Jamais Vu (Jimin) BEFEJEZETT

Jelen 3

„Láttam az életem végét,

Összeszorult a szívem

Ami megállítja az életemet

Az a holnaptól való félelem"

Riadtan ülök fel a kórházi ágyon. Hajam nedvesen tapad az arcomra, ami nagyon idegesít, ezért kapkodva próbálom hátra simítani. Fura érzés. Már éreztem ilyet.

Mikor végre a nem kívánt tincsektől megszabadulok, a légzésemet is megpróbálom normalizálni. Mi a fene volt ez az álom? Miért volt olyan valóságos? Éreztem a szelet, a nap melegét a bőrömön. Éreztem a boldogságot, a szabadságot. És ki volt az a fiú? Miért akartam utolérni őt? Csak álom, vagy egy elfeledet emlék?

Telefonomra nézve, az értesítés aprócska fénye villan fel. Még mindig remegő kezembe veszem a készüléket és a zár feloldása után látom, hogy Jin egy videót küldött nekem pár perccel ezelőtt. A lejátszásra nyomva azonnal megjelenik képernyőn Chimmy, ahogy habzsolva eszi a tonhalas konzervet.

A kijelzőt megsimítva mosolyodom el. A kép kicsit távolodni kezd, így meglátom Jinnie-t is, ahogy tarka kiscicám mellett guggolva finoman simogatni kezdi és egy a bandájától ismertebb dalt dúdol. Hangjára kellemes borzongás fut végig rajtam és melegséggel tölti el szívemet. Az első számú rajongója vagyok neki és a bandának is. Mind a hat tag igen kiváló tehetség, mind énekileg, mint zeneileg. Csak a tánc. Ott vannak hiányosságok. Főleg a széles vállú Jin-nél. De ezt a hiányosságot kompenzálja gyönyörű hangjával és helyes arcával. Nem mellesleg nagyon kedves személyiség miatt is hatalmas rajongó táborral rendelkezik. Kár, hogy nem olyan híresek, mint szerettek volna lenni. Már hat éve debütált a banda és főként csak Ázsiában ismerik őket. Remélem, mielőtt be kellene vonulniuk ismertebbek lesznek és nem merülnek el a feledés homályába.

Újra megsimogatom a kijelzőn a cicámat és nagyot sóhajtva teszem ismét a fejemet a párnára. -Jó éjt Chimmy, holnap találkozunk.

Reggel kipihenten kelek. Még korán, így a telefonomon játszva várom a reggeli vizitet és sofőrömet Jin-t. 

A héten nem kell mennem dolgozni, így kis lelkiismeret furdalással hívom fel kolléganőmet Eum Mi-t.

-Szia, Eum Mi unni. Minden rendben bent? – kérdem meg egyetlen barátnőmet.

-Szia! Igen, rendben van. Te, hogy vagy? Nagyon megijesztettél. Még Park csoportvezető is elsápadt, amikor megtudta, hogy elájultál. – kuncog fel. – De áruld el nekem, mégis mi a fene történt ott lent?

-Őszintén? Fogalmam sincs. Csak arra emlékszem, hogy lemegyek, keresni kezdem az aktát, majd egy hangra lettem figyelmes. És ennyi. Képszakadás. – vázolom fel neki az emlékeimet.

-Lehet, hogy megtámadtak? Te jó isten! Ugye nem erőszakoltak meg? – kérdi kétségbeesetten.

-Unni, nyugi, nem hiszem. Szerintem egy egér, vagy egy patkány lehetett. Megijedtem tőle, elestem és bevertem a fejemet. – nyugtatom meg. – Tudod, hogy rajtunk kívül senki nem jár le oda.

-Igen, tudom. És nekünk sem kellene, ha lenne végre egy irattárosunk. De persze, ez sose fog bele férni a költségvetésbe. Előbb fulladunk bele a céges vacsiba, mint alkalmazni egy rendes embert az alaksorba. Komolyan, én félek oda lemenni. – suttogja a telefonba.

-Unni, elárulok egy titkot. – váltok sejtelmesebb hangnemre. – Én is utálok oda lejárni. – kuncogom el magam.

-Aigoo, mi lesz velem a héten nélküled? Pénteken csapat vacsora, és már most piszkosnak érzem magam. Ha férjem megtudnád, hogy ezek a gyökerek, hogy bánnak velük, már a gatyájukat is leperelte volna. – sóhajt a telefonba.