Téves érzelem - Sekai f.f.

1.rész

A télies idő révén, mindenhol, minden házban ment a fűtés. Szöul utcáit ellepte a szmog, ezzel csípős, kaparós aromát adva a levegőnek. A városban járókelő vidékiek mind maszkot viseltek és sűrűn köhögtek a szennyezett oxigén miatt. A városiak már jobban bírták. Ők már lassan a fél életüket Korea fővárosában töltötték, szóval a levegő szennyezettség olyan természetes volt számukra, mint vidéken a fa és a fű.

Esett az eső. Vastag cseppekben ömlött az égből a liter számú víz. Az óra már este hét fele járt, sok diák most utazott haza az iskolából, többek már bőrig is áztak. Csapatokba verődve melegedtek egy metrón, egy villamoson vagy egy buszon. Önfeledten beszélgettek és viccelődtek egymással, olyan volt, mintha már ezer évet leéltek volna együtt. Hosszú volt a nap, mint mindegyik, még sem lehetett rajtuk fáradtságot látni. Inkább örültek annak, hogy végre, a nap végén, egy kicsit kiengedhetik a gőzt.

December elején nem sok ember járt gyalog sehova sem. Vagy a tömegközlekedéssel jutottak el a-tól b-be vagy autóval mentek mindenhova. Nem is kérdés, hogy miért. Hideg volt, rossz volt a levegő, ráadásul az égből szinte folytonosan hullott a víz kövér cseppekben. Senkinek nincs kedve ilyenkor a sétához folyamodni.

A járdák teljesen üresek lettek volna az év ezen szakaszában, de volt egy egész éves használójuk. Egy olyan ember, aki inkább megázott és elviselte a hideget, csak valahogy el tudjon élni testvérével abban az ütött-kopott bérházban, amiben a szülők hiánya miatt kellett lakniuk.

Jongin nem volt rossz gyerek. A suliban a tanárok is elkönyvelték magukban a fiúról a csendes zseni képet, ez pedig mindenkinél rendben volt. Jongin szerezte a jó jegyeket, valamint a magatartásával sem volt semmi kivetni való. Egész nap csendben volt, csak akkor szólalt meg, ha arra kérték és szinte teljesen el is tűnt a többiek között. A diákok sem zaklatták. Nem emeltek rá kezet sosem, és nem terrorizálták lelkileg, sokkal inkább... szerették. A legtöbb tanuló jó véleménnyel volt róla. Jongin kedves és szerény volt, és szívesen segített bárkinek, még a folyton morcos és ijesztő Yifannak is. Összességében Jongin egy felettébb tündéri srác volt kívül-belül, legalább is, első ránézésre. Mindenki azt hitte róla, hogy remek élete van. Nagyon közeli viszonyba volt a nővérével és abban is biztos volt mindenki, hogy a jó jegyei és kedves személyisége miatt a szüleivel sincsen gond. Ha tudnák, hogy mennyi keserűség is van Jongin életében...

A fiatal, tizennyolc éves fiú, lehajtott fejjel és látszólag szomorú testtartással csoszogott a bokáig érő pocsolyákban, mik a járdán lévő lyukakban találták helyüket. Könnyek csordultak végig arcán, de most egyáltalán nem zavarta őt a jelenlétük. Jongin szerette az esőt. Megnyugtatta a lelkét az egyenletes kopogás, ahogy talajt értek a víz cseppek és, hogy ilyenkor sosem látszottak a szeméből csordogáló könnyek. Mikor esténként, már sötétedés után hazafelé ment, mindig sírt.

Nyolc éve élt, nála hét évvel idősebb nővérével, szülők nélkül. Nyolc éve volt az a baleset, ami annyira megrázta, hogy azóta csak egy szürke kisegérként élt. Gyönyörű arca volt és jó testalkata - bár az évek alatti szomorúság miatt nagyon vékony lett - ezzel pedig simán fel is vághatott volna. Lányról lányra járhatott volna, bárkit megkaphatott volna, de túl sok volt a "volna". Jongin már nem látta a szépet semmiben, az pedig még inkább megnehezítette a lelkét, mikor megtudta, a nővére csak azért él még vele, hogy gondoskodhasson róla. JongSeo boldog volt párjával, Junmyeonnal és a srác egyből fel is ajánlotta, még Jonginnak is, hogy nővérével költözzenek hozzá, de Jongin nem az a fajta volt, aki elfogad ilyen ajánlatokat. Tudta ő magáról, hogy erős bűntudatot fog érezni, ha Junmyeonhoz költözne. Nem akarta kihasználni hyungját. Azt viszont mondta, hogy nővére menjen csak és éljen boldogan párjával, ő pedig majd el lesz valahogy. JongSeo viszont ebből nem engedett. Megmakacsolta magát és öccsével maradt, de ettől függetlenül, Junnieval még mindig boldog volt.