43. - Soha már

1.9K 160 131
                                    


Mielőtt ezt a részt elolvasnátok, lenne hozzátok egy kérdésem.
Mit gondoltok rólam? Jöhet hideg, jöhet meleg, senkin se fogok megsértődni. Csak kíváncsi vagyok <3

______


Te mit tennél, ha ez történne veled? Minden kihullik a lábad alól és úgy érzed, nincs menekvés. Elnyert a feneketlen gödör. Nincs más, csak a sötét táj, valamint a mellkast szorító, égető, és szúró érzés. Nem tudom, hogy miképp döntöttem így, de abban a pillanatban úgy éreztem, hogy az a helyes. Hogy mindent megszakítok azzal a fiúval, aki egykor sokat jelentett nekem. Sőt még most is.
  Ahogy próbáltam könnyeimet lenyelni, közben egyenletesen is venni a levegőt, a mellkasom majd' kiszakadt, a benne gyülemlő fájdalomtól. Fájt, hogy Katsukit elveszítettem. Fájt, hogy veszekedtünk. Fájt, hogy csúnyán beszéltünk a másikkal, holott tudom, hogy egyikünk se gondolta komolyan, és nem akart így beszélni. Mégis megtörtént, és ezzel nem lehet már tenni semmit. Az égadta világon semmit.
Ahogy lábaimmal megálltam, a következő állomásomnál, rosszul éreztem magam. Egyre rosszabbul. Nem csak az előbbi dolog miatt, de azért is, amiért most idejöttem. Ahhoz a személyhez, aki rettentően sokat jelent nekem.  Ujjaimmal bekopogtam, de annyira remegtem, hogy féltem, a bent lévő illető nem fogja meghallani. Azonban nem így lett. Az ajtó pillanatok alatt kinyílott, így szembe találtam magam vele.
  Egy dögnek éreztem magamat, amiért eljöttem hozzá, annak ellenére, hogy ekkora veszekedés volt és Katsuki is így ki volt akadva.

  - [Név]? - ejtette ki ajkai között a nevemet. 

Könnyeimtől alig láttam az előttem álló embert, mégis tudtam pontosan, hogy kivel állok szemben. 

  - Mi...Történt? - kérdezte remegő hangon.

A szívem kalapált a mellkasomban, míg a szemeim fájtak a könnyektől, melyek záporesőként potyogtak belőlem. A mellkasom szúrt, nagyon erősen. A fájdalom kiakart belőle törni, minél hamarabb.

  - Fáj. .Irtózatosan fáj - nyögtem ki remegő, számomra ismeretlen hangon a szavakat. 

  - Hé... - remegett meg az előttem álló hangja, majd ezt követően elém lépett. Aggódó tekintette nézett le rám - Mi a baj?

  - Sza...Szakítottunk Katsukival - tört ki belőlem még ennél is jobban a zokogás, melytől lábaim megremegtek. 

Kirishima ekkor óvatosan megfogta a kezemet, majd amilyen gyorsa csak tudott, beinvitált magához a házba. Beérve egyből a kanapéra ültetett, miközben én szememet próbáltam törölni, hátha ettől abbamaradnak a könnyeim. De nem. Nem így lett. Rettenetesen fájt ez az egész. Mardosott belülről, és nem akart elengedni.

  - Vegyél mély levegőt. Rosszul ne legyél - beszélt hozzám halkan.

  - Ne...nem megy...Ki...Kiri... - akadozott meg a hangom, ahogy beszélni próbáltam.

  - Ha nem megy, akkor ne beszélj. Ha olyan állapotban leszel, akkor elmondod, hogy pontosan mi történt - beszélt aggódva és kézfejemet kezdte el simogatni, hogy megnyugodjak.

  - Csúnyán beszéltünk egymással - mondtam el egy levegővel.

  - [Név], nem kell ha nem akarod...

  - Kiabáltunk egymással... - zokogtam keservesen.

  - Hé...

  - És szakítottam vele... - szóltam, miközben a levegő bennem maradt - Gyűlölöm magam, gyűlölöm a hibáimat, gyűlölöm ezt az egészet! - kiabáltam magammal keservesen. 

Szeress, hogy veszíts |Bakugo × Reader - Befejezett|Where stories live. Discover now