𝙻𝚘𝚗𝚎𝚕𝚒𝚗𝚎𝚜𝚜 ||𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌|| 𝚋𝚎𝚏𝚎𝚓𝚎𝚣𝚎𝚝𝚝✓

|🅴🅻🅴🆅🅴🅽|

Remélem tetszik a kép! 🤣❤️

~4 nappal később~

Nagy

Hatalmas sóhajjal léptem be a nappaliba, ahol Manon szomorú feje fogadott. Hátradőlve ült a kanapén, karja össze volt fonva maga előtt, a komoly összhatást elvette az a viccesen lekonyuló szája, amitől alig bírtam visszafogni a nevetést.

-Ne nevess! Tudod milyen szomorú, hogy máris elmész? Csak négy napja találkoztunk! - hitetlenkedve felpattant a kanapéról, szinte láttam körülötte a lángokat, ami kitörni készült belőle

-És mindezt egy olyan fiú miatt, akit csak nem is ismerek

Manon ezt az egy mondatot vagy 100 alkalommal elmondta, már a kislábujjam is fújta ezt a szöveget.

-Pontosan! Engem évek óta ismersz, vele pedig csak kétszer találkoztál - csupán egy lépés volt köztünk, dobbantott egyet lábával

-De nem szeretnék a terhedre lenni, tudod jól - megigazítottam a táskát a hátamon, nagy súlya már nyomta vállaimat

-De ígérd meg, hogy gyakran fogsz hívni - felmutatta mutató ujját, bólintottam egyet

-Bolond lennék, ha nem hívnálak, Muffin - ördögi mosoly kerekedett arcomra, Manon pedig szúrós szemekkel illetett meg

-Hé, ne hívj Muffinnak! Tudod, hogy utálom! - durcás tekintetet vágott, mire elnevettem magam

-Nem tilthatod meg, Muffin

-Jó, tudod mit? Inkább ne hívj - arca grimaszba turzolt, száját elhúzta.

-Te mondtad, nem én - felemeltem kezemet - Aztán ha meggondolod magad, tudod a számom úgyis

-Csak vicceltem, hívj ám csak, különben megkereslek, és visszahozlak - fenyegetőzött

-Úgyse mered - néztem rá összehúzott szemekkel, mire bólogatni kezdett

-Te csak azt hiszed - nevette el magát

Kopogást hallottunk a bejárati ajtó felől, mire Manon felsóhajtott, és az egyik bőröndöt maga után húzva elindult arra. Követtem, mire odaértem, Manon már kinyitotta az ajtót, és épp Charlessal beszélgetett

-Hány éves vagy?

-21 - Charles furán nézett Manonra, aki rögtön egy másik kérdéssel rohamozta

-Egyedül élsz?

-Charlotte, hagyd már levegőt venni - mindketten felém kapták tekintetüket, Manon bociszemekkel, míg Charles hálás tekintettel vizslatott

-Nem is csináltam semmit se - úgy nézett rám, mintha igaza lenne

-Mindent összepakoltál? - Charles elém lépett, kivette kezemből a bőröndöt, kifelé indult. Manonnal egymásra néztünk, majd mi is kimentünk. Manon küszködött egy kicsit a bőrönddel, de kijutottunk mi is a kocsi elé. Charles berakta a bőröndöket hátra, majd a táskámat is, ami eddig a hátamon volt.

-Hiányozni fogsz, te rajzmester! - Manon szeme könnyesedni kezdett, mire magamhoz öleltem

-Te is, Muffin - erősebben szorított magához, szinte már kiszorította belőlem a levegőt