|🆂🅸🆇🆃🅴🅴🅽|

3.5K 166 19
                                    

A rész közben ajánlom a Horváth Tamás : Őszinte vallomás zenét!

Évekkel ezelőtt
×Charles szemszöge×

A teremben hangos beszélgetések hallatszódtak, amiből szinte semmit sem lehetett hallani, mellettem Martin ült, és nagyban beszélgettünk. Szinte már megszokottá vált a rajtam lévő fekete cucc, hiszen ha kényszerítenék se húznék fel más színű ruhát.

-Megcsináltad a kémia házit? - Martin kikerekedett szemekkel nézett rám kérdésem hallatán

-Volt házi kémiából? - elnevettem magam, majd bólintottam egyet

-Volt, csak akkor adta fel, mikor mindenki pakolászni kezdett - Mrs.Pérrin az a tipikus tanár, akit minden diák gyűlöl, még az osztály strébere is, és ez az érzés kölcsönös, ő is utal minket.

-Mindegy, nem érdekel. Hátha kijön az egyes, legalább ezzel is idegesítem - forgatta meg szemét

-Jo ötlet, az idő is legalább megy közben - ördögien egymásra néztünk, de ezt megszakította az osztályfőnökünk

-Sziasztok, Charles hol van? - körbenézett a teremben, kezem felnyújtottam a levegőbe

-Itt vagyok, tanárnő - Mrs.Girard tekintete rám tapadt, szinte sütött szeméből a bánat

-Gyere ki, beszélnünk kell - mutatott maga mögé, majd kiment a terem elé

-Vajon mit akarhat? - Martin nézte, ahogy felállok a székből, éreztem, hogy a többiek a tekintetüket rajtam legeltetik

-Nem tudom, bár remélem semmi sincs, elég komor volt - gondoltam vissza az osztályfőnök arcára

Mikor kint voltam a teremből, a tanárnő felém fordult, nagy levegőt vett

-Charles, elég rosszul fog érinteni de.. - Mrs.Girard abbahagyta mondandóját, összehúzott szemöldökkel néztem rá

-Mire szeretnél kitérni, Mrs.Girard? Mi fog rosszul érinteni?

Megdörzsölte arcát, szinte láttam rajta, hogy nem meri elmondani nekem

-Jules - a keresztapukám neve hallatán a szívem hatalmasat dobbant - Jules meghalt, Charles. Ki vagy kérve a suliból, a családod többi tagja már ott van a kórházban.

Fülem sípolni kezdett, éreztem, ahogy a levegő megakad a tüdőmben, majd ott is marad. Tekintetem elhomályosult, szinte semmit se láttam a könnyeimtől, amik előjöttek szememből, majd eláztatták arcom minden pontját, majd a pólómat. Szinte hallottam, ahogy egy darab kiszakad a szívemből, mintha Jules azt magával vinné. Hogy tudjam, hogy ő egyszer létezett. Hogy örökké az emlékeimben maradjon. Kitépte szívem egy darabját, ami ellen semmit se tudok tenni. Jules. Jules meghalt. Jules itt hagyott engem. Minket. Nem, ez nem igaz!

-Mrs.Girard, mondja, hogy ez nem igaz! - ültem le a mögöttem lévő padra, idegesen beletúrtam hajamba

-Mondanám, Charles. Ezer örömmel mondanám, de nem mondhatom. Nem hazudhatok - hangja megremegett - A kedvenc diákom volt Jules, teljesen megértem, amit most érzel, de nem borulhatsz szét, Charles. Erősnek kell maradnod. Mutasd magad erősnek a többiek előtt, Jules előtt. Jules se szeretné, ha miatta sírnál, igaz? Jules erős volt, ezidáig kitartott, de feladta a küzdelmet, és ezt mindnyájunknak el kell fogadnunk. Így legalább már nem szenved - Mrs.Girard a mondandója végén elsírta magát

Leforogtak a közös emlékeink a szemem előtt. Amikor először játszottunk autós játékkal. Amikor először nyertem gokart versenyt, és az első, aki gratulált, Jules volt. Amikor ballagtam nyolcadikban, Jules ott volt. Mindig ott volt velem. Ha szomorú, ha boldog voltam, ő ott volt.

Vajon mi van most vele? Vajon boldog fennt? Mit gondolhat most? Mi van, ha szomorú? Ha most éppen lát? Látja, hogy szétestem miatta? Hogy sírok miatta? Hogy a suli kellős közepén elsírtam magam, és a kedvenc tanára vigasztal éppen?

Milyen lesz a holnapi nap? Az első teljes nap, amit úgy kell eltölteni, hogy Jules halott. Bennünk volt a tudat, hogy túléli, és egy nap magunkhoz szoríthatjuk, majd kikiálthatjuk a világnak, hogy igen, Jules erős volt, és félébredt! Habár ebben reménykedtünk, tudtuk, hogy ez nem fog bekövetkezni. Mégis reménykedtünk.

-Na mi van Charles, csak nem sírsz? - Matheo hangja mellőlem jött, éreztem, ahogy ideges leszek

-Matheo, ha kérhetem, most menjen innen. Meghalt a keresztapja, most fogja vissza magát - Mrs.Girard kemény szavait Matheonak intézte, de nem ment el

-És ilyenkor mit kéne mondani? Részvétem? Minek, hogyha mindenki tudta, hogy ez lesz?

Hirtelen felindulásból felálltam, majd kezem ökölbe szorítva megütöttem, hallottam, ahogy az orra hatalmasat reccsen.

2019, szeptember 12

Remélem sikerült érzelgősre írni a részt, sok dolgot szívből írtam, hisz ezek a kérdések egyszer az én fejemben is lejátszódtak..
Nah, véleményeket várom kommentbe! ^^

𝙻𝚘𝚗𝚎𝚕𝚒𝚗𝚎𝚜𝚜 ||𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌|| 𝚋𝚎𝚏𝚎𝚓𝚎𝚣𝚎𝚝𝚝✓Kde žijí příběhy. Začni objevovat