Jamais Vu (Jimin) BEFEJEZETT

Történetünk 3

"Minden nap végig dolgoztam az éjszakákat,
Miközben te egy klubban szórakoztál.
Ne lepődj meg, csak hallgass ide!
Minden nap!
Kezdem érezni, kezdem érezni!
Egy kissé őrült vagyok!"

-Egy, kettő, három, négy! Egy, kettő, három, négy! – lihegi Hoseok, és teljes falat betakaró tükörben a figyeli mozdulatainkat.
Egy hónap telt el a legutóbbi vita óta, és bár még nem teljes az összhang, de úgy tűnik sikeresen tovább léptek a kezdeti nehézségeken.
-Seok Jin, mozgasd a vállad. Állj, stop! Nem lesz ez így jó. – fordul Jin felé és kikapcsolja a zenét és egész termet betölti lihegésünk hangja.
Unokabátyámra nézek, aki szégyenkezve hajtja le a fejét, és cipőjének az orrát kezdi el vizsgálni.
-Hyung! – lép mellé Hobi és a vállára teszi a kezét. – Mi a baj? Nem szoktál ennyire szétesett lenni. Tudom, hogy nehéz a tánc, de kicsit erőltesd meg magad.
-Rendben. – válaszolja még mindig a cipőjét vizsgálva. Nem túl meggyőző, így mellé lépek és lehajolva az arcába vigyorgok.
-Oppaaaaaa! – húzom el magas hangon a becézést. – Én vagyok a legnagyobb rajongód! Ne légy szomorú! – vigyorgok az arcába, és kislányosan illegetni kezdem magam előtte. – Te vagy a legjobb Oppa! Szeretlek Oppa! – próbálom jobb kedvre deríteni és a felnőtt énem emlékeiből előszedni, hogy mit is csinálnak ilyenkor a rajongók, ha valamelyikük rossz hangulatban van.
-So Ra, muszáj ezt? – néz rám szigorúan Nam Joon. – Hagyd őt.
-Nem! Jin a testvérem! Ahogy a tietek is. És ha ő szomorú, vagy bármelyiketek, akkor kötelességem felvidítani. Igaz Soo Jin? – nézek a mellettem álló lányra. Szegény, még mindig nem szokta meg, hogy ennyi fiú van körülötte, főleg Jin, ezért szégyenlősen bólogatni kezd. – Gyere! – fogom meg bátyám kezét és padlóra húzom, hogy kicsit leüljünk.
Szemben ülök vele, Soo Jin mellettem, és a többi fiú, pedig körénk ül le. Mindenki örül kicsit az extra pihenésnek. Kinyújtom a kezemet és megfogom Jin-ét. Megértően megszorítom és csendben várom, hogy megszólaljon. Ő továbbra is a padlót bámulja és szemével nem ereszti el azt a pontot, amit már percek óta csak bambán figyel.
-Ugyan már, hyung! So Ra-nak igaza van. Mond el mi bánt. – hallom hátam mögül Jimin hangját. Talán ő van a legközelebb a fiúk közül a legidősebbhez.
-Igazából semmiség. – kezdi el nagyon hallkan. – De tegnap bent voltam az ügynökségen, és azt mondták, hogy mivel gyakornok vagyok, ezért az utcán maszkot kell hordanom. De ha ronda vagyok, akkor miért vettek fel gyakornoknak? – teszi fel hangosan a kérdést, és a combjára üt az öklével. Arca kipirosodik a méregtől, teljesen beleolvad a piros pólója színébe.
Meglepődve nézek rá. Mi ez a hülyeség? Nem mondták el neki az okát?
-Jin, szerinted, miért kell maszkot hordania egy gyakornoknak? – kérdem kedvesen.
-Ronda vagyok, azért.
-Hülye vagy, nem ronda. – nyögi be megjegyzését Yoon Gi és hátra fordulva küldök felé egy megsemmisítő pillantást. Az utóbbi időben sokat beszélgettem vele, hogy lehetne kedvesebb is a társaihoz és megértőbb, amit igyekszik megtartani, de néha előbújik a bunkóbbik éne.
-Nem azért kell maszk, mert ronda lennél. – fordulok vissza a fiú felé, ahol meglátom az első könnycseppeket. Soo Jin mellettem szipogni kezd és könnyes szemmel rám kapja a tekintetét. -Nem mondták meg miért kell? – megrázza a fejét. – Legalább megkérdezted az okát? – újabb fejrázás. – Akkor Yoon Gi-val kell egyet értenem, tényleg hülye vagy. – zárom le, és a padlóról felállva egy palack vízért indulok.
