BORN TO BE YOURS - kygo ✓

47

n e g y v e n h e t e d i k f e j e z e t

Mindketten

Eleinte csak hunyorogva tudtam kinyitni a szemem, hiába uralkodott a térben félhomály. A fejemet fogva, hosszasan kifújva a levegőt néztem körbe, és szép lassan tudatosult bennem, hogy nagyon nem otthon vagyok, hanem Kyrre gépén, Aspen felé tartva.

Tekintetem végigvezettem a többieken. Justin és Sandro már totál kiütötte magát (értem ezt arra, szerintem olyan mélyen aludtak, hogy egy atombomba is robbanhatott volna mellettük, akkor sem kelnének fel). Madison pont akkor nyúlt a telefonjáért, hogy - gondolom - a fülében szóló zenét lehalkítsa vagy megváltoztassa, de nem figyelt rám. Myles és a mellettem fekvő Kyrre szintén nem mutatták jelét annak, hogy ébren vannak-e.

A lehető leghalkabban ültem fel addig, hogy kezembe vegyem a kihúzott ülés végéből felvegyem a telefonom, és kezemben azzal dőljek vissza.

Ahogy megláttam, hogy az otthoni idő szerint csak dél múlt, elszörnyedtem - még tizenöt óra van hátra az útból.

Miután csekkoltam egy alkalmazáson, hogy épp valahol az Atlanti-óceán közepe felett járhattunk, az ablak felé fordulva feküdtem le, és a felhőkkel tarkított, szürkéskékes eget kezdtem kémlelni.

Egyszer csak megéreztem, hogy hátulról egy erős kar kulcsolódik a derekam köré.

- Valami baj van? - mormogta Kyrre, állát a vállamra támasztva. A rekedtes hangjából ítélve szerintem már ő is aludt.

- Nem, csak megnéztem, mennyi az idő - feleltem. - Alig négy órája vagyunk úton - tettem hozzá nyöszörögve.

- Kellett neked olyan hamar bealudni - vágta rá a mellettem fekvő fiú, mire enyhén kiakadva fordultam felé, így szembetaláltam magam Kyrre álmos, mégis szórakozott tekintetével.

- Kikérem magamnak! Fájt a hasam és szarul voltam. Persze, te ezt totál úgy veszed, ho...

- Tudooom, Baba, nem is azért mondtam, ne pattogj - mosolyodott el, majd halkan felnevetve húzott magához, hogy egy puszit nyomjon a fejemre, amit duzzogva hagytam. - Most ugye nem haragszol?

- Dehogy, csak unatkozom - dünnyögtem a mellkasán pihentetve a fejem, és halkan sóhajtva lehunytam a szemem, mikor a derekamon lassan fel-alá kezdtek mozogni Kyrre kezei.

- Hát, most mondanám, hogy menjünk be a szobába, de...

- Istenem, miért nem lepődöm meg? - vágtam a szavába először unottan, a szememet forgatva, de aztán ahogy felemeltem a fejem és megláttam Kyrre vigyorgását, akarva-akaratlanul is, halkan elnevettem magam. - Olyan bolond vagy - ingattam a fejem.

- De azért szeretsz - vigyorodott el.

- Néha el is gondolkodom rajta, miért - sóhajtottam nagyot, de természetesen csak hülyéskedtem.

- Jól van, Solberg, ezt most nagyon megjegyzem - közölte Kyrre, igyekezve halál komoly maradni, de átláttam rajta.

- Jó duma - hajoltam oda hozzá, hogy én legyek az első, aki megtöri a kettőnk közötti távolságot. Kyrre azonnal viszonozta a csókot, miközben egyik kezével lassan kisimította az arcomból az odalógó tincseket.