|🆃🆆🅴🅽🆃🆈-🆂🅸🆇|

3K 158 6
                                    

×A Belga Nagydíj×

Meghalt


-Charles, készen vagy már? - kiabáltam neki, miközben magassarkúm húztam fel

-Egy pillanat, még felnézek az instagramra! - szólt vissza a mellettem lévő szobából, hatalmasat sóhajtva a falnak támaszkodtam.

Nos, mint ahogy Charlesnak megígértem most itt vagyok vele, és épp arra várok, hogy először mutatkozzak vele a pályán. Charlesnak nem vallottam be, de nagyon izgulok, és félek, hogy a rajongói nem fognak szeretni, esetleg túl csúnyának találnak majd hozzá

-Ha elkésünk az nem az én hibám lesz - szóltam vissza neki.Hirtelen hatalmas csattanást hallottam, kíváncsian kaptam fel fejem - Charles? - nem válaszolt, ezért elvetettem magam a faltól - Történt valami? - álltam meg a szoba ajtaja előtt, Charles viszont még mindig nem felelt semmit. Vállat vonva kinyitottam az ajtót, ami bent fogadott egy pillanatra megállította szívemet. Charles összegörnyedve ült az ágy szélén telefonja pedig 2 méterrel arrébb fejjel lefelé feküdt a padlón - Charles, mi a baj? - szaladtam oda hozzá, majd letérdeltem elé, kezét kezembe vettem, szabad kezemmel végigsimítottam arcán - Hé, Charles - néztem rá fájdalmasan - Ha nem mondod el mi a baj nem tudok segíteni

-Tonio.. Tonio balesetet szenvedett - préselte ki ajkai közül nehezen

Nem válaszoltam neki semmit, csak csendben mellé ültem, majd átöleltem őt. Teste a múltkorihoz hasonlóan remegett, nem akartam elengedni őt, sejtettem hogy Tonio fontos személy lehet Charlesnak. Chalres erősen szorított magához, ő sem akart elengedni,könnyei folyamatosan áztatták el blúzomat, habár abban a pillanatban az érdekelt a legkevésbé

-Felhívnád Tonio anyukáját? Úgy érzem nehezen tudnék vele beszélni - kérdezte, hangja megtört volt. Bólintottam egyet, majd a földön heverő telefonhoz lépkedtem

-Hogy van benne? - néztem fel a telefonból

-Tonio anyukája - felelte, miután megtörölte szemeit. Felhívtam, pár másodperccel később egy kedves, női hang szólalt bele a telefonba

-Szia Charles - ahogy gondoltam, a nő hangja szintén megtört volt

-Ő, csókolom - köszöntem - Én Charlesnak a barátnője vagyok. Charles megkért, hogy hívjam fel önt - pillantottam szemem sarkából az említett személyre, aki épp felállt az ágyról

-Tudnád adni őt? - kérte halkan, bólintottam egyet, habár tudtam hogy nem látja

-Persze, egy pillanat - vettem el fülemtől a telefont, majd a mögöttem álló Charles kezébe tettem azt, biztatóan néztem rá, kezünket összekulcsoltam, hogy érezze, vele vagyok. Charles kihangosította a telefont, száját beszédre nyitotta, de képtelen volt rá, csak tátogott.

-Sajnálom asszonyom, de Charles nem tud beszélni. Próbálta, de nem sikerült neki - pillantottam rá - Viszont most hallja önt..

-Sajnálom, hogy nem személyesen mondom el, de Tonio már.. már - itt a nő hangosan elsírta magát, az én szemeimbe is könnyek gyűltek - m-meghalt - mondta ki nagy nehezen ezt az egy szót

-Én..én sajnálom, hogy nem voltam ott... vigyáznom kellett volna rá, hiszen megígértem neked -nézett ki az ablakon - S-sajnálom Nathalie - keze egyre erősebben szorította enyémet, könnyei patakként folytak szeméből. Charles visszaadta kezembe telefonját, majd szinte tehetetlenül visszadőlt az ágyra. Egy gyors részvét nyilvánítás után letettem a telefont, majd Charleshez sétáltam, teljesen magán kívül volt, csak bámult ki fejéből, miközben könnye folyamatosan folyt. Ledőltem mellé, majd átöleltem hatalmas testét.

Nem tudom ki Tonio még most sem, de éreztem, hogy Charles, és mások életében is fontos személy lehetett, hogyha Charles a netről tudta meg, hogy meghalt. Nem ismertem őt, mégis mellkasom szúrt, szinte űrt hagyott szívemben.

-Miért mindig én szenvedek? - szólalt meg rekedtes hanggal percekkel később

-Mindig a legjobb embereket érik a legnagyobb csapások - hunytam be fájdalmasan szememet, ami utána rögtön ki is pattant, hála a csörgő telefonomnak - Bocsi Charles, de ezt fel kell vennem -pillantottam bocsánatkérően rá, mikor megláttam a telefonomon az "Apa" feliratot

-Nyugodtan - felelte érzelemmentesen

-Szia apa - köszöntem bele mikor felvettem

-Aurore, nem tudom hol vagy, de haza kell jönnöd. Azonnal. - jelentette ki köszönés nélkül

-Mégis miért tenném? - kérdeztem összehúzott szemmel, tekintetem az összetört Chalresra emelve

-Anyukád kórházban van, Aurore


2019 október 12

𝙻𝚘𝚗𝚎𝚕𝚒𝚗𝚎𝚜𝚜 ||𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌|| 𝚋𝚎𝚏𝚎𝚓𝚎𝚣𝚎𝚝𝚝✓Where stories live. Discover now