2. - Az első nap

7.1K 511 207
                                    

Az óra végeztével a csengő megszólalt, ezzel jelezve, hogy végre szabadok vagyunk. A táskámat a hátamra kaptam, és összeszedtem az összes holmimat, majd egyenest a szőke fiú felé néztem. A nap utolsó óráját tudtam magam után. Az első óra előtt történt, hogy egy fogadás keretén belül, az egyik osztálytársammal kerültem össze. De nem veszítek, legalábbis nem szeretnék. Soha nem álltam olyasmódon Katsukihoz, és nem hiszem, hogy ezután fogok. Végig fogom csinálni, és úgy fogok viselkedni vele, mintha tényleg kapcsolatban lennénk.
  A gondolataim után, észbe kaptam, és addigra már csak én, valamint a szőke fiú voltunk a teremben. Ahogy a nap sugarai megvilágították az arcát, mely tiszta volt. Nem voltak rajta az idegesség okozta ráncok. Egyszerűen csak gyönyörű volt.

  - Jössz? - vágta oda hozzám, szokásos stílusával, melytől teljesen odaveszett az idilli hangulat.

  - Megyek - sóhajtottam aprót, majd mellé léptem, s felnéztem rá.

  - Mi az?

  - Semmi - ráztam meg a fejemet, majd elindultam kifelé a teremből.

A fekete kabátom a kezemben volt, hisz ha nem lett volna, akkor rendesen megfagytam volna. Decemberbe léptünk, pár napja. A tél hónapjába.

  - Chh... - hallottam meg a hangját, ahogy mellém lépett, s egyből el is kapta a kezemet, ujjainkat összekulcsolva ezzel a cselekedetével.

Teljesen meglepett a tette, így csak nagyra nyílt szemekkel tudtam őt nézni. Sose volt még ilyen élményben, illetve pillanatban részem, így éléggé váratlanul ért.

  - Mi az? - dörmögte - Mostantól "egy pár" vagyunk, szóval...Ezt kell csinálni - szorította meg a kezemet, ujjaimmal együtt.

Pír lepte el az arcomat, egészen addig, míg így voltunk. Sose éreztem még ilyet, és teljesen ismeretlen volt az érzés.
  A suliból kiérve, megpillantottam a hófedte udvart, amit gyönyörű volt. Szerettem a téli napokat és a telet is. Egyszerűen gyönyörű volt az egész.
  Kint, elengedtem a meleg kezét, majd a táskámat levéve a hátamról, felvettem meleg, fekete kabátomat. Ahogy ez megvolt, ismét a hátamon volt a táska. Sokkalta jobban és kényelmesebben éreztem magamat a kabátom miatt. Miután ezzel megvoltam, visszapillantottam a vörös szemű fiúra, aki végig nézte, amit csinálok.

  - Mehetünk? - tettem fel akérdésemet, majd kezét óvatosan, mégis félve fogtam meg.

  - Mit fosol? Nem öllek meg - szólt gúnyos mosoly keretében, majd elindult velem.

Keze valóban roppant meleg volt, ezzel valamiért megnyugtatott. Nem hittem volna, hogy egyszer az ő kezét fogva fogok hazamenni, egy hideg, péntek délután.

  - Fázol? - szorította meg, a hideg kezemet.

  - Nem. Jó ez így - hazudtam neki. Persze, hogy fáztam, és ezt nehezen tudtam tagandi is, hiszen jéghidegek voltak a kezeim, az övéhez képest. 

  - Egek... - sóhajtott fel rekedtes hangján, majd elvette a kezét.

Zsebe mélyére nyúlt, majd egy fekete kesztyű párt emelt ki belőle. Hanyagul felém tartotta, s várta, hogy mit lépek. Először csak pislogtam rá párat, aztán egy apró mosoly jelent meg az ajkaimon, végül elvettem tőle. A meleg anyagot a kezemre húztam, és szinte azonnal átjárta a kezemet a melegség.

  - Ne szokj hozzá - jelentette ki a szőke, majd ismét megfogta a kezem - Hazamész?

  - Hová máshova mennék? - vontam fel az egyik szemöldökömet.

  - Egy szimpla kérdés volt - hagyta el a száját a sóhaj - Szóval?

  - Hazamegyek, és nem csinálok semmit.

  - Azt nem kérdeztem, hogy mit csinálsz... - vágta oda hozzám.

  - Jó, te kérdezted először, hogy hazamegyek-e! - rántottam el tőle a kezemet, majd csúnyán néztem rá - Sőt, mi több! Egyből haza is megyek, ugyanis nem vagyok hajlandó, a te társaságodban lenni!

  - Oi! Szóval így állunk? Hát képzeld, én sem akarok a te társaságodban lenni! - vonta össze szemöldökét.

Egy pillanatig átsuhant az agyamon, hogy biztos jó ötlet-e ezt az egészet csinálni. Sokszor döntésképtelen voltam és most se tudtam, hogy mi is a jó döntés.

  - Na mi van? - villantotta meg gúnyos mosolyát - Lehervadt a mosoly az arcodról?

  -  Ha nem a nyílt utcán lennénk, akkor szívesen bokán küldenélek - motyogtam az orrom alatt.

  - Chh...Léptem - fordított nekem hátat.

  - Végre, tiszta lesz a levegő, hogy nem leszel itt.

  - Majd írok - nyögte ki, majd köszönés nélkül elindult hazafelé.

Az eszem megáll. Még neki áll feljebb. Mindegy is. Nem fogom magam ezen stresszelni, hisz már megszoktam, hogy ilyen. Mégis, ennek ellenére, hogy kicsit felbosszantott, nem tudtam megállni, hogy halványan ne mosolyogjak. De igazából nehéz lesz ezt megszokni, hiszen még csak most kezdődött. Hisz ez még csak az első nap. Ki tudja, mi lesz még...

Szeress, hogy veszíts |Bakugo × Reader - Befejezett|Where stories live. Discover now