-Te most egyetértettél velem?
-Igen. Mert igazad van. Mert azt mondtad, nem ronda. Ellenben hülye. Egy: mert azt hiszi magáról, hogy az. Kettő: mert eszébe se jutott megkérdezni az okát. És most itt állunk, vigasztaljuk, ahelyett, hogy gyakorolnánk.
-Yah, So Ra! Nem mész kicsit messzire? – szól rám Hoseok.
-Nem. Miért, te tudod, miért kell a maszk? – mutatok rá, hisz ő is gyakornok, neki is kellene már hordania.
-Termesztésen! – vágja rá és kihúzza magát.
-Akkor, kérlek, oszd meg velünk is. – nézek rá gúnyosan.
-Azért kell a maszk, mert ősz közepén járunk, lassan itt az influenza szezon…
-Tévedsz! – vágok a szavába.
-So Ra noona, te tudod? – kérdi félénken Jung Kook.
-Én tudom miért! – mutatok magamra, kiemelve az én szót.
-És el is mondod? – pislog rám Taehyung.
-Nem is tudom. – húzom az agyukat.
-So Ra, nézz már rá. Mindjárt sír. – szólal fel a leendő leader.
-Jól van, de csakis Jin miatt, mert nem szeretem látni, ha sír.
Újra leülök elé, és ismét megfogom a két kezét. Soo Jin közelebb húzódik és biztatóan néz Jin-re. Ez a lány egyre szerelmesebb.
-Jin, drágám. Bár te vagy az idősebb, mégis olyan keveset tudsz a világról. – kezdek neki. -A maszk azért kell, mert gyakornok vagy. És valószínűleg már kiválasztották az időpontot, hogy mikor debütálj.
-Hogy mi??? – kiállt fel mindenki egyemberként.
-Így van. Ez az igazság. – bólintok. – Jin gyakornok. Elméletileg maszk nélkül ki se teheti a lábát a cégtől, nehogy valaki lefotózza. Hisz, már elindult a promotálás, a világ felé kommunikálja a BigHit, hogy csapatot fog indítani. Innentől kezdve mindenki izgatottan várja, hogy mikor kaphatja le lencsevégre a leendő sztárocskákat.
-Ezt nem hiszem el! Akkor a tervünk nem fog teljesülni, hogy egy csapat legyünk? – esik kétségbe Jimin. Haragosan feláll és az ajtó felé veszi az irányt.
-Igazat beszélsz? Honnan tudod? – kérdi gyanakvón Nam Joon. – Jimin, gyere vissza. – szól a dühös fekete hajúra. Bár nem ül le, de marad a teremben és kicsit távolabbról hallgatja a beszélgetést.
-Igaz. De! – emelem meg a mutató ujjamat, hogy ráerősítsek a mondandómra – az nem azt jelenti, hogy egyedül, vagy más csapatban fog debütálni. A BigHit, csak annyit jelentett be, hogy egy fiú csapatot indít. Azt nem, hogy hány tagú és hogy kik lesznek benne. Ti nem olvassátok a kiadott közleményeket? – nézek rájuk bosszúsan.
-Azt hiszem innentől fogjuk. – hajtja le a fejét Joonie.
-Akkor nem vagyok csúnya? – teszi fel reménykedő hangon a kérdést Jin.
-Te vagy a legszebb a világon, Oppa! – bukik ki Soo Jin-ből a lelkesedés. Amint eljut a tudatáig, hogy ezt hangosan kimondta, szájára tapasztja kezeit, és mély vörösre vált az arc színe.
-Soo Jin-nek igaza van. Szép, gyönyörű vagy. Hidd el, ezt most nem elfogultságból mondom. – kuncogok fel – Sőt, egyikőtök se csúnya. Mindenkinek meg van a maga bája, és amikor majd a világ elé kerültök, nők milliói fognak nektek szerelmet vallani.
Felhorkanva röhögni kezdenek, és Jin vállát megveregetve, felállnak és mindenki egy vizes palack után nyúl.
A fiú arca ragyog a boldogságtól, hogy nem azért kell maszkot vennie, mert csúnya, hanem most már biztosan kiválasztották.
Én is felállok és ahogy a tükör felé fordulok, hogy megigazítsam ruhámat, szemben találom magam Jimin-nel. Gyanakvón mér végig és szája sarkában egy gúnyos mosoly jelenik meg. Hátborzongató az a mosoly, ezért inkább elfordulok és nagy kortyokban elfogyasztom én is vizemet.
Vajon mi lelte őt?

