Jamais Vu (Jimin) BEFEJEZETT

Cseresznyevirágzás 7

"De ez a végzetem...

Ne mosolyogj rám,

Ne ragyogj rám,

Mivel nem kerülhetek hozzád közelebb..."

-Hé, öcskös! Nem láttad csajomat? - nyit be kopogás és minden figyelmeztetés nélkül Yoon Gi. Szemeim rögtön kipattannak, a hangra. Ahogy próbálom a takaróval elrejteni pucérságomat, de egy rossz mozdulat következtében, hangosan nyekkenve érek az keskeny ágy melletti padlóra. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy esés közben a takarót magammal rántom, így legalább tudom kicsit magamat takarni. Ellenben Jimin csak a feje alatti párnát tudja öléhez kapni.
-Hyung! - kiált fel fájdalmasan, de a hívatlan vendéget nem zavarja pőreségünk, és az ajtófélfának támaszkodva szélesen vigyorog.
- Szép halmok! -pillant rám miközben az ágy szélébe kapaszkodva csak a fejemet dugom ki a rejtekemből - nem is vettem észre milyen izmos vagy So Ra a ruha alatt.
-Abba hagynád? - kérlelem, de mintha a falnak beszélnék.
Jimin az ágy szélére ül, még mindig a párnát fogva maga előtt és mérgesen néz az egyik hyung-jára.
-Yoon Gi, - sóhajtja - mit akarsz a barátnőmtől? - emeli ki a barátnő szót. Feláll ültéből és Cukorka felé indul meg. Én közben megcsodálhatom azokat a harapni való formás fokhagymáit. Ha tudtam volna...
-Nyugi Casanova! Inkább takard be magad mert a csaj az ágy mellett infarktust kap a látványodra. -húzza el kissé gúnyosan az ajkát, majd a támasztékától ellökve magát, végre elhagyja a szobát, és maga után csukja az ajtót. De még zárt ajtó mögül is halljuk, ahogy a hasát fogja a röhögéstől.
Jimin egy kéjenc vigyorával fordul felém, és mint egy vadászatra készülő éhes vad lassú léptekkel indul meg irányomba. Rémülten nézek körbe magam körül, hogy hova tudnék menekül a kilátástalan helyzetből, így az első ruhadarabot, ami a kezem ügyébe kerül, hozzá dobom.
-Kérlek, öltözz fel! - elkapja a felé repülő ruhadarabot, majd hangosan felkacag.
-Biztos azt akarod, hogy ezt vegyem fel? - emeli meg a ruhadarabot ujjai közt, amit véletlenszerűen dobtam neki. Pironkodó fejemre húzom a paplant.
Hát persze, hogy a kék csipkés bugyimat kellett odadobnom neki.

Egy hét telt el azóta, hogy Jimin bevallotta érzéseit. Én mégis képtelen vagyok viszont mondani neki. Nem azért, mert nem szeretném! Sőt, akár az életemet is adnám érte, mégis félek kimondani, mert akkor az egész valósággá válik. És ha az lesz, akkor hogyan fogok visszatérni a valódi életemhez, ami ugyan egyre homályosabb, mégis tudom, hogy nekem nem itt van a helyem.

