Jamais Vu (Jimin) BEFEJEZETT

Jelen 5

"Nem tudom, nem tudom!
Hogy érzem e a hullámokat ebben a pillanatban vagy sem?
Nem tudom, nem tudom!
Hogy még mindig üldöz a homokvihar vagy sem?
Nem tudom, nem tudom!
Hogy ez a tenger-e, a sivatag-e, a remény-e, a kétségbeesés-e?
Igaz-e, hamis-e? A picsába!"

Hátat fordítva neki, csípőmmel támaszkodom meg a pulton és az ablakon kibámulva a lenyugvó nap által rózsaszínre és vörösre festett virágok szirmait kezdem vizsgálni. Nem értem, tényleg nem értem. Az hogy a múltam egy részére nem emlékszem, árulásnak érzem. Jimin ezek szerint valós személy, aki részese volt fiatal korom talán legfontosabb időszakában. De tényleg olyan volt, mint amire emlékszem? Kicsit csendes, mosolygós, mindenkivel barátságos, de közben egy izgalmas titokzatos személyiség. Aki, bár ezt soha nem fogom bevallani hangosan, de megdobbantotta a szívemet. Vajon szerettem őt? És ő engem? Mire nem emlékszem még vele kapcsolatban? Érzem, hogy van még valami ami hiányzik, egy darabka a kirakósban. Vajon mennyire volt fontos és meghatározó személy az életemben?
Muszáj megkérdeznem tőle! Találkozni akarok vele!
Ha ilyen jó barátok voltunk, miért nincs mellettem? Miért nem keresett az elmúlt években? Talán haragszunk egymásra valamiért?
Több a kérdés vele kapcsolatban, mint amire választ tudnék adni egyedül. És Jin sem fogja megkönnyíteni, mert hazudott az előbb. De mit és miért titkolózik előttem?
-Jin, menjünk haza. Te most szabin vagy, és én is. Használjuk ki az alkalmat és látogassuk meg anyudékat. – fordulok vissza a nappali felé és egy fél mosoly kiséretében visszasétálok, majd a kanapé háta mögött leguggolva pillázok rá, drága bátyámra. Kezeimmel felnyúlok a támlára és kikukantók mögüle és előveszem a kiskutya tekintetemet.
-Kérlek. – váltok át kislányosra és minden cukiságot bele teszek ebben az egy szóba.
-Te most aegyo-zol? – néz rám döbbenten. – Engem nem tudsz legyőzni, profi vagyok benne! – kezeit ökölbe szorítja és arca két oldalához emeli és mint a cicamancsok aprókat integet velük és fura magas hangon gügyögni kezd, miközben vigyorog. Majd mutató és hüvelykujjára teszi az állát és úgy vigyorog, mint egy tejbetök.
Most én vágok döbbent arcot.
-Ööö, Jin jól vagy? Hívjak orvost? – teszem kezemet a vállára, és probálom vissztartani a bennem feltörő röhögést.
-So Ra! Te egy végtelenül gonosz ember vagy! – vetődik el a kanapémon és mint egy hal, akit a víz és a társai kidobtak, elkezd vergődni és sírni. Chim a dohányzó asztalon ülve szemléli az esenényeket, és ha tudna beszélni biztos azt mondaná: Haver, gáz vagy!
Erre a gondolatra megsimogatom a fejét, tenyerembe nyomja pofikáját és rám emeli tekintettét.
-Tudom mire gondolsz. A Hyung-od megörűlt. Sajnálom, hogy ezt látnod kellett.
-Yah, So Ra! – emeli fel a fejét a párnáról és dühösen összehúzza a szemeit.
-Nyugi, Jinnie! Csak vicceltem! – legyintem le, és mellé ülök. Fejemet a vállára hajtom, lábaimat kereszte teszem az ővén és ujjainkat összekulcsolom. Nagyon szeretem őt! Ő az egyetlen, aki megért engem, aki velem van és feltétel nélkül bízik benne és én is benne. Az előbbi hazugsága ellenére.
-Kérlek, menjünk haza! – súgom. Válasz helyett kicsit erősebben megszorítja a kezében levő kezemet és egy mély beletörödő sohajt ad ki magából.
-Az én kocsimmal megyünk. – áll fel, felhúz maga után, hogy utána egy hatalmas ölelésbe vonja testemet. Karjaiban biztonságban vagyok, arcomat a mellkasának döntöm, és én is átfogom a derekát karjaimmal. – Féltelek, úgye tudod? – néz le rám, és láttom az aggodalmat a szemében.
-Nem kell. Erős lány vagyok, kibírom.

Szerencsére a kocsi út nem hosszú, hisz Soul mellett lévő városba megyünk. Csomagtartóban a böröndjeink, egy kis apróságok a szülőknek, egy nagy csokor virág pihen, miközben a hátsó ülésen a hordozójában Chimmy alussza igazak álmát. Az út csendben, szótlanul telik. Egyikünk se akar beszélni a ránk, főleg rám váró megpróbáltatásokról. A múltam egy részét igyekeztünk feltárni, amit Seok Jin tudott, de nem akart feltárni előttem. Féltését, ami engem illett nem értem. Nem vagyok már kislány, aki ha olyat hall vagy lát magába fordulva sír szobája egy sötét zúgában. De közben megértem őt is, hisz egyetlen lány rokona vagyok, kötelességének érzi, hogy megvédjen minden bajtól. Ezzel nem lenne gond, de ezzel megakadályozza, hogy megtaláljam önmagam, amit elveszítettem.
Igen, eddig azt hittem, hogy helyes, nekem való életet élek, de ez nem így van. Nem tudom, hogy mi hiányzik, de napok óta érzem, hogy azzal, hogy elfelejtettem utolsó gimis évemet, önmagamat és álmaimat is elveszítettem. Eddig boldognak éreztem magam, teljesen kielégített unalmas, egyhangú munkám, egyetlen barátnőm Eun Mi és Chimmy. De nem vagyok boldog!

