|🆂🅴🆅🅴🅽|

4.1K 186 12
                                    

ÉJT NÁJN TEN ÍLEVÖN TVELV
Sry, ezt muszáj volt xD
Igen igen, heó heó, ez az én rajzom, mielőtt kérdeznétek xd

Szabadulás

-Úristen - oldalra kaptuk tekintetünket, ahol Charlottetot láttuk, aki megdermedve nézett minket, kezében tálca volt, amin a rendelt italok, és sütik voltak.

-Jól vagy? - pattant fel Manon, kezét a dermedt lányra rakta. Charlotte csak engem nézett, keze remegett.

-Azonnal szabadulj meg tőle - Charlotte lerakta a tálcát az asztalra, majd leült egy székre, amit idehúzott. Manon pislogott párat, majd visszaült helyére

-Miért? - kérdeztem kíváncsian.

-Mert a végére majd uralni fog. Nem hagy neked semmilyen menekülési utat. Mindenáron birtokolni akar majd - megszorította kezem, miközben tekintetét le sem vette rólam

-De.. Te honnan tudod mindezt? - Manonra néztem, aki csak felvonta szemöldökét, majd megrázta fejét

-Onnan, hogy tapasztaltam - sokkolódva néztem rá.

-Mi történt? - Manon udvariasan tette fel a kérdést, miközben ő is kíváncsian nézte Charlotteot

-Volt egyszer egy fiúm, minden tökéletes volt. Ám egy nap, bedurvult.. Megvert, annyira, hogy kórházban kötöttem ki. Hogy miért? Csak mert az egyik iskolás barátommal voltam, és azt hitte megcsalom. Charlest szerencsére nem bántotta, de.. Nem is ez a lényeg.. Azt gondoltam, hogy megbánta, amit tett, bocsánatot is kért.. Egy héttel később folytatódott minden. - hangja semmi érzelmet nem mutatott, csodálkozva néztük őt - Egy idő után elegem lett. Feljelentettem. Most éppen ott ül a börtönben, és eszi a penészes kajáját. Valószínűleg - lágyan megütögette a kezemet, majd felállt, végigvezette rajtam tekintetét - Még ma tegyél valamit, kislány. Sok fájdalmon vagy túl, és leszel is, de fényes jövő áll előtted. Viszont, ezért tenned is kell valamit - ezzel elsétált. Hatalmasakat pislogva néztem utána aztán pedig Manonra

-Ez mi volt? - kérdezte tátott szájjal, miközben egy süti szeletet emelt a szájába

Megforgattam szemeimet reakciójára, majd vállat vontam - Ilyenkor is csak a kajára gondolsz? - elnevette magát, majd bólogatni kezdett

-Persze, hisz ismersz, a kaja az első - ette tovább a torta szeletet. Elgondolkozva néztem a latte macchiatomat, és a tortámat

-Tessék, ezt is megeheted. Elment az étvágyam - toltam oda hozzá az édességet, mire kétkedően nézett rám

-De így is sovány vagy. Mintha nem ennél ele.. Óóh - letette a villát, majd visszatolta elém a sütit - Ugye nem, Rore?

Ismét lejjebb csúsztam a széken, kezeimet összefontam magam előtt

- Azt szépen meg fogod enni. Addig nem megyünk, amíg azt meg nem eszed.

-De mondtam, hogy nincs étvágyam - toltam vissza elé

-Nem érdekel - tolta vissza hozzám megint

-Jólvan, megeszem - néztem rá durcásan, majd lassan nekiálltam enni. Fejemben mindig csak azt az egy mondatot hajtogattam : Még ma tegyél valamit

×~§~×

-Segítsek valamiben? - Manon az ágyon ült, nézte, ahogy a ruháimat,és egyéb holmimat pakolászom. Becipzároztam az utolsó bőröndöt is, majd felálltam a padlóról

-Segítesz kicipelni? - mutattam a bőröndre. Bólintott egyet, majd felkapta, és elkezdte kihúzni.

Hátranéztem, utoljára, majd levettem a közös képet, amin Matheoval együtt vagyunk. Összegyűrtem, majd kidobtam az asztal melletti kukába. Követtem Manont a másik bőrönddel, és táskával. Hallottam, ahogy a bejárati ajtó hangosan becsapódik, mire kiegyenesedtem

-Hol vagy, Aurore? - Matheo hangja átszelte a házat, Manonra néztem

-Itt vagyok, a szobám előtt - kiabáltam. Dübörgő léptekkel itt termett, dühös tekintettel nézte kezünkben a bőröndöket

-Ez még mit keres itt? Miért van a kezetekben bőrönd, és táska? Mire véljem ezt? - megtévesztésként, a hangja lágy volt, összeszorítottam ökleimet

-Elviszem innen Auroret - Manon hangja kemény volt, Matheo összehúzta szemöldökét

-Aurore sehova se megy. Itt marad

-Elmegyek Matheo. És nem állíthatsz meg - eltökélten feljebb emeltem fejem - És most, ha megbocsátasz - elsétáltam mellette, mire elkapta kezem

-Azt mondtam, nem mész sehová - szorította meg említett testrészem

-Én meg azt, hogy igen - rántottam ki szorírásából kezem, majd gyors léptekkel a bejárati ajtó felé mentem. Manon követett, vigyora, ahogy közelebb kerültünk az ajtóhoz, szélesebb lett

-Ezt nem úszod meg ilyen könnyen, Aurore! Tőlem sosem szabadulsz! Mindig figyelni foglak! - Matheo utoljára visszakiabált, fenyegetőzésétől kirázott a hideg, remélhetőleg végleg megszabadultam tőle. Én, kis naiv.

2019, augusztus 18

𝙻𝚘𝚗𝚎𝚕𝚒𝚗𝚎𝚜𝚜 ||𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌|| 𝚋𝚎𝚏𝚎𝚓𝚎𝚣𝚎𝚝𝚝✓Where stories live. Discover now