Érdekességek a történetről, megírási körülmények

81 9 20
                                    

Nos, szokásosan jelentkezem ezzel a résszel, mint az eddigi könyveimben, szóval nem is húznám a szót.

1.Mióta írom a sztorit?

Nos, aki már olvasta más könyvemet, és ismer valamilyen szinten, az tudja, hogy én már jóval előre elkezdek valamit írni, mielőtt még publikálnám. Ez nagy részben azért is van, mert nem szeretek késni a hetente érkező új résszel, más részt azért, mert sokszor nem vagyok biztos abban, hogy jól írtam e meg valamit. Itt a helyesírási hibákra, a pontatlan vagy hanyag fogalmazásra kell gondolni.

A sztorit magát még valamikor tavaly karácsonykor kezdtem el(igen, jó régen), viszont mivel akkoriban volt egy másik sztorim is, inkább koncentráltam arra, aztán meg el is tűnt az ihletem és jah... Kellett egy kis idő, hogy ismét neki álljak az írásnak. Ez szerintem helyenként látszik is a sztoriban, hisz míg az első részek jók, vagy legalább is elfogadhatóak, addig a középső réteg nem lett a legjobb, ami valaha írtam, a végén pedig ismét feljöttem; legalább is, szerintem.

2.Miért télen játszódik a történet?

Mielőtt még bárki azt gondolná, hogy azért, mert karácsonykor kezdtem írni, nem. A legtöbb történetem ebben az évszakban játszódik, mert egyszerűen imádom ezt az évszakot. Nem tudom, hogy ki, hogy van vele, de én nem szeretem a nyarat és a nagy meleget. Sokkal jobban szeretem, ha télen vagy ősz végén már hordhatom a nagy pulcsijaimat és a vastag kabátomat. Szeretem benne a meghittséget és bár régen nem volt fehér karácsonyunk(amit nagyon sajnálok), de még így is meg van a maga hangulata.

3.Jongin karaktere

Akármilyen furcsán vagy esetleg beképzelten hangzik, de Jongin karakterét magamról mintáztam. Általában a fő karaktereket a történeteimben, szeretem valódi, általam ismert személyekről mintázni, hiszen így lesznek igazán "élők". Most valahogy Jongin karakterénél magamra esett a választás és bár a karakter nem 100%-ban illik az én habitusomhoz, de az alapkövek mindenképp az én személyiségemből származnak.

4.Extra fejezet

Terveztem, hogy írok egy extra fejezetet, hisz imádom megírni a mellékszereplők történetét is. Így valahogy, úgy tényleg kiteljesedik a történetet. Ennél a sztorinál egy, csak Yifanról szóló részt terveztem, viszont közel sem vagyok biztos abban, hogy ez a rész valaha megíródik. Azt vettem észre, hogy néha rettenetesen rágörcsölök arra, hogy nincs időm írni, pedig az adott héten publikánom kéne a még nem megírt, újabb részt. És jah... nem túl könnyű a 11.-dik, én pedig stresszes vagyok, mégha nem vagyok az a "agyon tanulom magam" típus.

5.Sehun karaktere

Sehunt is egy élő, lélegző személyről mintáztam, viszont... Nem, nem fogom elárulni, hogy kiről. XD Csak nem akarom megsérteni a személyiségi jogait.

6.Elfelejtettem a végkimenetelt

Bevallom, volt egy pont, mikor rohadtul nem tudtam, hogy mit is akartam pontosan kezdeni a sztorival. Bár azt mindig is úgy terveztem, hogy ez nem lesz egy hosszú valami, attól még képes voltam egy ilyen fontos dolgot elfelejteni. De örülök, hisz szerintem sikerült egy jó befejezést megírni, legalább is szerintem.

7.Miért pont Sekai?

Hát mert ez az OTP párosom. Olyan nagyon sekais vagyok, hogy rengeteg dologban ezt látom és bár tudom, hogy a shippek csak a fejünkben léteznek(emiatt nem is szoktam átlépni azt a bizonyos határt), de én szeretem és nagyon sajnálom, hogy ilyen kevés sekai sztori van. Véleményem szerint, ha így mennek tovább a dolgok, a wattpadon megtalálható sekai ficik nagy része az én kezeim közül fog kikerülni, mert hát... igen, vannak még terveim, nem is egy.

8.Mennyire vagyok elégedett a sztorival?

Nos, most be is lehet támadni vagy egyet lehet velem érteni fejben, de én nem vagyok a legelégedetebb a sztorival. Nem azt mondom, hogy rossz lett, de alkottam már jobbat is. A történet nem lett a legegyedibb, ráadásul helyenként iszonyat értelmetlen a fogalmazás, amit hiába próbáltam orvosolni, nem ment. De ettől függetlenül nem lett ez szerintem egy olyan rossz fici.

9.Leírások

Gondolom páratok észrevette, hogy sok leírást írok a történetbe. Ez azért van, mert öreg könyvmoly lévén, mindig is szerettem a tájleírásokat és az egyébb, gyönyörködtető dolgokat. Főként emiatt próbálkoztam ezzel én is. Nem tudom, hogy mennyire lettek ezen részek jók, de remélem, hogy nektek kellően "szemet" kápráztatóak lettek.

By.:Honeybabbe

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Sep 29, 2019 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Téves érzelem - Sekai f.f.Where stories live. Discover now