-Meow, meow, meow! – sír fel Chimmy, amint áthaladunk városunkat jelző tábla mellett. Hátrafordulok ültömbe, és az egyik ujjamat bedugom hordozójának rácsai közt. Érzem, ahogy orrával kicsit megszaglássza és amennyire tud hozzádörgölőzik.
-Szerelmem, mi a baj? Ne félj, itt jól fogod magad érezni. Hyung-od anyukája el fog kényesztetni minden féle finom ételekkel. Mindjárt ott vagyunk, addig bírd ki.- probálom nyugtatni, de érzem, hogy nagyon idegess.
Amint befordulunk utcájukba, hatalmas gombóc növekszik a torkomba, és szinte megakadályozza, hogy levegőt vegyek. Mióta nem jártam itt? Érettségi után a fővárosba költöztem, szóval azóta.
Jin kezét az enyémre helyezi. Észre se vettem, hogy a tábla óta nekem is ökölbe szorítva van az ölemben. A megnyugtató meleg érintésre kicsit enyhítek a görcsös izmaimon és nagy levegőt véve egy műmosoly kiséretében unokabátyámra nézek.
-Home, sweet Home! – lelkesedek, de nem tudom őt becsapni.
A bejárati ajtó abban a pillanatban vágódik ki, amint kinyitom az anyós ülés ajtaját, és Jinnie anyukája visítva repül felém!
Nos, családom női tagjai sose
arról voltak híresek, hogy halkak, szerények és tapintatosak lennének. Én ezt nem örököltem, ellenben Jin...
-So Ra! – ölel meg olyan szorosan, hogy úgy érzem magam, mint egy egér az egérfogóban. Honnan van ennyi erő ebben az asszonyságban? – Annyira hiányoztál! Sose jöttél meglátogatni minket, telefonon is alig beszéltünk. Csak Jinnietől tudok meg rólad dolgokat. Hallottam, hogy kórházban voltál! Minden rendben? Nagyon beütötted a fejed? Mutasd szépen! – majd fejemet megfogva lehúzza, úgy hogy a derekam derékszögben van és a hajamba túrva keresi a sebet.
Tapintat.
Mérgesen nézek kicsit oldalt Jin-re, de ő ezt egy vállrándítással fogadja.
-Amikor beszéltünk róla, valóban nem mondtam neki semmit sem. De szerintem megérezte, mert másnap felhívott és rólad kérdezett.
Sóhajtva fogadom a kínos törödést, ami szerencsére pár másodperc múlva félbe szakad.
-Gyere! – ragadja meg a karomat. – Jin, hozd a táskákat. – és kezemnél fogva berángat az ismerős, mégis ismeretlen házba.
-Unni, mond csak átalakítottátok a házat? – nézek körbe a hatalmas nappali közepén.
-O, hát észre vetted? – csodálkozik. Nem nehéz nem észre venni azt a tényt, hogy a nappalijába majdnem az én egész házam belefér, pedig régebben alig fértünk el négyen a kanapén. Most meg keringőzni lehetne úgy a közepén, hogy semminek se mész közben neki.
-Tudod, amikor Jinnie elöszőr hozta haza a fiúkat, nem fértünk el egymás mellett. Szegény fiúk egymáson ülve feszengtek egész nap. Akkor kezdtem el gyűjteni egy kis pénzt, meg a fia
m is adott egy keveset, és kicsit átalakítottuk a házat. Így ha jönnek, akkor mindenki kényelmesen elfér. – küld felém egy mosolyt. Még álmozdulva nézek körbe, amikor Jin beér a csomagokkal és Chimmy-vel a kezében.
Amint kinyilik a rács, rohan is hozzám. Mellső lábaival a lábszáramra támaszkodva néz fel rám könyörögve, hogy az ölembe vegyem. Mivel ismeretlen terep, engedek neki és kezembe veszem. Pofiját rögtön az enyémnek nyomja és apró puszikat ad nekem.
-Omo! Olyan, mint Jimin! – kiállt fel Unni a konyhaajtóban. Kérdőn nézek rá, de Jin elé lépve nekem háttal halkan súg valamit anyjának.
-Tessék? – próbálnám felvenni a szemkontaktust, de ő csak lesüti és úgy válaszol.
-Szép cica. Ritka fajta. – válaszol.
Továbbra is értetlenül nézek a két családtagomra, és  kérdések százai lepik el elmémet. De türelmesnek kell lenem, nem támadhatom le őket azonnal. Előttem áll az egész hét, és addig nem megyek el innen amíg minden kérdésre választ nem kapok!

Bocsáss meg Seok Jin...de muszáj voltalak beoltani...és még foglak...de mindentől függetlenül TE VAGY AZ EGYETLEN!😍