Téves érzelem - Sekai f.f.

10.rész

Talán a világ egyik legegyszerűbb dolga lett volna az, ha Sehun tiszteletben tartja Kai kérését és nem csinál semmit az ügyben, hagyja a fiatalabbat érvényesülni. Most mégis, ahogy Jongin békésen szundikált a biztonságot nyújtó karok között, Sehun bosszúvágyban forrongott, ahányszor csak a másikra nézett. Kimondhatatlanul haragudott Seunghyunra, hogy ezt tette az ő szeretett Jonginával. Úgy érezte, senkinek nincs még csak joga sem ahhoz, hogy akár ránézzen a fiatalabbra. Senki sem érhetett hozzá úgy, mint ő, mert Jongin csak is az övé volt. Csak is az enyém...

Sehunon urrá lett a birtoklás vágy, legszívesebben bezárta volna őt a házba, hogy mások még csak ne is lássák szép arcát és vékony testét. Akármennyire is hangzott ez őrülten, Sehun ezt akarta ezekben a pillanatokban tenni. Soha nem is szándékozott kiengedni a karjai közül a kisebbet. Vigyázni akart rá, úgy, mint még soha senki és az övének akarta érezni Jongin minden egyes porcikáját.

Ahogy egyre elborultabb és elborultabb gondolatok ötlöttek a fejébe, hirtelen kapva észbe, engedte is el ezeket az eszme futtatásokat. Könnyes szemekkel emelte tekintetét a fehér plafonra, elszégyellve magát azon, hogy mik is jártak nem rég a fejében. Nem birtokolhatta Kait, hiszen ő is egy élő, lélegző ember volt és nem egy tárgy. Nem olyan volt, mint egy lakás, ami papíron is az övé volt. Kait nem lehetett birtokolni, Sehunnak mégis megfordult a fejében, hogy a kisebb csak is az övé, pedig még csak azt sem mondhatta el róla, hogy Jongin a párja. Kai csak egy elveszett fiú volt, aki már nem félt olyan nagyon szeretett hyungjától, ezért nála is kereste a menedéket, amikor csak lehetett. Sehun elkeseredett, ahogy eszébe jutott a Yifan név, a fiatalabb szerelme. Legszívesebben versenyre hívta volna ki a másikat, de tudta, legalább is úgy gondolta; Jongin nem szereti őt úgy, mint Yifant, emiatt pedig muszáj lenne elengednie, még sem ment ez neki olyan könnyen. A szíve majd meghasadt, olyan nagyon fájt. Jól esett, de egyben fájt is neki a fiatalabb közelsége. Muszáj volt elterelnie a gondolatait egy másik irányba, hogy ne fájjon ennyire. Seunghyun...

Sehun kezei ökölbe szorultak, szinte látta maga előtt már régen is ismert szomszédját. Legszívesebben ebben a pillanatban átrohant volna hozzá és a sárga földig verte volna azt a pedofil állatot, aki még nála is jóvalta idősebb volt, nem hogy Kainál. Megölöm... Csak ezt járt Sehun fejében, pedig tisztán hangzottak még elméjében a fiatalabb, nem is olyan régen elejtett szavai. Jongin nem akarta, hogy hyungja bajba kerüljön és átmenjen Seunghyunhoz, mert féltette az idősebbet. Ha nincs Sehun, akkor soha többé nem lesz megnyugvás sem. A fiatalabb nem értette, hogy miért gondolja így, de jelenleg nem is nagyon agyalt rajta. Megkönnyebbülve bújt Sehunhoz, mély álomban járva és ami a legjobb volt számára, hogy ezekben a percekben egyáltalán nem gondolt semmi rosszra; teljesen el volt lazulva, a mellette befeszülten ülő Sehunnal ellentétben.

Az idősebb fél, óvatosan fejtette le magáról a vékony karokat, majd a nappaliba ment. Idegesen kezdett el körbe-körbe járkálni a kicsiny lakás, legnagyobb pontjában, miközben tervek ezrei pörögtek végig fejében, keresve egy olyan megoldást, ami még jó is lehet és ami miatt nem haragszik meg rá végleg Kai. Talán ez is volt a legfontosabb tényező. Kai... Sehun félt, hogy egy rossz tette miatt, örökre elveszíti a kisebbet, hogy nem fognak onnantól egész életükön át, még csak egymásra nézni, de még csak egy utcába kerülni sem. Nem akarok úgy élni, hogy ő nincs mellettem, de... Végül is... Nincs is úgy mellettem, mint ahogy kéne. Yifan a szerelme és nem én. Mit veszíthetek?

(...)

Jongin mosolyogva szedte össze a sulis cuccait a lakásban. Már kezdte egészen otthonosan érezni magát, így már bátrabban járt-kelt a kicsiny lakásban és nem csak egy sarokban húzta meg magát, míg Sehunnál volt. Az idősebb mosolyogva figyelte az iskolába készülődőt, de el is komorodott, ahogy eszébe jutott a terve, amit a fiatalabb távozása után akart végrehajtani. Elvesztem... Biztos, hogy megharagszik rám és vége...