigyor kíséretében elfogadtam azt. Odaadta a díjat, amit boldogan felmutattam, közben végig Rorera gondoltam. Tudom, hogy tovább kellene lépnem, de egyszerűen nem megy. Nem tudok. Lando furán nézett rám, tudta mire gondolok, mégsem szólt semmit, és emiatt köszönettel tartozok felé.

Az ünneplés után viszont Lando mégis megszólított, összehúzott szemöldökkel néztem hátra

-Igen? - kérdeztem tőle, lassan elém lépett

-Elmegyünk Rorehoz? Az orvosok azt mondták életjeleket mutatott. Akár heteken belül felkelhet - nézett rám reménykedve, szinte üvölteni tudtam a boldogságtól, mégis visszafogtam magam

-Hányszor játszották el velünk ezt, Lando? Kezdem feladni a reményt. Nem szeretnék a nagy semmiért reménykedni, ez csak felemészt belülről - hunytam be egy másodpercre szememet, hirtelen egy ütést éreztem arcomon - Ezt miért kaptam? - kérdeztem idegesen Landot

-Megőrültél?! Feladnád? Komolyan ennyibe hagynád, pont akkor mikor jeleket mutatott a világ felé?! - üvöltött velem. Szörnyen éreztem magam, hiszen Lando még sosem kiabált így, és tudtam hogy jogosan csinálja

-Nem, nem őrültem meg de hányszor mondták már azt hogy fel fog kelni? Mégis már 3 éve kómában van! Szerinted ennyi idő után mennyi az esélye hogy felébred?! Már rég leakarták volna kapcsolni a gépekről, és ezt csak azért nem csinálják meg mert fizetek nekik! - kiabáltam neki vissza kikelve magamból

-Hogy mit akartak csinálni? - kérdezte, hatalmasakat pislogott - Mindegy, jössz vagy sem? - terelte a témát

-Megyek, de úgy érzem egyre kevesebb esély van rá, hogy felébredjen - sütöttem le szememet

-Hidd el, fel fog kelni. Erős lányként él az emlékemben. Ennyi nem fogja leteríteni, igaz? - kérdezte halkan

-Igaz. Már csak rajta múlik; Marad, vagy végleg elmegy. Ha elég erős, azt választja hogy marad. Márpedig ő erős - mosolyodtam el halványan, majd Landoval közösen elindultunk a kórház felé.

2019 október 26