44. - Mélypont

1.9K 159 88
                                    

Teltek az órák, teltek a percek. Egészen addig, míg este tizenegy óra nem lett. Miután Kirishimaval kiadunk mindent magunkból, megittunk egy teát, és próbáltunk normálisan beszélni erről az egészről. Nehéz volt mind a kettőnknek. Nem mondom, hogy nem, mert akkor hazudnék. Mivel anya szokásosan nem lesz itthon az este folyamán, megkérdezte Kirishimat, hogy had maradjak itt. A szülei nem ellenezték, viszont ők semmiről sem tudtak. Abban a tudatban éltek, hogy minden rendben van az életükben. Hogy semmi gond nincs, és csak egy átlagos napot élünk, és csak itt alszom, a legjobb barátomnál. Pedig ez nem így van. Nagyon nem.  Mivel régebben sokat voltam itt, voltak itt ruháim, így ez nem jelentett problémát. Viszont kicsit kellemetlenül éreztem magam, mivel már tudtam, hogy Kirishimanak milyen érzései vannak irántam.

  - Ha szeretnéd, alszok a kanapén - huppant le a matracra, mely az ágya mellé lett terítve. 

  - Nem kell. Jó így - ültem le az ágyra törökülésbe, és a kislámpát néztem, melynek fényei még égtek - Jobb így. Legalább nem fogom magam egyedül érezni. 

  - Nem vagy éhes? Esetleg szomjas? - halmozott el kérdésekkel, miközben a pólója szélét piszkálta.

Egy kék rövidnadrág, valamint egy piros póló volt rajta. Eközben rajtam egy fekete rövidnadrág, egy ugyanilyen színű pólóval. Mivel alapból kényelmetlenül éreztem magam pizsamában, ezért a melltartómat a póló alá vettem. 

  - Nem, köszönöm. Anyukád rendesen adott enni, és inni - néztem rá zavartan miközben egy mosolyt próbáltam meg magamra erőltetni.

  - Biztos? - kúszott közelebb, majd rátámaszkodott a kezeivel az ágyára, melyen én voltam jelenleg. Fejét kezeire helyezte, és úgy fürkészett.

  - Biztos - bólintottam - Hogy őszinte legyek, most másra van szükségem - nyeltem aprót.

  - Bakugo? - kérdezte halkan. 

  - Nem. Nagyon nem - ráztam meg a fejem. 

  - Akkor? - döntötte kicsit oldalra a fejét - Nézzünk mesét? Amőbázzunk? Esetleg meséljek valamit? - sorolta fel a dolgokat.

  - Nem...Nem merem elmondani. Én nem szeretnélek hülyíteni, viszont annyira gyenge vagyok lelkileg, hogy szükségem van valakire. Bakugonak igaza volt. Lehet...Lehet, hogy tényleg több van itt, mint aminek mi láttuk, Kirishima - suttogtam magam elé fájóan.

  - Ezt, hogy érted? - pislogott nagyokat - Katsuki okkal lett volna féltékeny?

  - Mi van akkor, ha úgy kerültünk közel a másikhoz, hogy nem is tudtunk róla és egy külső szemlélő pedig látta? Mi van akkor, ha igaza van? Utálom magamat, amiért ezt tettem. Édes istenem - temettem az arcomat a tenyerembe - Összetörtem Katsukit...

  - Hé...Próbálj meg nem rá gondolni, kérlek. Mit szerettél volna?

  - Nem merem elmondani...

  - Hm? Miért babygirl? - kérdezte kedvesen, miközben mosolya ott volt az arcán, ebben a nehéz helyzetben is.

  - Egy kurvának fogsz nézni - szóltam halkan, majd leoltottam a villanyt hirtelen.

Amilyen gyorsan csak tudtam, az ágyba bújtam, a takaró alá. Hátat fordítottam neki, hogy még véletlenül se keljen a szemébe néznem. 

  - Miért néznélek annak? - ült fel rendesen a vörös hajú fiú, miközben kezeivel már nem támaszkodott az ágyon.

  - Mert tényleg az vagyok.

  - Ne idegelj... - szólt zavartan - Miért lennél az, [Név]?

  - Nem akarom, hogy azt hidd, hogy csak játszadozom veled... - suttogtam ki magamból a szavakat.

Szeress, hogy veszíts |Bakugo × Reader - Befejezett|Where stories live. Discover now