Téves érzelem - Sekai f.f.

3.rész

Jongin kelletlenül sétált végig a hosszú folyosón, miközben úgy érezte, diákok ezrei bámulják meg. A többiek aggódó tekintete szinte milliónyi lyukat égetett a fiú testébe, így annak a szégyentől egyre pirosabb árnyalatot vett fel arcán a bőre. Egyre gyorsabb tempóban kezdett el lépkedni terme felé, mit sem törődve a hátsója fájdalmáról. Gyorsan berohant a még üres osztályterembe és egy nagyobbat szusszantva sétált padjához, majd foglalt helyet abban. Könyökeivel megtámaszkodott a falapon és kezeibe temette arcát. Csak a gondolataiba akart mélyedni. Nem véletlenül jött egy órával hamarabb iskolába. Sehun közelsége már lassan megfojtotta abban a kicsi házban, szóval az, hogy ma már ismét jött suliba, szinte teljesen felszabadította, kivéve az aggódó szempárokat.

A terem ajtaja halkan felnyikordult, majd lépéseket lehetett hallani. Kai nem emelte fel fejét, hogy tekintetét a betévedőre vezesse, hanem inkább azt remélte, hogy az illető minél hamarabb távozik. De ez nem lett így. A két személyes pad felére le ült valaki, de Kai még mindig nem emelte fel a fejét. Abban reménykedett, hogy ez a valaki hamar megérti, most egyedüllétre van szüksége, viszont a másik nem akart mozdulni. Jongin lassan emelte a mellette ülőre a tekintetét, mire a szar is belé fagyott. Wu Yifan ült mellette, egy ijesztő mosollyal az arcán, Jonginnak pedig az fordult meg a fejében, hogy talán most lesz az első alkalom, hogy Yifan őt is jól lerendezi, de ismét helytelenül gondolkodott, ugyanis a magasabb átölelte. Nem erősen, és nem is testvérien, inkább ilyen baráti módon.

-Öhm...

-Tudom, hogy mi történt veled. Láttam. - Yifan szemeiben őszinte sajnálat tükröződött Jongin felé, aki alig bírta felfogni a szituációt.

-Ugye... ugye nem mondod el senkinek? - Yifan nem válaszolt, hanem egy erőszakos mozdulattal tapadt Jongin ajkaira, aki teljes mértékben lemerevedett. A magasabb egyszerűen nem akart leállni, de valamiért Kait sem vitte arra rá a lélek, hogy elhúzódjon.

Hirtelen valaki benyitott, mire a két fiú villám sebességgel húzódott el egymástól. Seohyun kissé furcsállva nézett a hátsó padban ülőkre, de mikor még többen kezdtek el beáramlani a terembe, inkább ő is ment a helyére.

Jongin még mindig sokkhatás alatt volt, meg sem bírt mozdulni, ez pedig a mellette ülő Yifan arcára egy elégedett mosolyt varázsolt. Kellett neki a kisebb, talán csak egy-két alkalomra, de kellett neki. Yifan kimérten állt fel és sétált Jongin mellé.

-Kéreckedj ki óráról és gyere a lenti szertárba. - Kéjesen suttogta Kai fülébe szavait, majd egy kacsintást intézve a kisebb felé, már el is tűnt. Jongin nem tudta, hogy mit tegyen. Bár a colos sosem bántotta, mégis tartott tőle, hogy ha nem teszi azt, amit mondott neki, akkor csúnyán meg fogja járni.

Nem sokára a tanár is megérkezett a terembe, Jongin pedig holt sápadtan állt fel helyéről, hogy üdvözölhesse a felnőttet. Vérszegényen ült vissza a helyére és ajkát harapdálva meredt maga elé. Oly' nagyon elveszett gondolataiban, hogy csak a harmadik felszólításra kapta fel a fejét.

-Jongin... Minden rendben? Ahogy látom még nem gyógyult meg rendesen. Mi volt a baj múlthéten?

-C.scs.s..ccss..csak... rossz a hasam... kimehetnék a...aa...a mosdóba? - Ismét aggódó pillantások szögelték át testét, Kai pedig csak arra tudott gondolni, hogy mit akar tőle Yifan? Mindig félt egy kicsit a colostól, de az sosem bántotta, sőt, még talán kedvesnek is mondható volt Jongin közelében. A mostani szituáció viszont annyira megrettentette az alacsonyabbat, hogy kimenni a teremből is alig bírt, amit tanára feszélyezetten nézett végig, de nem szólt a fiú után. Ismerte ő már annyira Jongint, hogy tudja, Kai nem az a fajta, aki rosszul mérlegelne bármivel is kapcsolatban, így ha ő nem kér segítséget, akkor nincs is rá szüksége.