Az iskola udvarán felállított padokon ülünk a lányokkal és a Nap felé tartva az arcunkat, szívjuk magunkba az áprilisi napfényt. Ma nincs külön óránk, mivel a fiúk dolgozni mentek, így a délutánt csak csajosra terveztük. Szótlanságunkat Semy töri meg.
-Szóval, So Ra...te és...Jimin? - felé kapom a fejemet, hisz Cukorkát kivéve, aki ránk nyitott aznap reggel, senkinek nem mondtuk még el. És Yoon Gi bármennyire is tud néha bunkó lenni, biztos nem mondta el senkinek sem.
-Én és Jimin? - kérdezek vissza, hogy megtudjam, mit tudhat ő?
-Ugyan, So Ra! - csattan fel Yu Ri a másik oldalamon - izzik köztetek az erotika! Ne tagad! - emeli meg az ujját csendre intve, amikor épp nyitnám a számat - Legalább egy hete folyamatosan együtt mentek mindenhova, Jimin állandóan megérint, amikor azt hiszi, hogy nem látjuk. És te So Ra, akárhányszor meglátod, elpirulsz. Szóval ne tagad, csak annyit árulj el nekünk, hogy mióta tart? - néz rám összehúzott szemöldökkel a kamu szemüvege mögött. Egyszer kérdeztük meg tőle, miért hordja, ha nincs rá szüksége, amire csak az volt a válasza, mert Nam Joon-nak bejön, ha szemüvegben van. Az olyan tanár nénis. Persze, ez már egy olyan információ volt, amit igazából senki nem akart hallani. Kivéve Soo Jin-t. Azóta neki is van egy vastag keretes szemüvege, és néha napján kontyba hordja a haját, ami amúgy mindig ki van neki bontva.
-Neked nem kellene dolgoznod? - próbálom terelni a témát.
-Szabadnap. És most válaszolj. - néz rám szigorúan a szemüvege felett, ami kissé lecsúszott az orrán. Tényleg olyan, mint egy tanárnő.
-Kicsit több, mint egy hónapja. - hajtom le szégyenlősen a fejemet.
Lebuktam
-Mi van? - értetlenkedi Soo Jin.
- Nyertem! - tartja a markát Semy a másik kettő felé, akik bosszús arccal nyomják a kezébe nyereményét. Tízezer won.
-Ti fogadtatok rám? - nézek rájuk megrökönyödve - Ezt nem hiszem el! Mégis mióta tudjátok?
-Igazából csak sejtettük régóta, csak arra vártunk, végre ti magatok is beismerjétek. Amúgy Jimin elmondta Nam Joon-nak múlt héten. Ő pedig nekem - vigyor rám teli szájjal Yu Ri.
-Ezért még kapni fog! - emelem magam elé öklömet és a táncterem felé fordulva megrázom. - Hallod Park Jimin? - kiáltom, de már nem tudom befejezni, mert az iskola kapujában egy fekete ruhás nőt pillantok meg.
Mit keres Ő itt?
-Egy pillanat! - pattanok fel a lányok mellől, akik értetlen arccal nézik, ahogy az ismeretlen felé igyekszem.

-Mit keres Ön itt? - kérdem Kim Ha Na elé érve.
- Legutóbb tegeződtünk, ha jól emlékszem? - húzza mosolyra a száját - hisz egy idősek vagyunk.
-Igen, de most az iskolámban van, és én tizennyolc éves vagyok. Itt bárki megláthat. A barátnőimnek, így is ki kell találnom valamit, hogy kicsoda Ön. És a lehetőleg valami hihetőt, mert kiszimatolnak minden füllentést.
-Mond, hogy az ügynökségtől vagyok. Végül is nem lenne nagy hazugság. - rántja meg a vállát.
-Ügynökség? Igaz is, egy zenei kiadó és a titkosszolgálat majdnem ugyan az, nem? - kérdem félre döntött fejjel, gúnnyal a hangomban - Miért jött? Valami baj van?
-Nem, nincs semmi baj. Csak szerettem volna elköszönni.
-Elköszönni? Megy valahova?
-So Ra, lassan vége a munkámnak. Ahogy a tied is. A maradék időt ne görcsöléssel tölts, hanem élvezd ki, légy a barátaiddal, nevess sokat. Légy a barátoddal és szeresd őt amíg lehet.
-Meg tudom menteni? - kérdem rémülten, megragadta a figyelmemet az utolsó mondata.
-Ügyes lány vagy. Használd ki. Ami elkerülhető azt te el is fogod kerülni.
-Ezzel nem sokat segített. Muszáj mindig ilyen bonyolultan, rébuszokban válaszolnia a kérdéseimre? Már tényleg nem értek semmit! Mégis miért én? Ha ez a múlt, akkor hamis. Mindenki tudja, hogy ők nem ismerték egymást. Vagy legalábbis nem mindenki mindenkit. Egy hamis múlttal, hogy lehet a jövő valóságos.
-És ha ez nem múlt?
-Akkor mégis mi a fene? Ennyire részeg lettem a hintaágyban, hogy ilyeneket képzelgek?
-Álom, képzelet, valóság, múlt és jövő. Csak ezekre koncentrálsz. Hamarosan meg tudod az össze kimondott és kimondatlan kérdésedre a választ. Ha felteszed magadnak azt az egy kérdést, amit eddig nem mertél, minden kiderül. Mennem kell. Remélem, hamarosan találkozunk, más körülmények közt. - kezét felemelve megsimogatja a fejemet, majd amilyen hirtelen jelent meg, úgy tűnik el.
Ott hagyva egyedül egy kérdéssel.
Talán a legfontosabb kérdéssel, amit még magamban sem mertem feltenni, mert annyira valószerűtlen.
-Ez nem is az én életem, igaz?