Téves érzelem - Sekai f.f.

2.rész

Jongin napjai nehezen teltek Sehunnál, pedig az idősebb nagyon is jól bánt vele és mindent megadott neki, de Jongin félt Sehuntól. Sokszor megesett a napokban, hogy a fiatalabb szinte mozdulni sem tudott, annyira erős fájdalmai voltak, még sem engedte - egyszer sem - Sehunnak, hogy hozzáérjen és segítsen neki a mozgásban. Igazság szerint, Jongin szinte mindig tartotta a két méter távolságot.

Sehunnak nem volt nagy háza, de nem egy lepukkant környéken volt, mint Jonginéké és nem is nézett ki ramatyul. Kifejezetten modern ház volt egy kicsi hálóval, egy, a konyhával összevont nappalival és egy lyuk nagyságú fürdővel. Bár ha jobban belegondolunk, felesleges is lenne egy Sehun féle agglegénynek egy nagy ház. Főleg, hogy szinte egész nap dolgozott, szóval nem is sűrűn járt otthon. Amióta viszont Jongint "magához vette" inkább otthon munkálkodott. Könyvelő volt, megtehette, és ráadásul vigyázni akart Jonginra. Nagyon féltette a kisebbet, főleg amiatt, hogy hamar rájött arra, mi is történthetett a másikkal, azon az estén. Már a legelső nap elmentek orvoshoz, de Jongin a lázon és megfázáson kívül nem mondott semmi mást, holott a fenekét sem ártott volna megvizsgáltatni, de végül Sehun úgy volt vele, hogy majd a gyógyszertárban kér rá valamit. Látta Jonginon, hogy nagyon kényes számára a téma, ezért nem erőltetett ezzel kapcsolatban semmit, kivéve a krémet, amit hozott rá.

Jongin hálás volt Sehunnak, de megszólalni sem bírt mellette, ezért fogalma sem volt, hogy hogyan hálája meg neki ezt a sok dolgot. Aztán még kínos is lett köztük a viszony. Sehun a legelső nap közölte a kisebbel, hogy csak egy hálószoba van és majd egy ágyban kell aludniuk, mire Jongin fejvesztve menekült volna el abból a házból. Mikor az idősebb látta Jongin zavarát, akkor azt találta ki, hogy ő majd alszik kint a kanapén és csak Jonginé az ágy, de a kisebbnek ez sem tetszett.

Jongin most is mélyen aludt a kanapén - ez lett a vége az ágy dolognak -, feje szinte ki sem látszott a takaró alól, míg Sehun a garnitúrával szemben lévő fotelban ült, laptopjával az ölében és a könyveléseken dolgozott. Néha felpillantott a képernyőről és végig mérte Jongin békésen alvó lényét. Az idősebb nagyon csalódott volt amiatt, hogy a kisebb mindenféle közeledést elutasított. Sehun szeretett volna jóban lenni Jonginnal, ez viszont igen csak nehéz feladatnak számított, de az idősebb úgy volt vele, hogy legalább nem lesz magányos és nem csak az unalmas munkájának fog élni.

Jongin mocorogni kezdett. Egyik oldaláról a másikra fordult és gyorsabban kezdte venni a levegőt. Arca fájdalmas grimaszba torzult, mit Sehun soha nem szeretett. Már kicsi kora óta ismerte Jongint, mindig is egy gyönyörű srác képe maradt meg benne róla, emiatt pedig nem bírta nézni, amikor a fiatalabbat bántotta valami, és kedves mimikái megváltoztak.

-Jongin... Jongin! - Sehun gyengéden fogta kezei közé a kisebb arcát, mi szinte lángolt a láztól.

-Nem akarom még egyszer... kérlek...

-Kai... csak én vagyok az, Sehun. - Jongin izmai elernyedtek, arca ismét békés lett, míg szemeit nyitogatni kezdte és amint felfogta, hogy hyungja milyen közelségben is van hozzá, egyből felpattant és pár lépést hátrált. Reszketett az egyre jobban felszökő láztól, de a félelme Sehun iránt nagyobb volt. - Kai, mi a baj? - Csak Sehun hívta így, senki más. Régebben, mikor Jongin még csak egy tizenegy éves kisfiú volt, Sehun akkoriban érettségizett. Ebben az időszakban találta ki neki az idősebb ezt a becenevet és azóta, többnyire mindig így hívta, ami melegséggel töltötte el Kai szívét. Emiatt pedig érthetetlen volt, hogy akkor Jongin miért is fél Sehuntól?

-Sss.se...see..semmi... - Csak ennyit volt képes mondani a kisebb. Sehun lemondóan sóhajtott egyet, majd, mikor a kanapén lévő takaróért nyúlt, hogy megigazítsa a fekhelyet, egy nagy vérfoltot fedezett fel a bútorra terített törülközőn. Az idősebb aggódóan nézett Jonginra, aki kínjában, egyik lábáról a másikra állt.