-Esküszöm, a kihalás szélén állok. – terül szét Taehyung a szőnyegen hason fekve.
-Én is úgy érzem. Lehet beszélni kellen Hoseok hyung-gal, hogy kicsit lassítsunk, mert mielőtt a válogatáshoz érünk, már ki leszünk purcanva. – ért egyet Jung Kook, és Tae-t átlépve a kanapéra veti magát.
-Valami gond van fiatalok? – lép be utoljára az említett és szemét végig hordozza a kinyúlt társaságon. Olyan fáradtak vagyunk, hogy a szobákig sem vagyunk képesek eljutni. Illetve Soo Jin és én a saját szobánkig, a saját házunkba.
-Hyung, nem lehetne kicsit kíméletesebben? – emeli meg a fejét Jin a konyhaasztalról, majd a kérdés után vissza is ejti. Adok neki három percet és aludni fog.
Elvonszolom magam Soo Jin társaságában Kook mellé, és lábát lehajítva a kanapé egyik feléről, rázuhanunk mind a ketten.
-Oppa, Jin-nek igaza van. Tényleg lassítani kellene. Hetek óta nem pihentünk. – szólal fel mellettem Soo Jin. Meglepetten kapom felé a tekintetemet, hisz eddig nem mert ellenkezni senkivel sem. Sőt, amióta a fiúkkal lógtunk, inkább volt csendes megfigyelő, mintsem aktív tagja a csapatunknak.
-Soo Jin, nézd… - kezdi a választ Hoseok, de én már nem figyelek oda, mert a telefonon rezgéssel jelezi, hogy üzenetet kaptam. Kikotrom nadrágom zsebéből és a kóddal feloldva, azonnal megjelenik az üzenet.
Mochi: Gyere a raktárba.
SoRa: Nem akarok! Fáradt vagyok.
Mochi: Gyere.
Sóhajtva teszem vissza a zsebembe és egy lendülettel a két remegő lábamra állok. Az a két perc pihenés pont elég volt fáradt izmaimnak, hogy beálljanak egy görcsbe.
-…ezért kell minden nap edzeni Soo Jin. – fejezi be monológját Hoseok.
Még kissé merev tagokkal indulok a raktár felé, senki nem foglalkozik velem, mindenki ott döglött ki, ahol volt egy falatnyi hely. Mindenki, kivéve Jimin-t. Kíváncsi vagyok, mit akar?

A raktárba lépve kellemetlen érzés kap el.
Igazából semmi félelmetes nincs a helységben. Szépen rendezett sorok a fal mentén. Haladok a sorok közt, Jimin-t keresve, amikor egy halk motoszkálásra leszek figyelmes. Nem kellene megijednem, hisz ez biztos csak Ő lehet. Mégis minden lépéssel kicsit gyorsabban ver a szívem.
-Jimin itt vagy? – kérdem félénken, hiszen, már majdnem a raktár végére értem. Az utolsó sorból egy kéz nyúlik ki, és ránt be a sorba.
Sikítanék, de befogja a számat.
-Cssssss. – teszi a mutató ujját a szája elé.
-Mit akarsz? – vakkantom oda neki, mikor a keze lekerül a számról. -Fáradt vagyok, és nincs kedvem, most veled játszadozni.
-Nem azért hívtalak ide, hogy játszunk.
-Akkor? Mit akarsz tőlem Park Jimin?
-Ezt! – egyik kezét a derekamra fonja, magához ránt. Másik kezét a tarkómra teszi, és a fejemet közelebb húzza magához. Mielőtt feleszmélnék a sokból, száját az enyémre tapasztja, és lehunyt szemmel csókolni kezd.